Legyen a Cívishír a kezdőlapom! |  Kedvencekhez adom | Hirlapom |  RSS 
20° / 11°
max / min
Regina
2010.09.07. Kedd
Hogyan tovább, DVSC?
Nyomtatható verzió Cikk küldése e-mailben Üzenet a szerkesztőnek
2010-07-29 08:37

Debrecen - Ha a Basel nem az ificsapatával áll fel vagy nem szerepeltett jogosulatlanul öt futballistát a visszavágón, akkor továbbjut, s nekünk marad az Európa Liga. A sors fintora, hogy itt nehezebb főtáblára jutni, mint a BL-ben.


Hogyan tovább, DVSC?
Cicóék tavaly a Levszkit „felnégyelték”, de most aligha jutnak el a BL-rájátszásig


Miután „hazai” pályán 2-0-s vereséget szenvedett a DVSC a Bajnokok Ligája selejtezőjében, minden valószínűség szerint a bázeli visszavágó jelenti a végállomást a Bajnokok Ligája idei kiírásában. Öröm az ürömben, hogy a várható BL-búcsú a selejtezők harmadik körében következik be, így a csapat vigaszágon, az Európa Ligában még folytathatja. Ismerkedjünk hát a második számú európai kupasorozattal!

A UEFA-kupa utódjául tavaly életre hívott sorozat hasonló forgatókönyv szerint zajlik, mint a Bajnokok Ligája, csak népesebb mezőnnyel. Ugyanúgy három selejtezőkörön, plusz a play-offon kell túljutnia annak a legénységnek, mely ősszel „főtáblázni” akar. A BL-selejtező harmadik körének vesztesei a play-offra szállnak be az Európa Ligában, tehát egy párharcot kell megnyerni, hogy a tizenkét négyes csoport egyikébe kerüljön.

Az EL play-offja (nem a mi mániánk így nevezni az utolsó selejtezőkört, hanem az UEFA-é) úgy jön össze, hogy 35 csapat kvalifikálja magát a 3. selejtezőkörből, érkezik 15 BL-vesztes, további 24 csapat pedig most kezdi az európai kupaszereplését. Míg a Bajnokok Ligájában a bajnokok ágán szerencsés esetben akár gyengébb ellenfelet is rendelhetett ellenfélül Fortuna – mint például a Levszkit, melyen tavaly átgázolt a Loki -, addig az Európa Ligában ez szinte kizárt. Tudniillik már most, a 3. selejtezőkörben olyan csapatok meccselnek, mint az angol Liverpool, az olasz Juventus, a német Stuttgart vagy a török Galatasaray, a nagy futballnemzetek kupagyőztesei vagy a bajnokságok 4-5. helyezettjei pedig csak ezután csatlakoznak. Hiába vannak most még a mezőnyben futballtörpék is, mivel a magyar UEFA-koefficiens valahol a béka feneke alatt van, a DVSC nyilvánvalóan nem lesz kiemelt.

Tavaly az általunk kiejtett Levadiának sem sikerült a vigasztalódás, mivel a Galatasaray-jal hozta össze a sors, és kapott is egy ötöst Isztambulban, majd 6-1-es összesítéssel búcsúzott. Egy biztos: a Diego Forlan nevével fémjelzett Atlético Madridtól nem kell tartani, mivel a címvédő „alanyi jogon” főtáblás.

Íme, az Európa Liga 3. selejtezőkörének párosítása (első mérkőzések):

Kedden játszották

CSZKA Szófia (bolgár)-Cliftonville (északír) 3-0 (1-0)
Csütörtökön játsszák:
GYŐRI ETO - MONTPELLIER (FRANCIA) 20:30 ó
Szibir Novoszibirszk (orosz)-Apollon Limasszol (ciprusi) 14
Spartak Zlatibor (szerb)-Dnyipro (ukrán) 17:30
Dnyepr Mogiljev (fehérorosz)-Baník Ostrava (cseh) 18
MyPa (finn)-FC Timisoara (román) 18
Inter Turku (finn)-Genk (belga) 18
Ruch Chorzów (lengyel)-Austria Wien (osztrák) 18
Karpaty Lvov (ukrán)-FC Zesztafoni (grúz) 18:15
IF Elfsborg (svéd)-FK Teteks (macedón) 18:30
FC Utrecht (holland)-Luzern (svájci) 18:45
Molde (norvég)-VfB Stuttgart (német) 19
Randers FC (dán)-FC Lausanne (svájci) 19
Aalesund (norvég)-Motherwell (skót) 19
APOEL Nicosia (ciprusi)-Jablonec (cseh) 19
OB Odense (dán)-Zrinjski Mostar (boszniai) 19:05
Kalmar FF (svéd)-Levszki Szófia (bolgár) 19:30
Beroe Sztara Zagora (bolgár)-Rapid Wien (osztrák) 19:45
Maccabi Haifa (izraeli)-Dinamo Minszk (fehérorosz) 19:45
Wisla Kraków (lengyel)-FK Karabah (azeri) 20
Cercle Brugge (belga)-Anorthoszisz Famaguszta (ciprusi) 20
Dinamo Bucuresti (román)-Hajduk Split (horvát) 20
Galatasaray (török)-OFK Beograd (szerb) 20
Nordsjaelland (dán)-Sporting Lisboa (portugál) 20:30
NK Maribor (szlovén)-Hibernian (skót) 20:30
Crvena Zvezda (szerb)-Slovan Bratislava (szlovák) 20:30
Viktoria Plzen (cseh)-Besiktas (török) 20:30
Olimpiakosz (görög)-Maccabi Tel-Aviv (izraeli) 20:30
Sturm Graz (osztrák)-Dinamo Tbiliszi (grúz) 20:30
Rabotnicki (macedón)-FC Liverpool (angol) 20:45
Marítimo (portugál)-Bangor City (walesi) 20:45
Shamrock Rovers (ír)-Juventus (olasz) 20:45
AZ Alkmaar (holland)-IFK Göteborg (svéd) 20:45
Jagiellonia (lengyel)-Arisz Szaloniki (görög) 20:45
Buducnost Podgorica (montenegrói)-Bröndby (dán) 21
A visszavágókat a jövő héten rendezik.

A play-offra bekapcsolódó csapatok:

Manchester City és Aston Villa (angol)
AEK Athén (görög)
Club Brugge (belga)
CSKA Moszkva és Lokomotív Moszkva (orosz)
Dortmund és Bayer Leverkusen (német)
Dundee United (skót)
PSV és Feyenoord (holland)
Grasshoppers (svájci)
Getafe (spanyol)
Lille és PSG (francia)
Metalist és Tavriva (ukrán)
Napoli és Palermo (olasz)
Porto (portugál)
Seaua és Vaslui (román)
Trabzonspor (török)

Címkék: DVSC, Basel, Bajnokok Ligája, Európa Liga,

Kapcsolódó cikkek:

Feliratkozás hírlevélre
civishir.hu 
hirdetés
 
 
Megosztás: Iwiw Startlap Propeller Facebook Twitter Digg del.icio.us Google Technorati YahooMyWeb

Hozzászólás a cikkhez:
Név:
Hozzászólás szövege:
A hozzászólás elküldéséhez, kérem, írja be a képen látható karaktereket!
Felhasználási szabályzat



 loksi zolee írta 2010-07-30 10:04:57 
Szerintem Ferike nő. Csak egy nő ennyire hülye a focihoz.



 ferike írta 2010-07-29 22:50:57 
De ugye nem mindenki a ManCityvel játszik?! Egyébként meg legközelebb írd bele a cikkbe, hogy érthető legyen és akkor nem kell kommentnek álcázva törleszkedni az olvasónak!



 loksi zolee írta 2010-07-29 21:19:44 
ferikének magyarázhatsz az egy idióta



 BeA.. írta 2010-07-29 20:44:32 
Ferike! Te nyilvánvalóan lehetnél sportújságíró, egy kicsit ugyan tájékozatlan vagy, de az ember holtáig tanul. Az Európa Ligában azért nehezebb főtáblára jutni, kérlek szépen, mert a BL-ben a bajnokok ágán a nagymenők nem indulnak, az EL-ben pedig igen. Tehát, a Loki a BL play-offjában a Baselnél csak egy erősebb ellenfelet kaphatott volna papíron, az UEFA-rangsor alapján, mégpedig az Anderlechtet. Ezzel szemben láthatod, hogy milyen izmos csapatok indulnak az EL-ben. A Manchester City például erősebb, mint az összes, a bajnokok ágán szereplő csapat együttvéve. Tevez, Bellamy, Adebayor, a két Touré vagy éppen David Silva neve bizonyára ismerősen cseng számodra. Nos, ilyen izmos csapat a BL-ben a Loki mezőnyében nincs, hála Platininak, aki így a kicsiknek is lehetőséget ad, s mi éltünk is vele tavaly. De sorolhatnám, kedves Ferenc, tovább a csapatokat (Liverpool, Aston Villa, Napoli, Porto, Juventus stb.), ilyenek sincsenek a bajnokok ágán a BL-ben. Hát ezért nehezebb az EL-ben főtáblára jutni. Sajnos egy orosz csapattal szemben sincs esélyünk, ha éppen elkerüljük a kőkemény nyugat-európaiakat. Itt nem az a lényeg, hogy kinek hány kört kell menni, hanem az, hogy innentől kezdve egyet is betyár nehéz lépni az EL-ben, különösen úgy, hogy nem leszünk kiemeltek.



 ferike írta 2010-07-29 13:25:46 
Persze, hogy az EL-ben miért lenne a Lokinak nehezebba főtáblára jutnia, mint a BL-ben, azt a cikkből nem tudjuk meg... Ha igaz is az állítás - bár szerintem nem az akkor az maximum csak azokra a csapatokra igaz, akik az EL 1. selejtezőkörétől játszanak (pl. a Győr, mert neki 4 győztes kör kell hozzá). De a Loki a BL-ből jön, így neki pont olyan nehéz bejutni az EL, mint a BL főtáblára, hisz a Basel után, ha továbbjutunk, ha nem, mindenképpen még egy kört nyernia kell. Szóval az állítás nem igaz... Azt hiszem, sportújságíró is lehetnék...



Vissza az oldal tetejére