Fő a vasutasok barátsága: iksz

Ritka, amikor a két csapat szurkolói egy szektorból tekintik meg a mérkőzést, most így történt. A kolozsvári együttes magyar drukkereit a lokisták vendégül látták, és minden bizonnyal az erdélyiek majd viszonozzák egyszer a gesztust. A csapatok egyébként tipikus edzőmeccset vívtak, azaz nem mentek csínybe a legények, vigyáztak egymás testi épségére. No azért nem kisasszonyfocit láttunk, odatette magát mindkét alakulat, csak nem annyira, mint egy éles derbin. Kezdetben inkább a kétszeres román bajnok birtokolta a labdát, majd a Loki vette át az irányítást. A 41. percben Selim Bouadla szabadrúgásából szerezte meg a vezetést a hazaiaknak, s ez volt a félidő egyetlen találata.
Szünet után eleredt az eső, ami sokkal jobban bosszantotta a játékosokat a pályán, mint a nagyérdeműt a lelátón. A felázott talajon néha a labda helyet babát találtak a lábak, ezáltal folyamatos játék ritkán alakult ki. Helyzet volt itt is, ott is, Nikolic révén pedig növelte előnyét a piros fehér gárda. Majdnem elkönyveltük az értékes győzelmet, ám egy huszáros rohammal előbb szépített, majd egyenlített a Kolozsvár. A hajrá a Lokié volt, de a lehetőségek kimaradtak, így a fiúk barátságosan kezet ráztak a döntetlenre.
Edzőmeccs
DVSC-TEVA – FC CFR 1907 2-2 (1-0)
Debrecen, 1500 néző. Vezette: Veizer.
DVSC: Novakovics – Nagy Z. (Bernáth 71.), Simac (Mijadinoszki 32.), Mészáros (Fodor 46.), Korhut (Nikolov 71.) – Szakály (Nikolic 46.), Spitzmüller, Bouadla (Dombi 63.), Yannick – Kulcsár (Alisic 63.), Coulibaly
CFR: Minca – Lionn (Panin 62.), Piccolo (De Sousa 62.), Diogo (Rada 62.), Camora (Micoara 62.) – Muresan, Renan, De Zerbi, Bastos (Sougou 62.) – Celestino (Weldon 62.), Kapetanosz (Hora 62.)
Gól: Bouadla (41.), Nikolic (76.), Hora (79.), De Sousa (11-esből, 83.)


















