Ne fájjon az U21-esek búcsúja!

Ismert, a két debrecenit, Varga Józsefet és Farkas Balázst is soraiban tudó U21-es válogatott csak a harmadik lett a selejtező csoportjában Wales és Olaszország mögött, így nem jutott ki az Európa-bajnokságra. A búcsú végleges ettől a korosztálytól, hiszen a fiúknak immár a felnőttek között kell megállniuk a helyüket.
Nem feltétlenül tragédia a kiesés. Így ugyanis nem hajszoljuk tovább az ifi Eb-s álmokat, vagy az olimpiai sikereket. Ezek a mai fociban sokkal kevesebbet érnek, mint egy vb- vagy Eb-kvalifikáció. A 2012-es olimpiára való készülés, a „csapat együtt tartása" újabb éveket vett volna el a nagyválogatottól. Az U21-esek búcsúja azt jelenti, hogy a csapat legjobbjai végre odakerülhetnek, ahová valók: a felnőttek közé. Gulácsi, Németh, Vass, Varga és még néhány társuk már régóta érett arra, hogy közöttük viselje a címeres mezt. Ahogy ezt egykori vezérük, Koman Vladimir is bizonyította Moldova ellen.
Olvasd tovább a focitipp.hu helyzetelemzését itt!















































