Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Válasszuk ki a Loki új edzőjét!

| 2010. 12. 22. | 08:28:38
Debrecen – A hisztis, önjelölt, frenkizős zsenik Debrecenben soha nem tudtak sokáig „megélni”, és az garantálható, hogy ezután sem fognak. Nehéz dönteni, mint feljönni a beomlott bányából.
Válasszuk ki a Loki új edzőjét!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Herczeg András azt mondta elég volt, letette a lantot – ez volt a sztori lényege eddig, de csak eddig. Most már az a sztori lényege, hogy ki lesz a „herczegi” utód, vagyis ki lesz a DVSC új edzője.
Ez elvileg nem annyira fontos kérdés, mint mondjuk a forint árfolyama, vagy az új médiatörvény (az egyiket a pénztárcákon érezzük, a másikat majd az agyműködésünkben), ám bizonyos szempontból mégis a leglényegesebb: éppen a sok napi hülyeség miatt szeretnénk felszabadultságot és örömöt érezni a Loki-meccseken, s ehhez jó játékosokon kívül jó tréner is kell. Meg jó ember is, mert a hisztis, önjelölt, frenkizős zsenik Debrecenben soha nem tudtak sokáig „megélni”, és az garantálható, hogy ezután sem fognak.

Na de lássuk a kínálatot, amelyet a klub környékéről, a szurkolói körökből és a futballszakmai szférából kiszivárgott információk alapján állítottunk össze. Szóval: Mészöly Gézát (vagyis kisMészölyt, vagyis Szőke Kavicsot) Debrecenben látták (kérdés, kell-e ide egy Vasas-szívbe nyomott Újpest-fíling), Véber György jóban van Herczeg Andrással (együtt jártak pro licencre) és a támadójáték híve (igaz, a szurkolótábor vélhetően nem rózsafüzéresővel fogadná), Tomiszlav Szivics régóta a DVSC érdeklődési körében van (viszont Szima Gábor határozottan cáfolta érkezését, és mi hiszünk Szima Gábornak), Pajkos János jóban van a tulajdonossal, kupát már nyert a Lokival és megvan a megfelelő végzettsége (viszont Szima Gábor határozottan cáfolta érkezését, és mi hiszünk Szima Gábornak), Kondás Elemérnek szintén megvan a megfelelő végzettsége és nyakig benne van a DVSC mindennapjaiban az NB II-es gárda edzőjeként (ellenben nem látni, mitől lenne ő előrelépés), Sisa Tibor szimpatikus és szerény ember (tudni kell, hogy a „Főnök” nagyon szereti a szerény, vagy a legalábbis a szerénynek tűnő embereket), de neki is élő szerződése van, tehát ki kell vásárolni. Rajtuk kívül még távirati stílusban említsük meg a korábbi szövetségi kapitányok közül a Bozsik és Várhidi „márkaneveket”, bár ők inkább televíziós szakértőként értek révbe igazán.

Körülbelül itt tartunk most, néhány nappal az új mester kinevezése előtt. Kívülről az látszik, hogy a kérdés valóban nincs lezárva, tehát a DVSC valóban edzőkeresőben van, ami némileg meglepő, tekintve, hogy Herczeg Bandi már októberben eldöntötte: ebből ennyi most elég volt. Most már mindegy, a lényeg: a klub vezetői akár még gondban is lehetnek abban a tekintetben, miként is hozhatnának jó döntést az új tréner kinevezésekor. Kedves és nem kedves szurkolók, segítsünk nekik, válasszuk ki a Loki új edzőjét! Ígérjük, a kommentek alapján összeálló toplistát aranytálcán, szalaggal átkötve fogjuk átnyújtani a DVSC vezérkarának. És amennyiben ők a drukkerekre hallgatnak, akkor a szurkolók majd szidhatják egész tavasszal – saját magukat.
Tóth Csaba Zsolt

Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Távozik Debrecenből Amos Youga
Távozik Debrecenből Amos Youga
A Loki-hívek közül többen nem értek egyet a mellőzésével.
Külföldi edző viszi tovább a DVSC-t
Külföldi edző viszi tovább a DVSC-t
Ha már a többségi tulajdonos is külföldi Debrecenben...
Az NB I-es focistáját ünnepli a Debreceni Nemzetközi Iskola
Az NB I-es focistáját ünnepli a Debreceni Nemzetközi Iskola
Az Újpedst ellen debütált az élvonalban.
Tizennégy éves csúcson a debreceni nézőszám
Tizennégy éves csúcson a debreceni nézőszám
A DVSC ezzel a második legnépszerűbb csapat volt.
A DVSC bizakodva várhatja a Konferencia Liga sorsolását
A DVSC bizakodva várhatja a Konferencia Liga sorsolását
A klubvezetés előtt azonban komoly feladat áll.
Magabiztosan nyert a kis Loki
Magabiztosan nyert a kis Loki
A szezon utolsó hazai meccsén.
Lelátóval bővült a pallagi edzőközpont
Lelátóval bővült a pallagi edzőközpont
Az NB III-as csapat immár hazai pályán játszhatja meccseit.
Sergio Navarro távozik a Debrecentől
Sergio Navarro távozik a Debrecentől
Nem tudtak megállapodni a felek.
Győzött, de lemaradt a dobogóról a Debrecen
Győzött, de lemaradt a dobogóról a Debrecen
A Loki spanyol edzője elbúcsúzott a klubtól.
Az Újpesttel együtt terelés is jön
Az Újpesttel együtt terelés is jön
A Debrecen május 16-án játszik.
Az MLSZ-től érkezhet az új debreceni utánpótlás-igazgató
Az MLSZ-től érkezhet az új debreceni utánpótlás-igazgató
Ismert arc lehet a debreceni utánpótlás első embere.
Bajnokok Ligája: 2027-től csak az RTL-en
Bajnokok Ligája: 2027-től csak az RTL-en
A meccsek az RTL felületein lesznek láthatók 2031-ig.
Hirdetés
Elhunyt Suták Miklós volt önkormányzati képviselő
Elhunyt Suták Miklós volt önkormányzati képviselő
A debreceni MSZP oszlopos tagja volt.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Távozik Debrecenből Amos Youga
Távozik Debrecenből Amos Youga
A Loki-hívek közül többen nem értek egyet a mellőzésével.
Külföldi edző viszi tovább a DVSC-t
Külföldi edző viszi tovább a DVSC-t
Ha már a többségi tulajdonos is külföldi Debrecenben...
Debrecenből is elzarándokolnak Székelyföldre
Debrecenből is elzarándokolnak Székelyföldre
A vonat az esti órákban érkezik meg a Székelyföldre, Csíkszeredába.
Az NB I-es focistáját ünnepli a Debreceni Nemzetközi Iskola
Az NB I-es focistáját ünnepli a Debreceni Nemzetközi Iskola
Az Újpedst ellen debütált az élvonalban.
Gazdaság
Összeírják a gazdálkodókat; Hajdú-Biharban is
Kötelező az adatszolgáltatás.
Remélik, már júliusban jöhet az áfacsökkentés
Mérséklődhet a zöldség és a gyümölcs fogyasztói ára.
Felmentették a NAV elnökhelyettesét
A pénzügyminiszter közölte.
Revolut: változnak az utalási díjak
Újdonság: mehet a számlára a munakbér.
Támogatott tartalom
Gyermeknapi kaland vár a Zsuzsi kisvasúton
Gyermeknapi kaland vár a Zsuzsi kisvasúton
Színes programkavalkád a családoknak Hármashegyalján.
Debreceni parkolási rend pünkösdhétfőn
Debreceni parkolási rend pünkösdhétfőn
A Lomnic utca a szezonban ünnepnapokon is díjköteles.
Mérnökfesztivál gyerekeknek az Emerson | NI-nál
Mérnökfesztivál gyerekeknek az Emerson | NI-nál
A debreceni üzemére büszke nagyvállalat küldetésének tartja, hogy a diákok nyissanak a műszaki ismeretek felé.
Lakóingatlan-fejlesztési lehetőség Debrecenben
Lakóingatlan-fejlesztési lehetőség Debrecenben
A Debreceni Vagyonkezelő Zrt. árverési hirdetménye.
Hirdetés