Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Edzőmeccsel hangol a Loki, na de mire büntetik Kabátékat?

| 2010. 12. 08. | 09:50:31
Debrecen – Egy meccse van hátra a DVSC-nek az idényből, jövő csütörtökön a Sampdoriát fogadja Budapesten. Addig is edzőmérkőzéseket vív a csapat, a szurkolók pedig arra kíváncsiak, mi lesz a harkivi renitensekkel.
Edzőmeccsel hangol a Loki, na de mire büntetik Kabátékat?
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Samp elleni Európa Liga-meccsre készülő DVSC-TEVA együttese a héten két felkészülési mérkőzést játszik. Szerdán 13 órakor az NB II-es Vecsés együttesét fogadja az Oláh Gábor utcai műfüves pályán, míg pénteken a román másodosztályban szereplő UTA Arad lesz az ellenfél. Utóbbi mérkőzésre is Debrecenben kerül sor, ám a helyszín és a pontos időpont még kérdéses. A klub honlapja szerint a találkozókon pályára képnek majd a próbajátékosok, illetve a fiatalok mellett az első csapatból is több labdarúgó szerepet kap.

Ennél izgalmasabb, hogy Bartha Csaba sportigazgató a sajtónak (és a drukkereknek) beígérte, hogy még a héten döntenek a Harkivban botrányt okozó Kabát Péter, Szakály Péter és Laczkó Zsolt büntetésének mértékéről is minőségéről, ráadásul mindezt nyilvánosságra is fogják hozni. Ez egyelőre nem történt meg, igaz, még csak szerda van: alig egy hete történt a balhé...

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Pakson kéne szárnyakat kapnia a DVSC-nek
Pakson kéne szárnyakat kapnia a DVSC-nek
A debreceniek kieső helyen állnak.
A DVSC-ben berobbant Varga Kevin hazatért
A DVSC-ben berobbant Varga Kevin hazatért
A Debrecenben volt csapattárs elégedett.
Meghívót kapott a válogatottba a DEAC középpályása
Meghívót kapott a válogatottba a DEAC középpályása
Az Arab-öböl Kupán képviselheti a hazáját a debreceni játékos.
Madagaszkári csatára lehet a DVSC-nek
Madagaszkári csatára lehet a DVSC-nek
A belga élvonalból érkezhet Debrecenbe.
Debrecenbe jön a Ferencváros – jegyértékesítés indul!
Debrecenbe jön a Ferencváros – jegyértékesítés indul!
A Magyar Kupában fogadja a DEAC a zöld-fehéreket.
Szombat estére írta ki a Loki–Vasast az MLSZ
Szombat estére írta ki a Loki–Vasast az MLSZ
A debreceniek az egyik újoncot fogadják.
Erősít a DVSC – mondjuk, rá is fér!
Erősít a DVSC – mondjuk, rá is fér!
Már Debrecenben tartózkodik egy guineai válogatott középpályás - írja a Nemzeti Sport.
NB III.: oda a debreceniek veretlensége
NB III.: oda a debreceniek veretlensége
A Kondás-csapat hazai pályán kapott ki.
Gyászol a DVSC: elhunyt Képíró János
Gyászol a DVSC: elhunyt Képíró János
A biztonsági szolgálatot vezette hosszú időn át.
Öt gólt kapott a kis Loki
Öt gólt kapott a kis Loki
A debreceniek vereséget szenvedtek.
Kétszer egyenlített, mégsem nyert a Debrecen
Kétszer egyenlített, mégsem nyert a Debrecen
A Loki fölényben futballozott, mégis be kellett érnie a döntetlennel.
A Ferencváros kiütötte Salah új csapatát
A Ferencváros kiütötte Salah új csapatát
Ismét lesz magyar csapat valamelyik európai kupasorozat főtábláján.
Hirdetés
Hirdetés
Kiemelt híreink
EcoPro: közmeghallgatást tartanak Debrecenben
A rendezvény nyilvános, azon bárki részt vehet.
Tavasszal belevágnának az egyetemi park megújításába
Fontos egyeztetés következik a debreceni közügyben.
A debreceni házaspár szárnyai alá vette Gólyuékat
Márton és Mónika nyáron sem hagyta magára a városban telelő gólyát
Nem bírunk az Aranybikával
Mire elkészül a grandiózus terv, már se pénz, se hatalmi akarat a megvalósításra.
Bevették Egert a debreceniek
Főszerepet kaptak a DVSC legfiatalabb játékosai.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hajdú-Bihar
Súlyos baleseteket „okoznak” Debrecenben
A zsűri gyakorló szakemberekből, képzett mentőorvosokból áll.
Jubiláló diplomásokat köszöntöttek Debrecenben
Olyanokat, akik 50, 60, 65, 70 éve végeztek.
Kórházi fertőzések: elérhetők a debreceni adatok
Az eligazodást közérthető magyarázatok, grafikonok és az adatok helyes értelmezését segítő szakmai mutatók támogatják.
Hirdetés
Hirdetés