Szenvedve nyert a Loki, értékelnek az edzők

A Loki-Paks meccs kapcsán két dolgot feltétlenül érdemes megjegyezni. Egyrészt azt, hogy a DVSC vezetői rendes emberek: 10 napja egy beszélgetésen a Cívishír munkatársa felvetette, hogy legalább egy forró teát adjanak a Loki mellett a hidegben is kitartó szurkolóknak, és lám, a klub vezetői megtették ezt az apró, de fontos gesztust, a Paks ellen volt meleg tea. Ez még nem a Barcelona, de a törekvés dicséretes! A másik, ami feltétlenül említést érdemel, az Éger László szerepe: a Paks paksi hátvédje korábban éveket töltött a Lokinál, ő imádta a drukkereket, a drukkerek imádták őt: ez kedden sem változott meg, hiszen Éger mindkét kapuba betalált. Erre mondják, igazi úriember... De lássuk, hogyan látták a meccset a trénerek!
Zdenek Scasny (DVSC): - A Kecskemét elleni vereség miatt nagyon nehéz volt mentálisan a találkozó a játékosok számára, főként azt követően, hogy a Paks megszerezte a vezetést. A folytatásban a csapat megmutatta, hogy van akaratereje.
Kis Károly (Paks): - Gratulálok a Lokinak a győzelemhez, sok sikert kívánok nekik a folytatásban. Ha a vezetésünket követően meg tudjuk tartani a labdát és azt tudjuk játszani, mint annak előtte, akkor nagyon nagy meglepetést okozhattunk volna.
















































