Szima Gábor a szurkolók segítségét kéri

A találkozót (vasárnap, 19 óra, tv: Sport2) nagy várakozás előzi meg Debrecenben, bár a szurkolók lelki felkészülése, a meccsre való hangolódása a Máté-ügy miatt nem volt zavartalan. A Videoton egyébként is előnyből indul, hiszen a hajdúságiak egy lovecsi 90 perccel a lábukban, illetve egy többnapos utazás viszontagságaival várják a Mezey-gárdát. Erre jött még púpnak a hátukra a Máté-saga, mely remélhetőleg nem küldte annyira padlóra a csapatot, mint a híveket.
A DVSC közben úgy próbálja motiválni a játékosokat, hogy Szima Gábor bejelentette: az Európa Ligába főtáblára jutásért járó prémiumot a játékosok akkor is megkapják, ha esetleg a klubot az UEFA kizárná a további küzdelmekből. A klub hivatalos portáljának nyilatkozva a DVSC első embere a szurkolók támogatását is kéri a Videoton elleni bajnokin.
– A Lovecsben elért eredmény a játékosok mentális felkészítését nagyban segítette, biztos, hogy jó hangulatban és pozitív érzésekkel várták volna a Videoton elleni rangadót – nyilatkozta honlapunknak Szima Gábor. – Sajnos a pénteken történt események jócskán beárnyékolják a felkészülést, de bízom benne, hogy a labdarúgóknak sikerül túltenniük magukat a megrázkódtatáson, és százszázalékosan tudnak koncentrálni a mérkőzésre. Nagy szükség lesz a szurkolók segítségére, hiszen a biztatásuk erőt adhat ezekben a nehéz napokban, ezért arra kérünk mindenkit, látogasson ki a stadionba.
Szima Gábor bízik benne, hogy a csapat végül megússza enyébb büntetéssel, mint a kizárás, mert szerinte az úgy lenne sportszerű
– Egészen más lenne a helyzet, ha olyan labdarúgó lépett volna pályára, aki piros vagy sárga lapok miatt nem szerepelhetne, és mégis beállítjuk. Máté Péter a klub igazolt labdarúgója, aki nincs eltiltás alatt, vagyis játékjogosultsággal rendelkezik. Ebben az esetben érvénybe kell, hogy lépjen, a fegyelmi szabályzat negyvenegyes paragrafusa, amely szerint nem feltétlenül írják az ellenfél javára a 3–0-s eredményt, ha a játékos, aki jogosulatlanul szerepel, nem befolyásolja döntően a mérkőzés végeredményét. Minden azon múlik, hogy az UEFA hogy ítéli meg a három perc játékot és Máté Péter két labdaérintését. Nagyon bízunk benne, hogy a fair play szelleme lép érvénybe, és olyan döntés születik, amellyel a pályán elért eredmény megmarad – így a DVSC többségi tulajdonosa, hozzátéve, hogy a „szélsőséges szurkoló és szélsőséges újságíró” véleményével nem értek egyet abban a tekintetben, hogy feltétlenül fejeknek kell hullani.
















































