Ha Felcsúton nem áll le az építkezés, Debrecenben sem!

Pénteken Varga Mihály pénzügyminiszter riogatta a futballbarátokat, hogy a hogy összesen 92,9 milliárd forintot zárol a kormány a költségvetésben, és ha szükséges, ezen felül felfüggeszti egyes beruházások - példaként a stadionprojekteket is említette - finanszírozását. Krecz Tibor, a Nagyerdei Stadion Rekonstrukciós Kft. kommunikációs igazgatója közleményében fejtette ki, hogy a bejelentett intézkedésnek nincs közvetlen hatása a Nagyerdei Stadion ügyére. Az MTI fotóinak köszönhetően most arról bizonyosodhattunk meg, hogy Felcsúton gőzerővel építik a stadiont, így biztosak vagyunk benne, hogy a debrecenihez sem mernek hozzányúlni.

A felcsúti ministadionra jellemző lesz a pompás látványt nyújtó, fából készült tetőszerkezet, a tribün pedig a régi falelátós stadionok hangulatát idézi majd. A főoldali lelátó négyszintes lesz, itt kap helyet a VIP-tribün, a médiatribün és a díszpáholyok, az úgynevezett skyboxok is. A beruházás 3,8 milliárd forintba kerül, ebből a TAO-n keresztül 2,7 milliárd folyt be Felcsútra. 3500-an fognak beférni, Felcsúton 1800-an laknak.
A Puskás Akadémia csapata egyébként szombaton legyőzte a Kaposvári Rákóczi második együttesét a labdarúgó NB II 26. fordulójának szombati játéknapján, ezzel biztossá vált, hogy az első helyen végez a Nyugati csoportban és így feljut az élvonalba.
Ness Hungary NB II, Nyugati csoport, 26. forduló:
Puskás Akadémia-Kaposvári Rákóczi II 2-0 (0-0)

Az ünneplő felcsútiak
















































