Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

De ki az a Zdenek Scasny?

| 2010. 12. 30. | 13:59:29
Debrecen – Cseh edzője lesz a DVSC-nek januártól. Miután Scasny urat hivatalosan még nem mutatták be, a Cívishír ezt megteszi: az életörténetből világosan kiderül, hogy nem egy lúzerről van szó.
De ki az a Zdenek Scasny?
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Zdenek koma 1957. augusztus 9-én született, tehát ideális edzői korban van: nem fiatal, nem öreg. Eredménysora jónak mondható: játékosként négyszer, trénerként kétszer nyert bajnokságot, és van három kupagyőzelme is (kettő, mint játékos, és egy, mint edző).
De lássuk az élettörténetet konkrétabban: a kis Scasny 17 évesen került a Dukla Praha csapatához, amellyel aztán 1977-ben csehszlovák bajnoki címet ünnepelhetett. Játékoskarrierje a Sparta Prahánál teljesedett ki (1979-1985), bajnok és kupagyőztes is volt a cseh nagycsapattal, majd 1985-től négy idény lehúzott a szintén prágai Bohemians együttesénél is. Scasny Cipruson vezetett le, majd úgy vonulhatott vissza, hogy négyszer még a csehszlovák válogatottba is bekerült, pedig az akkoriban sem volt kis dolog.

A cseh remek ekkor edzőnek állt: pályafutása első állomása a ciprusi Anagennisi Dherynia volt, majd visszatért hazájába, ahol először a FK Chmel Blsany, majd az FK Usti nad Labem együttesét irányította. 1996-ban a Sparta Prágánál kezdetben pályaedzőként, két évvel később pedig már vezetőedzőként dolgozott. A csapattal zsinórban kétszer megnyerte a cseh bajnokságot. Ezt követően három szezont töltött a Viktoria Zizkovnál, amely gárdával évről évre egyre jobb helyezést ért el. Először kilencedik, majd ötödik lett az együttes, ezt követően bronzérmet nyertek, amely a klub történetének eddigi legnagyobb bajnoki sikere. Emellett 2001-ben a Cseh Kupát is elhódították.

Görögországban is bizonyított

A Zizkov után Görögországban folytatta edzői karrierjét. Először az OFI Kréta gárdáját irányította, majd 2004-től a görög sztárcsapat, a Panathinaikosz kispadjára ült le. A Bajnokok Ligája csoportkörében szép eredményeket értek el. Például kiütötték hazai pályán a PSV-t (4-1), legyőzték 2-1-re a Rosenborgot, az Arsenal ellen mindkétszer döntetlent értek el. Ebben a nehéz csoportban 9 pontot szerezve végül a harmadik helyen végzett csapata, így folytathatták a küzdelmet az UEFA-kupában, ám már nem Scasnyval. Ő ugyanis visszatért Csehországba, és a nehéz helyzetben lévő, kiesés ellen menekülő SIAD Most együttesén próbált meg segíteni. A csapatot benntartotta az élvonalban, sőt, meglepetésre a 10. helyen végeztek. A következő idényben is biztosan maradt bent a gárda, majd megváltak Scasnytól, ami rossz lépésnek bizonyult, mert a SIAD Most utána kiesett az élvonalból.

Következő állomáshelye az FK Mladá Boleslav volt. A csapattal az UEFA-kupában indult, a Palermo kiverésével bejutottak a csoportkörbe, ahol a negyedik helyen végeztek a Villarreal, a Fiorentina és az AEK Athén mögött. Scasny a 2008/2009-es szezon felélnél, a tabella utolsó helyén álló Viktoria Zizkovot vette át, ám már nem tudta megmenteni a gárdát a kieséstől.

Mindkét gyermeke profi futballista, fia Cipruson, lánya a Bayern Münchenben játszik. Zdenek Scasny segítője az 54 éves Meszlényi Tibor lesz, aki aktív pályafutása során a Jednota Trencínben, majd Vágsellyén szerepelt. Edzőként megfordult Galantán, Párkányban, Léván, ült az SKP Devín, Vráble, Újvár, Vágsellye, Balony, Pered, a Mocenok, legutóbb pedig két évig ült a Dunaszerdahely kispadján.

Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Távozik Debrecenből Amos Youga
Távozik Debrecenből Amos Youga
A Loki-hívek közül többen nem értek egyet a mellőzésével.
Külföldi edző viszi tovább a DVSC-t
Külföldi edző viszi tovább a DVSC-t
Ha már a többségi tulajdonos is külföldi Debrecenben...
Az NB I-es focistáját ünnepli a Debreceni Nemzetközi Iskola
Az NB I-es focistáját ünnepli a Debreceni Nemzetközi Iskola
Az Újpedst ellen debütált az élvonalban.
Tizennégy éves csúcson a debreceni nézőszám
Tizennégy éves csúcson a debreceni nézőszám
A DVSC ezzel a második legnépszerűbb csapat volt.
A DVSC bizakodva várhatja a Konferencia Liga sorsolását
A DVSC bizakodva várhatja a Konferencia Liga sorsolását
A klubvezetés előtt azonban komoly feladat áll.
Magabiztosan nyert a kis Loki
Magabiztosan nyert a kis Loki
A szezon utolsó hazai meccsén.
Lelátóval bővült a pallagi edzőközpont
Lelátóval bővült a pallagi edzőközpont
Az NB III-as csapat immár hazai pályán játszhatja meccseit.
Sergio Navarro távozik a Debrecentől
Sergio Navarro távozik a Debrecentől
Nem tudtak megállapodni a felek.
Győzött, de lemaradt a dobogóról a Debrecen
Győzött, de lemaradt a dobogóról a Debrecen
A Loki spanyol edzője elbúcsúzott a klubtól.
Az Újpesttel együtt terelés is jön
Az Újpesttel együtt terelés is jön
A Debrecen május 16-án játszik.
Az MLSZ-től érkezhet az új debreceni utánpótlás-igazgató
Az MLSZ-től érkezhet az új debreceni utánpótlás-igazgató
Ismert arc lehet a debreceni utánpótlás első embere.
Bajnokok Ligája: 2027-től csak az RTL-en
Bajnokok Ligája: 2027-től csak az RTL-en
A meccsek az RTL felületein lesznek láthatók 2031-ig.
Hirdetés
Távozik Debrecenből Amos Youga
Távozik Debrecenből Amos Youga
A Loki-hívek közül többen nem értek egyet a mellőzésével.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Külföldi edző viszi tovább a DVSC-t
Külföldi edző viszi tovább a DVSC-t
Ha már a többségi tulajdonos is külföldi Debrecenben...
Debrecenből is elzarándokolnak Székelyföldre
Debrecenből is elzarándokolnak Székelyföldre
A vonat az esti órákban érkezik meg a Székelyföldre, Csíkszeredába.
Az NB I-es focistáját ünnepli a Debreceni Nemzetközi Iskola
Az NB I-es focistáját ünnepli a Debreceni Nemzetközi Iskola
Az Újpedst ellen debütált az élvonalban.
Összeírják a gazdálkodókat; Hajdú-Biharban is
Összeírják a gazdálkodókat; Hajdú-Biharban is
Kötelező az adatszolgáltatás.
Gazdaság
Remélik, már júliusban jöhet az áfacsökkentés
Mérséklődhet a zöldség és a gyümölcs fogyasztói ára.
Felmentették a NAV elnökhelyettesét
A pénzügyminiszter közölte.
Revolut: változnak az utalási díjak
Újdonság: mehet a számlára a munakbér.
Nehéz örökség után építkeznek Kismarján
A polgármester takarékosságról, pályázatokról és saját, bevételtermelő kft-ről beszélt.
Támogatott tartalom
Gyermeknapi kaland vár a Zsuzsi kisvasúton
Gyermeknapi kaland vár a Zsuzsi kisvasúton
Színes programkavalkád a családoknak Hármashegyalján.
Debreceni parkolási rend pünkösdhétfőn
Debreceni parkolási rend pünkösdhétfőn
A Lomnic utca a szezonban ünnepnapokon is díjköteles.
Mérnökfesztivál gyerekeknek az Emerson | NI-nál
Mérnökfesztivál gyerekeknek az Emerson | NI-nál
A debreceni üzemére büszke nagyvállalat küldetésének tartja, hogy a diákok nyissanak a műszaki ismeretek felé.
Lakóingatlan-fejlesztési lehetőség Debrecenben
Lakóingatlan-fejlesztési lehetőség Debrecenben
A Debreceni Vagyonkezelő Zrt. árverési hirdetménye.
Hirdetés