Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Kiemelt figyelmet szentelnek Debrecenben a keleti derbinek

| 2014. 11. 27. | 15:24:47
Akik éppen nem bojkottálnak, online is megvehetik a jegyet.
Kiemelt figyelmet szentelnek Debrecenben a keleti derbinek
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Lokit és a Szparit hat hely és 11 pont választja el egymástól, ám ettől még – a két csapat múltjára való tekintettel – nagyon is rangadónak la vesz vasárnapi összecsapás.

- Több okból is fontos lesz ez a találkozó – kezdte Kondás Elemér, a DVSC-TEVA vezetőedzője klubja honlapjának. - Egyrészt ez egy presztízsmeccs, a két csapat párharca mindig nagyobb figyelmet kap. Másrészt szeretnénk folytatni a jó sorozatot, mert szükségünk van minden pontra. Jó lenne szépen befejezni az évet, ehhez a hátralévő két meccset hozni kell, de elsőként a Nyíregyháza elleni összecsapásra koncentrálunk. Fontos meccs lesz számunkra, mert célunk, hogy felzárkózzunk az élmezőnyhöz, ennek érdekében ezt a találkozót sikerrel kell venni. Tudjuk, nem lesz egyszerű, hiszen ellenfelünk legutóbb is négy gólt rúgott a Pécsnek, ugyanakkor nekünk hazai pályán úgy kell futballoznunk, hogy ezt a mérkőzést megnyerjük.

Eltiltás miatt Kulcsár Tamás továbbra sem állhat a szakmai stáb rendelkezésére. Zsidai László kisebb sérüléssel bajlódik, a többiek azonban rendben vannak.

A nagy jelentőséggel bíró presztízsmeccsre jegyek elővételben már megvásárolhatók a Nagyerdei Stadion pénztáraiban minden nap 10–18 óra között, illetve online a stadion weboldalán.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Debrecen „egyik legszebb és legcsendesebb” városrészén aszfaltoztak
Debrecen „egyik legszebb és legcsendesebb” városrészén aszfaltoztak
Fontos útvonalon fejlesztették, hiszen ez az utca vezet az orvosi rendelőhöz.
Hirdetés
Hirdetés
Újabb üzemanyagárstop jöhet
Újabb üzemanyagárstop jöhet
A jövő héten kiderül, hogy a kormány mit lép.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Debreceni szakképzés: sikeres együttműködés a Manz Hungary Kft.-vel
A vállalat és a szakképzési centrum egymásra talált.
A gazdaság növekedéséről beszélt a nemzetgazdasági miniszter Debrecenben
Nagy Márton szerint a magyar gazdaságnak lételeme, hogy a járműiparban sikerüljön az elektromos átállás.
Földes két utcájában is aszfaltoznának
A vízelvezetést is megoldanák.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
A cirkuszművészet esszenciáját láthatják Debrecenben
A cirkuszművészet esszenciáját láthatják Debrecenben
A Magyar Nemzeti Cirkusz világsztárokkal mutatja be jubileumi műsorát.
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
A legjobb dolgok sokszor pont abból sülnek ki, ha a régi jó megoldásokat az új tudással bővítjük.