Edzőmeccsel hangol a Loki, na de mire büntetik Kabátékat?

A Samp elleni Európa Liga-meccsre készülő DVSC-TEVA együttese a héten két felkészülési mérkőzést játszik. Szerdán 13 órakor az NB II-es Vecsés együttesét fogadja az Oláh Gábor utcai műfüves pályán, míg pénteken a román másodosztályban szereplő UTA Arad lesz az ellenfél. Utóbbi mérkőzésre is Debrecenben kerül sor, ám a helyszín és a pontos időpont még kérdéses. A klub honlapja szerint a találkozókon pályára képnek majd a próbajátékosok, illetve a fiatalok mellett az első csapatból is több labdarúgó szerepet kap.
Ennél izgalmasabb, hogy Bartha Csaba sportigazgató a sajtónak (és a drukkereknek) beígérte, hogy még a héten döntenek a Harkivban botrányt okozó Kabát Péter, Szakály Péter és Laczkó Zsolt büntetésének mértékéről is minőségéről, ráadásul mindezt nyilvánosságra is fogják hozni. Ez egyelőre nem történt meg, igaz, még csak szerda van: alig egy hete történt a balhé...

















































