Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Pénz áll a házhoz Debrecenben

| 2014. 07. 22. | 14:22:24
A fiúkon múlik, hogy mennyi. Akár fejedelmi prémizálás is lehet a vége.
Pénz áll a házhoz Debrecenben
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A presztízsen túl az európai kalandozás labdarúgásban anyagi szempontból is kecsegtető, és akkor még finoman értékeltünk! Helyesebb úgy fogalmazni, hogy a szegényebb kelet-európai klubok - ide tartozik nyilván a DVSC is - számára a Bajnokok Ligája a Kánaánt jelenti. A DVSC a 2009/2010-es csoportkörben való részvételért, illetve a marketing jogokból származó bevételek után mintegy két és fél milliárd forintot könyvelhetett el.

Azóta még magasabb prémiumokat osztogat az UEFA, tavaly már 8,6 millió euró ütötte annak a markát, aki elérte a csoportkört. Ez öt évvel ezelőtt másfél millióval kevesebb, 7,1 millió euró volt. A DVSC tehát akkor kaszálhat igazán nagyot, ha minél tovább jut a BL-ben, ugyanis ég és föld a különbség a BL és az Európa Liga premizálása között. Érzékeltetésül, az Európa Ligában a sikerdíj maximuma összesen 9,9 millió lehetett az elmúlt idényben, tehát ez a Bajnokok Ligájában a főtáblára jutással már szinte el is érhető!

A DVSC a BL- vagy az EL-csoportkörben minden bizonnyal telt ház, azaz 20 ezer néző előtt fogadná ellenfeleit, megemelt jegyárak mellett, tehát ez is további százmilliókkal növelné a klub bevételeit.

A viszonylagos gazdagság útja nem is tűnik elérhetetlennek, hiszen az északír bajnok után az albán vagy a fehérorosz bajnokot kell kiverni, és akkor már biztos az EL-főtábla, de BL-csoportkör is lehet a vége! A Bajnokok Ligájában playoff veszteseinek mintegy hárommillió eurós vigaszdíj jár az UEFA-tól, a playoff győztesei 8,6 milliót kaszálnak. A EL-playoff győzteseinek 1,3 millió euró járt az elmúlt idényben.

A DVSC most még csak 175 ezer eurónál tart, ennyit ér ugyanis a BL-selejtező második köre, de ha este legyűri az északír bajnokot, akkor máris 200 ezer euróval növeli a prémiumát. A fejedelmi premizálás azonban csak azt követően indul be. Van miért küzdeni, debreceni legények!

Hajrá, Loki!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Miért ünnepeljük a kutyánk születésnapját?
Miért ünnepeljük a kutyánk születésnapját?
Az előadás a kutyákkal kialakított kapcsolatok vizsgálatának tapasztalatait mutatja be a debreceni könyvesboltban.
A Magyar Tudományos Akadémia tüntette ki a Debreceni Egyetem professzorát
A Magyar Tudományos Akadémia tüntette ki a Debreceni Egyetem professzorát
Kiemelkedő tudományos munkásságát ismerték el.
Gazdaság
Felújítanak a Hatvan utcán 32 parkolóhelyet
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.
Nagy Márton: szükség van a kínai kapcsolatokra
Azt mondta, erősíteni kell a két ország közötti együttműködést.
Támogatott tartalom
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Furka Andrea a Richter Érdemérem különdíját kapta. .
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Ismét festmény- és műtárgyárverést tartanak Debrecenben.
AI-ok randiznak a Betone új podcastjában
AI-ok randiznak a Betone új podcastjában
A Betone kiderítette, elveheti-e az AI az kreatív szakemberek munkáját.