Debrecenbe kikapni jár a Videoton

Tízpercnyi „semmittevés” után a Videoton került közel a gólhoz, Lázár lövése után szerencsénkre a labda a bal kapufáról kifelé pattant. Hiába birtokolta többet a labdát a DVSC, a Vidi tizenhatosáig nem jutott el. A félidő derekán ismét hálát adhattunk az égieknek, hiszen Horváth az ötösről, senkitől sem zavartatva fejelt fölé. A lokisták egyszerűen tanácstalanok voltak a felállt fehérvári fallal szemben, miután annak átjátszására irányuló első kísérleteik kudarcot vallottak. Elöl Yannick és Coulibaly használhatatlan labdákat kaptak, a középpályások pedig ritmustalanul és bátortalanul futballoztak, azaz a Loki játékát jóindulattal sem nevezhettük dominánsnak. A félidő hajrájára felpörgette a tempót a piros-fehér gárda, de Tujvelnek ekkor sem akadt védenivalója. A támadójáték lényeges javulásának a reményében fújta ki magát a közönség az első játékrész után..
A szünetben Kiss Zoltán sérülés miatt cserét kért, Herczeg mester pedig Ramost küldte harcba, pedig a közönség egy része Dombi Tibit követelte a pályára. Rögtön a második félidő elején Czvitkovics egy esernyőcsel után lőtt mellé - ez volt a Loki eddigi legnagyobb lehetősége a gólszerzésre, az első igazán komoly helyzete. A meccs 55. percében Iványi nem fújt le egy nyilvánvaló szabálytalanságot a Loki javára, miután Lipták feltartotta Yannickot, az akcióból pedig a Vidi gólt szerzett. Alves a tizenhatos bal oldalán megverte Bernáthot, a beadására jó ütemben érkezett Sándor György, aki közelről a kapuba helyezett (55. perc: 0-1).
A gól hatására rákapcsolt a Loki: előbb egy Czvitkovics-szabadrúgás után pattant meg a labda egy védőn, majd a kapufán, mielőtt elhagyta a játékteret, majd Szakály bombája után ment nem sokkal mellé, kisvártatva Ramos távoli lövése után védett nagyott Tujvel. A támadó alakzatot erősítendő Bernáthot Dombi váltotta, de nem az ő oldalán, hanem a másikon, a Yannickén dőlt el a meccs. A kis kameruni a 68. percben állva hagyta Vaskót, betört a tizenhatosra, ahol Lipták felvágta. Tizenegyes! Czvitkovics büntetőjét Tujvel majdnem kivédte, de a labda végül a gólvonalon túlra pattant a kezéről (69. perc: 1-1). A sors igazságtalansága lett volna, ha kimarad a tizenegyest, mert Czvitkovics remekül futballozott. A Loki ment előre tovább rendületlenül, és Yannick lekopírozta a lovecsi gólját - hülyét csinálva a válogatott Liptákból, megszerezve a vezetést a Lokinak (71. p.: 2-1)! Három perc alatt fordított a DVSC!
A Videoton ment volna előre az egyenlítésért, csak nem nagyon tudott, mert a DVSC ügyesen tartotta a labdát, és akciói állandó gólveszélyt jelentettek. A végén Horváth magadta a kegyelemdöfést saját csapatának, miután Yannick beadása után a kapuba talált, midőn Coulibaly elől tisztázni akart. A végén Mijadinoszki is majdnem feliratkozott a nem éppen dicsőséggel járó öngóllistára, de felső léc kisegítette. A DVSC május óta zsinórban harmadik alkalommal győzte le a Vidit - a bajoki után a Szuperkupa-döntőben is debreceni siker született -, és a tabella élére ugrott.
Soproni Liga, 5. forduló:
DVSC-Videoton 3-1 (0-0)
Debrecen, 8000 néző. Vezette: Iványi (Ring, Farkas)
DVSC: Malinauskas – Bernáth (Dombi 60.), Komlósi, Mijadinoszki, Laczkó – Czvitkovics, Varga J., Kiss Z. (Ramos 46.), Szakály – Coulibaly, Yannick
Videoton: Tujvel – Lázár (Nikolics 75.), Lipták, Vaskó, Horváth G., Hidvégi - Nagy D., Sándor Gy., Elek, Polonkai (Vaszlijevics 63.) – Alves
Gól: Sándor Gy. (55.), Czvitkovics (11-eseből 69.), Yannick (71.), Horváth G. (öngól 90.)
Sárga lap: Alves (36.), Nagy D. (38.), Horváth (68.), Vaskó (78.)
Mesterszemmel
Herczeg András: - Nagyszerű sportemberek a labdarúgóim. Intelligens, érett gondolkodású srácok, akikkel öröm dolgozni. Ma bebizonyították, hogy a hozzáállásuk is rendkívüli. Nagyon fontos meccset nyertünk egy erős csapat ellen.
Mezey György: - Megint nagy csatát vívtunk a debreceniekkel. A 3-1-et túlzottnak tartom, mert ennyivel nem volt jobb a DVSC. Nagy taktikai csatát láttunk, a vezető gólunk után rövidzárlat következett be, és akkor kaptuk a gólokat. A Debrecen egy nagyon erős csapat, ma is kiderült, hogy nem véletlenül jutott a főtáblára az Európa Ligában. Gratulálok!
Az állás

















































