Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Debrecen elbukta a Honvéd elleni rangadót

| 2012. 02. 19. | 19:19:22
Debrecen – Nem sikerült a várva várt bravúr, a DVSE hazai pályán, szoros mérkőzésen kikapott a tabellán előtte álló ötödik Honvédtől.
A Debrecen elbukta a Honvéd elleni rangadót
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Közel telt ház előtt, remek hangulat, minden adott volt a Gyöngyösi-gárdának, hogy legyőzze a Honvédot és egy pontra csökkentse a hátrányát a bajnoki tabellán éppen előttünk álló fővárosiakkal szemben. A hazai csapat három játékosát is köszöntötte, Kistamás Zsoltot és Hegedűs Istvánt 100., a kétszeres olimpiai bajnok Varga Tamást pedig 300. élvonalbeli mérkőzése alkalmából.

Az első negyed sok küzdelmet, mindkét oldalon rengeteg kihagyott ziccert hozott. A Honvéd szerzett vezetést, ám Kistamás révén emberelőnyből azonnal reagált a Debrecen, igaz, a vendégek a következő támadásban büntetőhöz jutottak, amit be is dobtak (1-2). A második negyed rémálomszerűen kezdődött, előbb emberelőnyből, majd akcióból is betalált a Honvéd. Létay góljával, majd Bugajcsuk találatával zárkózott a DVSE, de a negyed vége előtt Háray ismét kettőre növelte a vendégek előnyét. (3-5). A harmadik negyed második percében büntetőhöz jutott a Debrecen, amit Varga be is vágott, ahogy illik. Ráadásul a következő debreceni támadás ismét gólt hozott, így egyenlítettek a hazaiak. Pechünkre a negyed vége előtt cserével kipontozódott egyik legjobbunk, Vindisch, sőt a Honvéd ismét vezetést szerzett (5-6). A  záró negyedben érződött a feszültség mindkét oldalon, ami zavart hozott a csapatok előrejátékában is, rendre kimaradtak a helyzetek mindkét oldalon. A negyed közepén Bugajcsuk kiállítását gólra tudta váltani a Honvéd, és a kétgólos előnyt a hátralévő időben meg is őrizte a fővárosi csapat (5-7). 

A Debrecen a fájó vereséget a gyenge támadójátéknak és az eredménytelen emberelőnyöknek köszönheti. A vereséggel ráadásul kilenc pontra nőtt hátrányuk a bajnoki tabellán az ötödik helyen álló Honvéddal szemben.

Férfi vízilabda bajnokság, 15 forduló:
Debrecen-Honvéd  5–7 (1–2, 2–3, 2–1, 0–1)
Debrecen, 1000 néző. Vezette: Marosvári A., Székely B.
DEBRECEN: MITROVICS – Kistamás 1, Simon A., Misics, VARGA T. 2, Vindisch, Létay 1. Csere: Bugajcsuk 1, Hegedűs I., Zoufal, Tóth Z. Edző: Gyöngyösi András.
HONVÉD: GERGELY – GÓR-NAGY, SZÍVÓS, HÁRAI 4, Mátyás, Salamon 2, Tóth M. Csere: Jansik, Kovács R., Angyal, HANGODY 1, Kovács P. Edző: Vad Lajos.
Gól - emberelőnyből: 8/2, ill. 9/2.
Gól - ötméteresből: 1/1, ill. 1/1.
Kipontozódott: Vindisch Ferenc, illetve Jansik.

MESTERMÉRLEG
Gyöngyösi András: – Rájöttem a megoldásra, Honvéd-szurkoló leszek, mert akkor minden negatív, iszonyat pozitívvá válik!
Vad Lajos: – A sportban íratlan szabály, hogy illik gratulálni a mérkőzés végén. Úgy érzem, hogy nagyon taktikusan, nagyon okosan játszva, egy nem igazán acélos Debrecent vertünk meg. Gratulálok a csapatomnak, és Gergely Pistának, aki fantasztikusan védett.

A Debrecen legközelebb február 28-án a Szeged otthonában száll vízbe, majd március 3-án érkezik a Vasas.

További híreink
Biztos bennmaradást ért a DVSE-győzelem
Biztos bennmaradást ért a DVSE-győzelem
A debreceni csapat elérte az elsődleges célját.
Ismét kikaptak a debreceniek
Ismét kikaptak a debreceniek
De még így is vezetik a pontvadászatot.
Hajós Alfréd Aranyplakettet kapott Becsky István
Hajós Alfréd Aranyplakettet kapott Becsky István
A Debrecenben végzett szervezői és vezetői munkásságáért.
Őrült meccsen nyertek a debreceniek
Őrült meccsen nyertek a debreceniek
A DVSE továbbra is veretlen.
Fölényes debreceni siker a fővárosban
Fölényes debreceni siker a fővárosban
A DVSE vezeti az alsóházi tabellát.
Büntetőkkel nyert a Debrecen Budapesten
Büntetőkkel nyert a Debrecen Budapesten
A hajdúságiak itthon folytatják.
Nagy Norbert – egy debreceni Nápolyban
Nagy Norbert – egy debreceni Nápolyban
A háromszoros BL-győztes első számú centere.
Zsinórban ötödik győzelmét aratta a DVSE
Zsinórban ötödik győzelmét aratta a DVSE
A debreceniek szeretnénk ezt a formát megtartani a folytatásban is.
Remekeltek a debreceniek a keleti derbin
Remekeltek a debreceniek a keleti derbin
A DVSE három pontot zsebelt be.
Három góllal nyert a DVSE
Három góllal nyert a DVSE
Hibátlanul menetelnek a debreceniek a rájátszásban.
Megvan az idei első debreceni medencés siker
Megvan az idei első debreceni medencés siker
A debreceniek három hónap után játszottak újra itthon.
Hirdetés
Hirdetés
Négy utcában aszfaltoznának Egyeken
Négy utcában aszfaltoznának Egyeken
Kiírták a pályázatot.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Vádat emeltek az Integritás Hatóság elnöke ellen
Vádat emeltek az Integritás Hatóság elnöke ellen
A többi között hivatali visszaélés miatt.
Hirdetés
Hirdetés
A magyar–kazah meccs miatt lezártak egy mélygarázst
A magyar–kazah meccs miatt lezártak egy mélygarázst
A Nagyerdei Stadionhoz inkább busszal, villamossal menjenek!
Jön a nyár csodája: elkezdődött a tiszavirágzás
Jön a nyár csodája: elkezdődött a tiszavirágzás
Tilos a védett állatok élő vagy elhullott példányainak gyűjtése, befogása, elpusztítása.
Nemzetközi díjakat nyert a Nagyerdőbe tervezett kiállítóépület
Nemzetközi díjakat nyert a Nagyerdőbe tervezett kiállítóépület
Az Architizer A+Awards az építészet Oscar-díja.
Gazdaság
Lendületet vett Tiszagyulaháza fejlődése
Az utak, a közösségi terek és a turisztikai beruházások állnak a középpontban.
Augusztusban érkezhet az iskolakezdési támogatás
Ám úgy tűnik, nem mindenki ugyanannyit kap majd.
Nem csak lakni, élni is lehet Bojton
A fejlesztések mellett a közösségépítésre is egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek a faluban.
Komádiban még mindig sokaknak kapaszkodó a közmunka
A közfoglalkoztatás egyszerre jelent megélhetést és városfenntartást – mondja a polgármester.
Nem elég a Sziget-kék, még bocsok is születtek
Egyre nehezebb a verseny a debreceni állatkert számára, de nem csak ők küzdenek a jegyvásárlókért.
Támogatott tartalom
Nem csak a környékről járnak a berettyóújfalui strandra
Nem csak a környékről járnak a berettyóújfalui strandra
A Bihar Termálligetbe Romániából, és nyugat-európai lakókocsis turisták is érkeznek.
Debrecenben a lehetőségek városa épül
Debrecenben a lehetőségek városa épül
Nagyvállalatok és helyi cégek egyaránt toboroznak.
 Megnyílt Debrecen új prémium szépségszalonja
Megnyílt Debrecen új prémium szépségszalonja
Professzionális szolgáltatások a L’Essence De Luxe-ban.
Borünnep Debrecenben: idén is jön a FestiWine
Borünnep Debrecenben: idén is jön a FestiWine
A rendezvényt hagyományosan zenei és szabadidős programok is kiegészítik.