Debreceni salakosok, irány Miskolc!
A sportág debreceni híveinek 100 kilométert kell utazniuk ahhoz, hogy a salakmotorozás jelenlegi csillagait láthassa: szombaton Miskolcon rendezik a salakmotoros Bajnokcsapatok Európa Kupájának fináléját. A házigazda jogán induló Speedway Miskolc együttese mellett a tavalyi győztes ukrán Kaskad Rovno, az orosz SK Turbina Balakovo és a lengyel bajnok Falubas Zielona Gora csapata száll harcba.
A miskolciak 2007-ben megnyerték a BEK-et, de most is magasba emelnék a becses trófeát, ennek érdekében bombaigazolásokkal erősítették meg a csapatukat. Az ötfős alakulatban két világbajnok, a dán Nicki Pedersen és az amerikai Greg Hancock, illetve a norvégból lett lengyel, a szintén Grand Prix-sztár Rune Holta szórja majd a salakot, két magyarral, a debreceni Tabaka Józseffel és a Debrecenben szintén kedvelt Magosi Norberttel kiegészülve.
A miskolciak még egy ilyen veretes nevekből álló csapattal sem mehetnek biztosra, mert az ellenfelekben is van becsvágy, s ennek jeléül ők is bombarős összeállításban veszik fel a küzdelmet. Az ukránok a szláv vonalon maradva igyekeztek izmosodni, a címvédés ugyanis kötelez. Andrij Karpov és Vologyimir Tejgel mellé érkezik az orosz Alekszander Loktajev, akiről fiatal kora ellenére már sok-sok szépet hallani, de két lengyel, Tomasz Chrzanowski és Krzysztof Jablonski is a címvédő sikeréért küzd.
Az orosz csapat Skandináviából igazolt, mégpedig a Grand Prix-s Andreas Jonssont, aki a lengyel Rafal Szombierski, Grzegorz Walasek és az orosz Roman Povazsnyij, Gyenyisz Gizjatullin társaságában szeretne pezsgőzni a salakos derbi végén.
A lengyelek hoznak egy ifjú zsenit, Lukasz Sówkát, aki 17 éves létére képes arra, hogy borsot törjöbn a nagymenők orra alá. A rutint a Falubasban a lengyel Rafal Dobrucki képviseli, aki korábban kétszer is állt BEK-döntő dobogóján. Grzegorz Zengota neve is ismerősen cseng a salakmotorozás szerelmesei számára, hiszen immár évek óta masszív szereplő a lengyel élvonalban. Egy légiós, a dán Niels Kristian Iversen siet a lengyel bajnok segítségére, mint ahogy már négy éve, amikor a Zielona Gora-i gárdának szüksége van a szolgálataira.
A BEK-döntő szombaton 14:30-kor kezdődik a miskolci Speedway Arénában.