Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Díszpolgári címet Adamo Coulibalynak!

| 2013. 05. 22. | 23:42:08
A debreceniek fekete gyöngyszeme szinte egyedül nyerte meg a kupadöntőt! No persze a csapat is odatette magát!
Díszpolgári címet Adamo Coulibalynak!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Nyoma sem volt a debreceni futball-láznak szerda délután az autópályán, a hatodik kupasiker reménye nem hozta lázba a Loki-híveket, ez tény, először fordult elő, hogy hajdúsági érdekeltségű kupadöntőn az ellenfél szurkolói voltak többségben, első látásra. Ez a győri fölény persze csak nyúlfarknyi volt, és semmit nem vetített előre! Egyébként nem csak a lelátó, hanem a szűkös sajtóhely is foghíjas volt, szinte csak debreceni arcokat láttunk, tehát az országos sajtó számára sem bírt túl nagy téttel és jelentőséggel a Magyar Kupa döntője. Amikor azonban a lokisták rákapcsoltak, simán lenyomták a győrieket, azaz a lelátói győzelem már az első percekben megszületett!

A pályán eleinte kevesebb izgalom történt, mint a lelátón, azon túl, hogy Czvitkovics kecsegtető helyzetből az égbe lőtt, a fiúk „ismerkedéssel” töltötték az első perceket, keresték a fogást, nem sok sikerrel. Merész vállalkozást nem láttuk az első negyedórában, csak biztonságra törekedő, s nem igazán vérpezsdítő játszadozást. Egy kupadöntő tétje persze nem is engedett meg semmi felelőtlenséget. A semmiből jött a Győr vezető gólja is, Andrics váratlanul megindult a félpályáról a 17. percben a bal oldalon, a tizenhatosig menetelt, lövése nyomán pedig a kapuban kötött ki a labda (1-0), Verpecz  csak „besegíteni” tudta a játékszert.

Ezzel a győriek feladták a leckét a DVSC-nek, de debreceni lehetőségek helyett Rába-parti kapufát láttunk, és megköszöntük az égieknek, hogy maradt egy egygólos hátrány! Ekkor még csak a 25. percben jártunk, de a szünetig nem tudtunk feljegyezni egy említésre méltó debreceni helyzetet sem. Nem véletlenül csendült fel a „Harcoljatok!” a debreceni szektorból a félidő hajrájában! Annyira nem ment a Lokinak, hogy Kondás Elemér már az első játékrész végén cserére kényszerült, Kulcsár helyett Sidibe lépett pályára!


 

A szünetben végtelenül csalódott, szinte kiábrándult debreceni arcokat láttunk, és boldog, bizakodó győrieket a másik oldalon. No de „szót kért” Adamo Coulibaly az 51. percben, és már mindjárt felvidult a debreceni dukkerhad! A francia csatár kihasználta a győri védők tétovaságát, megszerezte az „alamizsnát” a zöld-fehérek tizenhatosának előterében, majd 15 méterről tüzelt, és az egyik bekk lába segítségével kiegyenlített (1-1). Naná, hogy megjött a hangja a Loki-tábornak!

A gól mintha felszabadította volna a görcs alól a debrecenieket, bátrabban próbálkoztak, mint előtte, és az akciókban volt elképzelés, spiritusz, néha pedig lendület is. Egy ilyen után buktatták Sidibét a tizenhatoson belül, de Kassai sípja néma maradt. A DVSC egyértelműen irányította a játékot, a Győr védekezésre kényszerült, a piros-fehérek hangja pedig átjárta az egész Bozsik-stadiont! A hajrára Kondás mester pályára küldte Selim Bouadlát – Czvitkovics helyett -, reméltük, hogy a tavaly tavaszi formáját hozza! Hozta helyette Adamo Coulibaly, aki a hajrában egyedül rázta le az egész győri védelmet, majd balról elegánsan kilőtte a hosszú sarkot (2-1)!

A Győr már kevés volt a fordításhoz a hátralévő percekben, így a Loki megnyerte története hatodik kupagyőzelmét, köszönhetően Adamo Coulibalynak, aki vagy megy, vagy marad, örökre a szívünkbe zártuk! A Loki hatodszor kupagyőztes és először címvédő a Magyar Kupában! Szép volt, fiúk!

Magyar Kupa-döntő
DVSC-Győr 2-1 (0-1)
Bozsik-stadion, 5000 néző. Vezette: Kassai (Erős, Albert)
DVSC: Verpecz – Bernáth, Máté, Mészáros, Korhut – Ramos – Kulcsár (Sidibe 40.), Bódi, Czvitkovics (Se. Bouadla 81.), Ferenczi (Szécsi M. 68.) – Coulibaly
Győr: Molnár – Svec, Lipták (Djordjevics 80.), Takács, Völgyi – Pátkai, Kamber, Trajkovics (Dudás 62.) – Varga R. (Kronaveter 32.), Kink, Andrics
Gól: 0-1 Andrics (17.), 1-1 Coulibaly (51.), 2-1 Coulibaly (86.)
Sárga lap: Ramos (19.), Takács (93.)

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Orbán: minden, a Fidesz-KDNP-re leadott szavazat kettőt ér
Orbán: minden, a Fidesz-KDNP-re leadott szavazat kettőt ér
A miniszterelnök beszédet mondott a Békemeneten.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Nemzetgazdasági Minisztérium: 2024-ben 5-6 százalékkal nőhet a reálbér
Tavaly a béremelkedés inkluzív módon valósult meg, hiszen az alacsonyabb keresetűek bére nagyobb ütemben növekedett.
Végre! Elkezdenék a Margit téri uszoda felújítását
Sok a munka. Kiírták a pályázatot.
Földutak kaphatnak aszfaltot Vámospércsen
Várják a kivitelezők jelentkezését.
Munkagépek a Tócóskertben; valamit muszáj lesz kezdeni a leromlott parkolóházzal
Június végére elkészül a szervizút részbeni megújítása.
Egyre több a külföldi vendég Debrecenben
Kijöttek az április adatok.
Támogatott tartalom
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
FIZETETT POLITIKAI TARTALOM. Kanizsay György Béla, az egyesület polgármesterjelöltje alapjaiban változtatná meg a fürdőváros működését.
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
A dolgozói létszám megduplázódik a bővítéssel.
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
A födém belső vízszigetelése tönkrement.