Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Herczeg András: A közönség segítsége nagyon kell!

| 2010. 05. 06. | 17:48:57
Debrecen – Még egy nap, és itt a magyar szuperrangadó, mely új tradíciót is elindíthat, azaz nem pesti, hanem vidéki csapatok uralják a magyar labdarúgást.
Herczeg András: A közönség segítsége nagyon kell!
Szélesi Zoltán és Herczeg András 2010-ben (Fotó: archív)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A DVSC–Videoton derbi iránt óriási az érdeklődés. Fehérváron elkelt mind a 800 belépőt, amit a Loki a vedégszurkolók számára felajánlott, és vittek volna többet is a Vidi-drukkerek, de a Lokinál telt házra számítanak, így többet nem adtak. A közönség tehát nagy várakozásokkal tekint az összecsapás elé, a Cívishír megkérdezte Herczeg Andrást.

 

– Nehéz ilyenkor okosat és eredetit mondani, illetve közhelymentesen fogalmazni. Tudjuk, hogy milyen téttel bír a pénteki találkozó, s azt is tudjuk, hogy egy nagyon erős ellenfél vár ránk. Hazai pályán azonban nem lehet más a célunk, mint győzelem,függetlenül attól, hogy kivel kerülünk szembe. Ezen a meccsen sok múlhat, de még nem dől el a bajnoki cím sorsa, ahogyan azt már a sajtóban sejtetik, hiszen még kemény találkozók várnak ránk is, a fehérváriakra is a bajnokság hajrájában. Nagyon szeretném, ha telt ház előtt lépnénk pályára, mert a közönségünk nekünk nagyon sokat tud segíteni. Jó hangulatú meccsre számítok, no meg debreceni győzelemre, természetesen – így a Loki térnere.

A mester a várható összeállításról nem nyilatkozott, elmondása szerint még túl korai lenne bármit is mondani. Az biztos, hogy jól megrágják majd a kollégákkal, a bő keret ugyanis számos variációra lehetőséget kínál, de fejtörést is okoz.

Soproni Liga, 27. forduló:

Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Labdarúgó-vb: német és holland búcsú
Labdarúgó-vb: német és holland búcsú
Brazília nehezen, de továbbjutott.
Már Ausztriában a debreceniek
Már Ausztriában a debreceniek
Elkezdődött az edzőtábor.
Labdarúgó-vb: a franciák a fő esélyesek
Labdarúgó-vb: a franciák a fő esélyesek
Egy szuperszámítógép szerint legalábbis.
BL-győztest igazolt a Debrecen
BL-győztest igazolt a Debrecen
A spanyol játékos a Barcelona akadémiáján nevelkedett.
Kozák Lucán kifogott a hetedik
Kozák Lucán kifogott a hetedik
A debreceni sprinter a szabadtéri szezonban eddig sokat versenyzett.
Francia csatár érkezett a Lokihoz
Francia csatár érkezett a Lokihoz
Három évre szóló szerződést írt alá Debrecenben.
Újabb két kapust igazolt a DVSC
Újabb két kapust igazolt a DVSC
A debreceniek kerete egy fiatal és egy rutinos cerberus bővült
Az MLSZ Hajdúszováton ruház be
Az MLSZ Hajdúszováton ruház be
Eredményt hirdettek a közbeszerzésen.
Makray Balázs: a Lokomotív mozgásban van
Makray Balázs: a Lokomotív mozgásban van
A fejlődés igénye az egész DVSC-t jellemzi – így a debreceni klubvezető.
Összejöhet a Messi-Ronaldo csata. Egekben a jegyárak!
Összejöhet a Messi-Ronaldo csata. Egekben a jegyárak!
Van olyan hely is, amiért 14 ezer dollárt kell fizetni.
Továbbjutást és rekordot értek Messi góljai
Továbbjutást és rekordot értek Messi góljai
Ennyiszer még senki sem volt eredményes a világbajnokságokon.
Hirdetés
Hirdetés
Labdarúgó-vb: német és holland búcsú
Labdarúgó-vb: német és holland búcsú
Brazília nehezen, de továbbjutott.
Hirdetés
Hirdetés
Erdő és gabona ég Nagyhegyesnél
Erdő és gabona ég Nagyhegyesnél
A tűzoltók körülhatárolták a lángokat.
Hirdetés
Hirdetés
Meghosszabbították a hőségriasztást
Meghosszabbították a hőségriasztást
A tartós, helyenként 40 Celsius-fokot megközelítő hőség fokozottan megterheli a szervezetet.
Elektromos minibuszokat kapnak az iskolák
Elektromos minibuszokat kapnak az iskolák
Zöld lendület az oktatásban.
A DV Parking Kft. pályázata
A DV Parking Kft. pályázata
Beszerzési hirdetmény: útburkolati jelek felfestőjét keresik.
Autók ütköztek a forgalmas debreceni kereszteződésben
Autók ütköztek a forgalmas debreceni kereszteződésben
Szakaszosan közlekednek a villamosok.
Gazdaság
Megvan a NAV új elnöke
Több évtizedes szakmai tapasztalata van.
Magyar: drámaian rossz állapotban a költségvetés
Orbán ugyanúgy hazudott és trükközött a számokkal, mint ahogy azt anno Gyurcsány tette - mondta a miniszterelnök.
Csoportos létszámcsökkentés a gyógyszergyárnál
Komoly kihívást jelent a versenyképesség fenntartása - írják.
A Semcorp szerint minden rendben Debrecenben
Mindez a június 29-én hajnalban kiküldött közleményükből derül ki.
Fidesz: kárenyhítést a kisebb benzinkutaknak
Ami jár, az jár - írja Havasi Bertalan.
Támogatott tartalom
Hajdúszoboszló: visszatér a Bizonyítványbuli!
Hajdúszoboszló: visszatér a Bizonyítványbuli!
Ismét berobban a nyár a fürdővárosban.
A magyar nők java magára marad a menopauzával
A magyar nők java magára marad a menopauzával
Ez derül ki a Richter Gedeon Zrt. nemzetközi kutatásából.
Felnézek Fesztivál: örömünnep a debreceni főtéren
Felnézek Fesztivál: örömünnep a debreceni főtéren
Egy különleges este, ami több lehet, mint egy koncertélmény – július 4-én ingyenes zenei fesztivál várja az érdeklődőket.