Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Már szombaton bajnok lehet a Loki!

| 2010. 05. 13. | 14:35:40
Debrecen – A múlt héten megálmodtuk, és bejött! A Loki négypontos előnnyel zárta a legutóbbi fordulót. Most nem álmodtunk semmit, de megeshet, hogy már szombaton este bajnoki címet ünnepelhetünk.
Már szombaton bajnok lehet a Loki!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A címvédő és listavezető DVSC számára nehéznek ígérkezik a reá szabott feladat a 28. fordulóban, hiszen a harmadik helyért harcoló Újpesthez látogat. Mészöly Géza tanítványai lendületben vannak, ezt nem lehet elvitatni, és itt példaként hozhatjuk fel a múlt vasárnapi , MTK elleni találkozójukat, melyen 4–1-es hátrányból nyertek meg 5-4-re. Az április 5-én a skót Willie McStay-t váltott vezetőedző irányításával a lila-fehérek hat összecsapásukból egyet sem vesztettek el, s egy döntetlen mellett ötször nyertek.

Hogy egy jó nagy közhellyel éljünk, minden sorozat megszakad egyszer, a lilák menetelésének pedig a hajdúsági egylet vethet véget szombaton este. A Vidi sokkal könnyebb feladat előtt áll, hiszen a szezonban végig gyengélkedő, a kiesést azonban elkerülő Vasassal találkozik hazai pályán. Teherből mindenesetre a fehérváriaknak is jut rendesen, mert ha nem gyűjtik be a három pontot, és a Loki győz Újpesten, akkor durranhatnak a pezsgők az ötödik debreceni bajnoki címre.

A Lokinak mindenképpen van elszámolnivalója az Újpesttel, hiszen amióta bajnok, és uralja a magyar futballt, még nem tudott győzni a Szusza Ferenc-stadionban. Utoljára 2003. április 26-án termett babér a hajdúságiaknak a Megyeri úti stadionban, amikor Szentes Lázár irányításával 3-0-ra nyert a Loki, mégpedig egy Sabin Ilie nevű román csatár parádéjának köszönhetően. Azóta csak bukik a Loki Újpesten, és hazai pályán sem túl szép a mérleg, a 2008/2009-es idényben például oda-vissza verte az UTE a DVSC-t, még szerencse, hogy vigasztalt a bajnoki cím, és tavaly ősszel is a lilák nyertek a Nagyerdőn, azon a négy tizenegyest is hozó találkozón.

Míg a Loki a bajnoki címért és a BL-selejtezőért, addig a Újpest az Európa Ligáért pedálozik. Nagy riválisa, a Győr az elmúlt három fordulóban két vereséget jegyző, a Videotont azonban idegenben legyőző MTK-t fogadja. Ott is jó meccsre van kilátás!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Óvodafelújításra keresnek kivitelezőt Hajdúböszörményben
Óvodafelújításra keresnek kivitelezőt Hajdúböszörményben
A tetőszerkezet rekonstrukcióját tervezik.
Forradalmasítanák a városi közlekedést: Debrecen az egyik teszthelyszín
Forradalmasítanák a városi közlekedést: Debrecen az egyik teszthelyszín
Európában még másik két városban végeznek vizsgálják a rendszer hatékonyságát.
Gazdaság
Debrecen is szóba került a kínai elnök látogatásán
Magyarország ebben az együttműködésben nem veszélyt, hanem lehetőséget lát - mondta az államfő.
Állami támogatást adnak a munkásszállók építéséhez
Vannak fontos kitételek, például a szobák ágyszámára vonatkozóan is.
Munkaruhákat vásárolna a debreceni vállalat
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.
Ötven perc alatt lehetne Debrecenből Nagyváradra érni
Lekerülhetett a napirendről a tram-train, másként kötnék össze a két nagyvárost.
Tízmilliós bírságot kapott az UNION
Rendszerszintű hiányosságot állapítottak meg.
Debrecen haszonélvezője a kormány iparosítási politikájának - így a kormánybiztos
Nem véletlen, hogy a Mercedes és a BMW is itt építkezik.
Támogatott tartalom
Madarak és fák hónapja Debrecen város kisvasútjával
Madarak és fák hónapja Debrecen város kisvasútjával
Fészekleső túra, madárgyűrűzés, interaktív foglalkozás és erdei túra is lesz.
Felújítanak a Hatvan utcán 32 parkolóhelyet
Felújítanak a Hatvan utcán 32 parkolóhelyet
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Furka Andrea a Richter Érdemérem különdíját kapta. .
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Ismét festmény- és műtárgyárverést tartanak Debrecenben.