Áramvonal
A veszekedésének meg is lett az eredménye, a fiúk már nem fociznak a kertben, hanem kimennek az utcára, ami százszor veszélyesebb. Igaz, nem a kerítésre, hanem rájuk nézve.
Szóval az ember védi a magáét, ez érthető is, ne tegyék tönkre mások, ami az övé, és ne mászkáljanak be csak úgy mindenféle gyerekek, idegenek, tolvajok a kertjébe. Akár galambokat kergetni, akár lopni indultak oda. De az áramvonalas megoldás azért mégiscsak túlzás. Azt gondolnánk, a kesznyéteni eset elég erős volt ahhoz, hogy elvegye a kerttulajdonosok kedvét az illegális áramvezetéstől, hiszen a férfi, aki akkor a zöldségeit védte, most magát kényszerül. Még az is lehet, hogy életfogytot kap a több emberen elkövetett emberölési kísérlet miatt. Pedig csak elege lett abból, hogy amit ő megkapál, öntöz és nevelget, azt mások pofátlan módon leszedik. Persze azt is hinné a naiv ember, hogy egy kesznyéteni halál után a másokhoz bemászóknak is elmegy a kedvük a kerítésektől.
De nem, a többiek és a magántulajdon tisztelete, úgy látszik, genetikailag nincs kódolva az arra hajlamos emberekben. Pláne felfoghatatlan, hogy a legutóbbi, tiszalúci férfiról ráadásul beszélték is a népek, hogy ráz a kerítése. Ezt a galambot kergető kislányok nagymamája mondta, azt is megjegyezve, hogy szerinte semmi nem volt a kertben, amit a lányok elvihettek volna. Nem tisztünk boncolgatni a kislányok életkörülményeit, hogy kik nevelik és azok milyen elveket vallanak, illetve hogy a galambok kergetése miért volt olyan ostobán fontos nekik, hogy még a közismerten áram alatt lévő kerítést is megmászták miatta. Az ő bajuk.
Mindenesetre kettőn áll a dolog: én nem érintem a más tulajdonát, az pedig nem akar az életemre törni a saját védelmére hivatkozva. A képlet egyszerű, de kell bizonyos fokú „hányados” is hozzá.
