Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Vasasra fel!

| 2012. 03. 03. | 10:26:58
Debrecen – Itt az ideje elkapni egy nagyhalat is a vízilabda-bajnokságban, aligha lesz jobb alkalom erre, mint a szombati, amikor a bivalyerős Vasas érkezik Debrecenben.
Vasasra fel!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az OSC hétközi elpáholása után, a Gyöngyösi-legények szombaton 18 órától a több olimpiai bajnokot és válogatott játékost is felvonultató Vasas csapatát látják vendégül a Debreceni Sportuszodában. A vendégek vasárnap a Szeged mögött másodikként jutottak a Bajnokok Ligája legjobb nyolcas mezőnyébe, ahol a horvát Jug Dubrovnikkal néznek farkasszemet a Final Fourba jutásért.

- Az elmúlt hét végén a Szeged és a Vasas együttese is bejutott a Bajnokok Ligája legjobb nyolc alakulata közé, ami azt jelenti, hogy a világ legjobbjainak mezőnyében vannak – az pedig, hogy pariban játszunk velük, óriási dicsőség számunkra. Gőzerővel készülünk tehát a Vasas ellen, hiszen az erősségeinken túl szeretnénk megmutatni, hogy a debreceni vízilabda a világ legjobbjai között számon tartott Vasassal pariban tud játszani. Reméljük, hogy még több néző látogat ki az uszodába, mint a Honvéd ellen, és egyszer tényleg be fog következni az, amire már úgy várunk, hogy elérünk egy világraszóló bravúrt – mondta a csapat hivatalos honlapjának Gyöngyösi András.

További híreink
Biztos bennmaradást ért a DVSE-győzelem
Biztos bennmaradást ért a DVSE-győzelem
A debreceni csapat elérte az elsődleges célját.
Ismét kikaptak a debreceniek
Ismét kikaptak a debreceniek
De még így is vezetik a pontvadászatot.
Hajós Alfréd Aranyplakettet kapott Becsky István
Hajós Alfréd Aranyplakettet kapott Becsky István
A Debrecenben végzett szervezői és vezetői munkásságáért.
Őrült meccsen nyertek a debreceniek
Őrült meccsen nyertek a debreceniek
A DVSE továbbra is veretlen.
Fölényes debreceni siker a fővárosban
Fölényes debreceni siker a fővárosban
A DVSE vezeti az alsóházi tabellát.
Büntetőkkel nyert a Debrecen Budapesten
Büntetőkkel nyert a Debrecen Budapesten
A hajdúságiak itthon folytatják.
Nagy Norbert – egy debreceni Nápolyban
Nagy Norbert – egy debreceni Nápolyban
A háromszoros BL-győztes első számú centere.
Zsinórban ötödik győzelmét aratta a DVSE
Zsinórban ötödik győzelmét aratta a DVSE
A debreceniek szeretnénk ezt a formát megtartani a folytatásban is.
Remekeltek a debreceniek a keleti derbin
Remekeltek a debreceniek a keleti derbin
A DVSE három pontot zsebelt be.
Három góllal nyert a DVSE
Három góllal nyert a DVSE
Hibátlanul menetelnek a debreceniek a rájátszásban.
Megvan az idei első debreceni medencés siker
Megvan az idei első debreceni medencés siker
A debreceniek három hónap után játszottak újra itthon.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Jóváteheti bűnét a debreceni tolvaj
Jóváteheti bűnét a debreceni tolvaj
Az ügyészség az eljárást hat hónapra felfüggesztette.
Hirdetés
Hirdetés
Kapitány István felajánlja teljes miniszteri fizetését
Kapitány István felajánlja teljes miniszteri fizetését
A Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak.
Nőtt Orbán vagyona, csökkent Magyar adóssága
Nőtt Orbán vagyona, csökkent Magyar adóssága
Ők is elkészítették a vagyonnyilatkozatukat.
Van olyan tiszás képviselő, akinek 82 ingatlanja van
Van olyan tiszás képviselő, akinek 82 ingatlanja van
Valakinek a Kanári-szigeteken van lakása, másnak Hurghadán üdülője.
Gazdaság
Augusztusban érkezhet az iskolakezdési támogatás
Ám úgy tűnik, nem mindenki ugyanannyit kap majd.
Nem csak lakni, élni is lehet Bojton
A fejlesztések mellett a közösségépítésre is egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek a faluban.
Nem elég a Sziget-kék, még bocsok is születtek
Egyre nehezebb a verseny a debreceni állatkert számára, de nem csak ők küzdenek a jegyvásárlókért.
Nőtt a gyereklétszám, megújult az óvoda Kismarján
Három év alatt felújítások, új programok és egyre több beiratkozó érkezett a Tarka-Barka Óvodába.
Támogatott tartalom
Nem csak a környékről járnak a berettyóújfalui strandra
Nem csak a környékről járnak a berettyóújfalui strandra
A Bihar Termálligetbe Romániából, és nyugat-európai lakókocsis turisták is érkeznek.
Debrecenben a lehetőségek városa épül
Debrecenben a lehetőségek városa épül
Nagyvállalatok és helyi cégek egyaránt toboroznak.
 Megnyílt Debrecen új prémium szépségszalonja
Megnyílt Debrecen új prémium szépségszalonja
Professzionális szolgáltatások a L’Essence De Luxe-ban.
Borünnep Debrecenben: idén is jön a FestiWine
Borünnep Debrecenben: idén is jön a FestiWine
A rendezvényt hagyományosan zenei és szabadidős programok is kiegészítik.