Herczeg elfáradt és nem vállalja tovább
Mint azt a Cívishír korábban már megjósolta, a továbbiakban nem Herczeg András felel a DVSC irányításáért. A dvsc.hu beszámolója szerint a klub igazgatótanácsa meghallgatta Herczeg András beszámolóját az elmúlt három év munkájáról, a beszámolót elfogadta, és felkérte a szakembert a folytatásra. Herczeg András azonban közölte: úgy érzi, hogy az elmúlt három év klubmenedzseri és az ezt megelőző három év pályaedzőként végzett munkája során elfáradt, és más jellegű feladatot szeretne végezni, de természetesen a DVSC-n belül és nem más klubnál, mint ahogy erről a hírek szóltak.
Az igazgatótanács egy korábbi elképzelését megvalósítva létrehozta a szakmai igazgatói státuszt, betöltésére Herczeg Andrást bízta meg, aki ezt elfogadta. A grémium az ülést felfüggesztette, a folytatásra január 3-án kerül sor. Ekkor pontosítják a szakmai igazgató konkrét feladatkörét, illetve nagy valószínűséggel ekkor kerül sor az új vezetőedző és szakmai stábjának kinevezésére.