Miért jutunk ki a foci EB-re?
Nézzük csak sorjában: itt vannak mindjárt a hollandusok. Ezek a füves cigin felnőtt gyarmatszármazékokkal kiegészült tulipánszaglászók aligha fogják megnehezíteni a szép magyar leventék dolgát, gondoljunk csak például az Arjen Robben és Torghelle Sándor között feszülő gyorsaságbeli és technikai különbségre (természetesen a mi fiúnk javára). Ez a Realban poroszkáló Robbie amúgy is mindig sérült, de ha véletlenül az egymás elleni meccseken nem lesz az, Ausburg Sándor majd elintézi. Egyes torz felfogású szagértők állítják persze, hogy a hollandok jobbak, mint mi, de gondoljunk csak bele: ezek csak olyan ország ellen tudtak EB-t nyerni, amely azóta már megszűnt (Szovjetunió), mi meg itt vagyunk ezer éve és itt leszünk még ezer évig. Na ugye!
A svédek? Ez egy vicc... A hideglelkű skandinávok már szeptemberben is csak azért tudtak megverni minket, mert elhatároztunk, hogy nem támadunk, meg azért, mert Tímár nevű játékosunk csak 1.78 cm, nem 1.79, oszt így átszállt felette a labda. Egyetlen normális focistájuk van, ez az Ibrahimoszkvics, vagy hogy hívják: az se svéd, hanem bosnyák, ráadásul ha Sanyi emegfelelően felhúzza és kiborítja, tuti, hogy kiállítják. A többi szabadidős hokizó ütőjét meg majd felszedik a magyar lányok, akik igazán értenek hozzá, hogyan kell kifacsarni a játékosokat. A játék ritmusa a lényeg ugyebár, és ezen a téren a hun mennyecskék verhetetlenek (ellentétben azzal, amit a kezükbe fognak): a svéd acél egy idő után bizonyosan nem tapintható majd keménynek...
Itt vannak aztán a finnek. Ők igazából ugorok, vogulok, manysik, osztjákok, hantik, vagyis rokonok, barátok, testvérek. A mi véreink na, megmondák a kommunisták is, de már mikor. Ezek minket nem is akarnak megverni, ezek velünk vannak. Emlékezzünk, annak idejében, bő tíz esztendeje egymást törték össze a finn tesók Helsinkiben vb-selejtezőn, hogy az utolsó percben valahogy összehozzanak egy öngólt, vagyis egy ikszet, vagyis egy kis magyar örömöt. Három érintés után sikerült is nekik, az Isten áldja még a nevüket is. Ezt várjuk most is Kalevaláéktól, és akkor a barátság megmarad (érted, Sándor?), mi meg cserébe lemondunk a török kapcsolatról.
Moldova? Szóra se érdemes. Írónak nem rossz (bár kissé bolond), de mint ránk veszélyes futballnemzet, hát fel se merülhet. Különben is, a Gyuri majd megírja, hogy milyen állapotok vannak ottan, és akkor szocreálisztikusan felkészülünk majd a román B csapat ellen. A lényeg az, hogy az egész gárda a Torghelle-féle darabosszén stílust erőltesse, mert szegény Moldovában a fűtőanyagért bármit odaadnak, akár pontokat is.
San Marinóval ne is törődjünk, az egy jó kis kirándulás lesz: napfény, pia, kurvák, edzeni se kell. Egyszer mondjuk Máltán megzuhantunk, de az csak azért lehetett, mert akkor fiúk drogoztak is, most viszont csak sör lesz, ígérik. A San Marino elleni hazai meccs pedig maga lesz a mézédes csemege: olyan parádézva fogunk nyerni 2-1-re (94. perc, gólszerző: Öngól), amilyen magabiztosan még nem nyert Torghellével felálló csapat a világon 2-1-re...
Szóval ezért fogunk kijutni a foci Európa-bajnokságra. Ahogy Sanyi nyilatkozta egykoron: Mindegy, hogy a tréningeken miképp teljesít a játékos, ha a meccsen betalál. Így van, Sándor! Na ezért vagyunk mi a legnagyobb királyok...
Tóth Csaba Zsolt
