Hirdetés
Hip-hip hurrá! Kapust igazolt a Loki!
| 2011. 01. 17. | 14:57:56
Debrecen – A DVSC megállapodott a szerb Nenad Novakoviccsal, aki így Debrecenben folytatja pályafutását. A 28 éves kapus három évre kötelezte el magát a debreceniekhez..
Novakovics a Radnicskiben kezdte pályafutását, majd a Napredak Krusevac csapatán keresztül vezetett az útja Dániába, ahol először a Koge, majd az Odense játékosa volt. Innen két és félmillió euróért az olasz Regginába igazolt. Dél-Itáliában azonban nem jöttek be a számításai, mert mindössze hatszor védte a kalábriaiak kapuját. Legutóbb a dán FC Nordsjaelland együttesének alkalmazásában állt, itt már rendesen megdolgoztatták, hiszen tavaly 27-szer védett.
A mértéktartó transfermakt.de szerint a 192 centis kapus jelenleg 350 ezer eurót érő futballista.
Hirdetés
Hirdetés
Olvasta már?
A nőgyógyászati és a biotechnológiai üzletág bevételei ugrottak meg
A Richter árbevétele csökkent, nyeresége nőtt.
Ki látta az M35-ösön történt balesetet?
Szemtanúkat keresnek a hajdúböszörményi rendőrök.
Gazdaság
Négy önkormányzati épületet korszerűsítenek Napkoron
Gazdaságosabb lesz a működés.
Rangos díjat vehetett át Debrecen polgármestere
Papp László közös sikernek tartja az elismerést.
Felnőttek számára indulnak szakképzések Hajdú-Biharban, 18 településen
Több mint hatszáz embert vonnának be.
Debrecen bevásárolna a környezetet ellenőrző rendszeréhez
A Zöld Kódexben kijelölték az irányt.
A benzin olcsóbb, a dízel drágább, mint a szomszédoknál
Magyar Ásványolaj Szövetség tájékoztatója.
A Termál Hotel és a Régi Vigadó is megújul
Építési vállalkozót keres az Aquaticum Debrecen Kft.
Támogatott tartalom
Élőzenés est Debrecen legújabb szórakozóhelyén
Minden korosztály otthon érezheti magát
A jövő kórháza az egészséges kórházi dolgozókon múlik
6 millió mozgással töltött perc. Díjat kapott a Debreceni Egyetem Klinikai Központ is.
Munkaruhákat vásárolna a debreceni vállalat
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.
Madarak és fák hónapja Debrecen város kisvasútjával
Fészekleső túra, madárgyűrűzés, interaktív foglalkozás és erdei túra is lesz.