Dombi Tibor úgy teljesít, mintha húszéves lenne

A kiváló kondiban lévő Bombázó sokadik kimerítő felkészülésének vágott neki a napokban, azok után, hogy újabb egy évre szerződés kapott a DVSC-től.
– Egyre többen emlegetik a koromat, de én nagyon jól érzem magam a bőrömben – árulta el a DVSC doyenje a borsonline.hu-nak. – A futás sohasem esett nehezemre, sőt bármekkora távot kell teljesíteni, mindig élvezem a mozgást. Hazudnék, ha azt mondanám, ugyanolyan könnyedén regenerálódom, mint 15-20 évvel ezelőtt, de érzek még magamban annyi erőt, hogy a csapat hasznára legyek.
Dombi a bulvárlapnak elmondta, szerinte a szerződésének meghosszabbítása a klub részéről csak részben volt gesztusgyakorlás.
– Jólesik, hogy a Lokinál számítanak még rám, de ha csak egy kicsit is azt éreztem volna, kizárólag a múltam miatt maradhatok, nem írtam volna alá plusz egy évet – fejtegette a szélső. – Remélem, a DVSC-vel a hatodik bajnoki címemet is megünnepelhetem az idény végén! És bár nem akarok telhetetlennek tűnni, nem bánnám, ha egy újabb BL-csoportszereplés is megadatna még a számomra.
















































