Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Hajrá, Budapest!

| 2014. 09. 18. | 12:09:36
Döntenek a 2020-as foci EB helyszíneiről.
Hajrá, Budapest!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) végrehajtó bizottsága pénteken dönt arról, mely városok lesznek a 2020-as Európa-bajnokság helyszínei. Magyarország az új Puskás Ferenc Stadionnal pályázott.  A Magyar Labdarúgó Szövetséget (MLSZ) Csányi Sándor elnök, Berzi Sándor alelnök és Vági Márton főtitkár képviseli Genfben, ahol az UEFA végrehajtó bizottsága 13 órakor jelenti majd be döntését. Az MLSZ arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a pályázók már nem tartanak prezentációt - a kandidálás benyújtásakor kellett bővebb dokumentációt leadni -, mindössze egy-egy kétperces filmet vetítenek le a városukról.

Még csütörtökön földrajzi alapon, azaz elhelyezkedés szerint hat vagy nyolc zónába sorolja be az UEFA a jelentkezőket úgy, hogy mindegyikbe legalább két stadion kerüljön. A pénteki szavazáson aztán először arról döntenek, hogy a müncheni Allianz Arénában vagy a londoni Wembley Stadionban rendezik-e majd az elődöntőket, illetve a finálét, ugyanis erre a csomagra csak ez a két város pályázott. A németek már jelezték, elképzelhető, hogy visszalépnek az angolok javára, amiért cserébe a 2024-es Eb-rendezés támogatását szeretnének megkapni.

Ezt követően a négy negyeddöntő helyszínéről - ezek a városok három csoportmérkőzésnek is otthont adnak majd - szavaznak az illetékesek, azután a nyolcaddöntőre, valamint három csoportmérkőzésre jelentkezők közül választanak négyet. Utóbbiban négy olyan földrajzi egységekből kerülnek ki a városok, amelyekből az első két körben nem választottak. A voksolás záró szakaszában a fennmaradó helyekről döntenek, a győztesek három csoportmeccsnek és egy nyolcaddöntőnek adhatnak majd otthont.

Az UEFA 2011-ben jelentette be, hogy az Eb fennállásának 60. évfordulója alkalmából, 2020-ban 13 ország 13 városában rendezik majd meg a kontinentális tornát. A jelentkezőknek két csomagra lehetett pályázni: az egyik a két elődöntőt és a finálét foglalja magában, míg a másik három csoportmérkőzést és egy egyenes kieséses - nyolcad- vagy negyeddöntős - összecsapást. Utóbbi kategóriában 12 győztest hirdetnek ki. A nyolcaddöntőre 50 ezer, a negyeddöntőre 60 ezer férőhelyes stadion az elvárás.

Az új Puskás Ferenc Stadion - a múlt héten nyilvánosságra hozott UEFA-jelentés szerint - 68 156 néző befogadására lenne alkalmas és 2018-ra készülne el.

A jelentkező városok:
BUDAPEST (68 156 férőhelyes stadion), Baku (Azerbajdzsán, 69 870), Minszk (Fehéroroszország, 35 000), Brüsszel (Belgium, 62 613), Szófia (Bulgária, 33 621), Koppenhága (Dánia, 38 190), London (Anglia, 90 652), Szkopje (Macedónia, 32 483), München (Németország, 70 067), Jeruzsálem (Izrael, 32 000), Róma (Olaszország, 68 993), Amszterdam (Hollandia, 53 052), Dublin (Írország, 51 711), Bukarest (Románia, 54 851), Szentpétervár (Oroszország, 61 251), Glasgow (Skócia, 51 472), Bilbao (Spanyolország, 53 289), Stockholm (Svédország, 50 653), Cardiff (Wales, 74 154)

A 19 jelentkezőből csak London és München adta be pályázatát az úgynevezett elődöntő/döntős csomagra is, a többi város negyeddöntőt és három csoportmeccset, vagy nyolcaddöntőt és három csoportmeccset rendezne.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Vizsgálat indult Magyar Péter ellen
Vizsgálat indult Magyar Péter ellen
A Szuverenitásvédelmi Hivatal szerint felmerül a gyanú, hogy megpróbálják a törvényeket kijátszva befolyásolni a magyar választásokat.
Hirdetés
Hirdetés
A mesterséges intelligencia bajnoki címeket jósol a DVSC-nek
A mesterséges intelligencia bajnoki címeket jósol a DVSC-nek
A jóslat szerint többször is megtörik a Ferencváros hegemóniája.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Debreceni szakképzés: sikeres együttműködés a Manz Hungary Kft.-vel
A vállalat és a szakképzési centrum egymásra talált.
A gazdaság növekedéséről beszélt a nemzetgazdasági miniszter Debrecenben
Nagy Márton szerint a magyar gazdaságnak lételeme, hogy a járműiparban sikerüljön az elektromos átállás.
Földes két utcájában is aszfaltoznának
A vízelvezetést is megoldanák.
Európában a magyarok kapják a legolcsóbban az áramot és földgázt
Finn cég végzett összehasonlító felmérést.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
A legjobb dolgok sokszor pont abból sülnek ki, ha a régi jó megoldásokat az új tudással bővítjük.
Profibarkács.hu –  Az év 365 napjában Megbízható Bolt
Profibarkács.hu – Az év 365 napjában Megbízható Bolt
A 2022-es év után 2023-ban is az év minden napján kiérdemelte a Profibarkács.hu debreceni barkács webáruház a jól ismert Árukereső szolgáltató „Megbízható Bolt” minősítését.
Több mint ezer terméket kínál speciális táplálkozási igényekre a SPAR
Több mint ezer terméket kínál speciális táplálkozási igényekre a SPAR
A SPAR akcióiban rendszeresen találkozhatsz mentes és egészségtudatos termékekkel is!