Ezt csinálja Debrecen után, aki tudja!

Ismét szépen megteltek a lelátók, bár ez a minimum, amit a Loki-drukkersereg megtehetett a bajnokcsapatért. Ünnepelni gyűltünk össze, a veretlenség megőrzése, illetve Coulibaly gólkirálysága kellő motivációt adott ahhoz, hogy ne ölbe tett kézzel nézzük a pályán zajló küzdelmet.
Mészi villant
Kimaradt a kezdőből az újdonsült Zilahi-díjas, Varga József, de nem drámai okokból, hanem csak a sárgái miatt. Vele együtt a 21. percben ugrottunk egy nagyot a lelátón, amikor Bouadla pazar kiugratása után Mészáros a kapus ügyetlenségét kihasználva megszerezte a vezetést. Addig szépen eljátszadoztak a fiúk. A szombathelyiek nem álltak be bunkerbe, hanem próbálták építgetni az akcióit, különösebb teher nélkül, nekik aztán édesmindegy volt, hogy mi áll az eredményjelzőn. A gól után mégis kiegyenlítődött a játék. Halmosiék pedig elkezdték ijesztgetni a debreceni nagyérdeműt. Akcióik többnek bizonyultak óvatos próbálkozásoknál, a lokisták nem nagyon szaggatták az istrángot.
Kuli kiharcolta Coulibalynak
A 2011/2012-es bajnoki idény utolsó 45 percére mindössze annyi elvárást fogalmazott meg az ezerfejű cézár, hogy őrizze meg egygólos előnyét a Kondás-gárda. Ennél sokkal többet kaptunk, hiszen sokkal pörgősebb DVSC jött ki a második félidőre. Kulcsár gyorsan kiharcolt egy tizenegyest, hogy Coulibaly gólkirályságát segítse. Adamo lazán berúgta a büntetőt (52. perc: 2-0), 20 gólosra tornázva fel magát a góllistán. A Loki egyértelműen dominált, Bódi lőtt egy bődületes kapufát, Kondás mester pedig jutalomperceket adott Nikolicsnak, Bernáthnak és Máténak.
Örömkönnyek és fütty Kósának
Az utolsó negyedórában már magát szórakoztatta a közönség, igazi fesztiválhangulatot teremtve a Nagyerdőben. A DVSC nem akárhogy lett bajnok, hanem veretlenül, erre 46 évvel ezelőtt Mészölyék Vasasa volt képes! A DVSC elképesztő rekordokat döntött az évad során, száz év múlva is megemlegetik! A legnagyobb meglepetést a B-közép oozta, olyan koreográfiával és műsorral kedveskedett a bajnokcsapatnak, hogy könnybe lábadt mindenki szeme. Az érmeket és a bajnoki trófeát Csányi Sándor és Orbán Viktor adták át a fiúknak. Kósa Lajos is kapott egy aranyat, némi füttyszó közepette, ami nyilvánvalóan az agyonígért, de még mindig gyerekcipőben járó stadionprojektnek szólt.
Debreceniek, irány a főtér!


(Fotó: Kaltenecker Krisztián)
Labdarúgó NB I., 30. forduló:
DVSC-Haladás 2-0 (1-0)
Debrecen, 10000 néző. Vezette: Vad II (Kelemen, Szalai)
DVSC: Verpecz – Nikolov (Bernáth 76.), Simac, Mészáros (Máté 81.), Korhut – Bódi, Ramos, Bouadla, Szakály – Kulcsár (Nikolic 69.), Coulibaly
Haladás: Rózsa – Schimmer (Búrány 84.), Guzmics, Korolovszky, Tóth P. – Rajos (Horváth A. 59.) , Iszlai – Nagy D., Nagy G., Halmosi – Ugrai (Oross 59.)
Gól: Mészáros (21.), Coulibaly (11-esből, 54.)
Sárga lap: Tóth P. (53.), Guzmics (66.), Bouadla (68.), Korhut (73.)
















































