Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Nagyon megruházták a Diósgyőrt Debrecenben

| 2014. 07. 31. | 12:57:10
A miskolci csapat nem tudott felnőni kisszámú, de annál fergetegesebb közönségéhez.
Nagyon megruházták a Diósgyőrt Debrecenben
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Meglepetésre nagyon kevesen, csak mintegy négyezren rándultak át Borsodból Debrecenben, hogy tanúi lehessenek, a miskolci csapat történelmének legfontosabb mérkőzésére, igaz azok, akik itt voltak, irigylésre méltó hangulatot teremtettek a Nagyerdei Stadionban. Ennek ellenére a Diósgyőr méretes, 5-1-es vereséget szenvedett a vendég orosz Krasznodar együttesétől a labdarúgó Európa Liga-selejtező harmadik fordulójának csütörtöki első mérkőzésén.

Az első félidőben egyértelmű fölényben futballozott az orosz csapat, és a félidő közepén meg is szerezte a vezetést. A Diósgyőr főként kontrákkal próbálkozott, de komoly helyzetet nem tudott kidolgozni, ezzel szemben a vendégek növelték előnyüket.

A szünetben Szivics Tomiszláv kettőt is cserélt, aminek szinte azonnal meg is lett az eredménye: a frissen pályára küldött Bognár gyönyörűen emelt Bacsához, aki kapásból tüzelt a hálóba. A Nagyerdei Stadion közönsége ugyanakkor nem örülhetett sokáig, két perccel később ugyanis Pereyra óriási gólt lőtt a bal felsőbe, visszaállítva ezzel a kétgólos különbséget. A folytatásban az oroszok növelhették volna előnyüket, de számos gólhelyzetet elpuskáztak, köztük a legnagyobbat Bisztrov, akinek Antal kapus hatalmas hibája után - igaz, a magyar hálóőrnek kifordult a bokája az esetnél - csak az üres kapuba kellett volna passzolnia, de célt tévesztett. A Krasznodar a hajrában sem állt le, Bisztrov pedig kiharcolt egy büntetőt, amelyet a brazil Joaozinho értékesített, majd az utolsó pillanatokban Bisztrov is betalált, beállítva ezzel a végeredményt.

EL-selejtező, 3. forduló, első mérkőzés:
Diósgyőri VTK-Krasznodar (orosz) 1-5 (0-2)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 5000 néző, v.: Bülent Yildirim (török)
gólszerzők: Bacsa (49.), illetve Ari (28.), Ahmedov (40.), Pereyra (51.), Joaozinho (88.), Bisztrov (90.)
sárga lap: Gosztonyi (66.)
Diósgyőri VTK: Antal B. (Rados, 80.) - Eperjesi (Bognár I., a szünetben), William Alves, Debreceni (Grumic, a szünetben), Husic - Egerszegi, Kádár, Elek Á., Gosztonyi, Németh M. - Bacsa
Krasznodar: Szinyicin - Jedrzejczyk, Martinovics, Sigurdsson, Kalesin - Gazinszkij - Laborde (Bisztrov, 59.), Pereyra (Pomerko, 81.), Ahmedov, Joaozinho - Ari (Wanderson, 59.)

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Szakképzés: Ladányban éppen úgy, mint Debrecenben
Szakképzés: Ladányban éppen úgy, mint Debrecenben
A legkorszerűbb technikával, technológiával ismerkedhetnek a szakmát tanulók.
Hirdetés
Hirdetés
Békemenet: az ellenzéki pártok reagáltak Orbán Viktor beszédére
Békemenet: az ellenzéki pártok reagáltak Orbán Viktor beszédére
Dobrev, Donáth és Ungár is közölte véleményét.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Nemzetgazdasági Minisztérium: 2024-ben 5-6 százalékkal nőhet a reálbér
Tavaly a béremelkedés inkluzív módon valósult meg, hiszen az alacsonyabb keresetűek bére nagyobb ütemben növekedett.
Végre! Elkezdenék a Margit téri uszoda felújítását
Sok a munka. Kiírták a pályázatot.
Földutak kaphatnak aszfaltot Vámospércsen
Várják a kivitelezők jelentkezését.
Munkagépek a Tócóskertben; valamit muszáj lesz kezdeni a leromlott parkolóházzal
Június végére elkészül a szervizút részbeni megújítása.
Egyre több a külföldi vendég Debrecenben
Kijöttek az április adatok.
Támogatott tartalom
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
FIZETETT POLITIKAI TARTALOM. Kanizsay György Béla, az egyesület polgármesterjelöltje alapjaiban változtatná meg a fürdőváros működését.
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
A dolgozói létszám megduplázódik a bővítéssel.
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
A födém belső vízszigetelése tönkrement.