Csoda történt: nyert a Loki idegenben!

A két edző valamennyire komolyan vette a találkozót, hiszen nem az abszolút B-vonalat favorizálták a kezdőcsapatokat illetően, mindkét oldalon jónevű, ismert labdarúgók kaptak szerepet. A Loki úgy kezdte a találkozót, ahogy mostanság idegenben szokta: a Haladásnak már a 3. percben ziccere volt, igaz, a hazaiak elhibázták a lehetőséget. Ezzel együtt a hazaiak sokkal gyorsabban és frissebben futballoztak a meccs elején a debrecenieknél, akik erre a 14. percben egy mellészálló Coulibaly-lökettel válaszoltak.
A folytatásban is a Haladás dominált, volt olyan, hogy két percen belül három lehetőséghez is jutottak Fodrekék, kész csoda volt, hogy a védekezési hibákat vétő hajdúságiak nem kerültek hátrányba. A szünetig nagyjából ez volt a játék alapképe (néha unalmas mezőnylabdázgatással laposítva), igaz, egy-két sansz a DVSC előtt is adódott. A 44. percben nem is kicsi, hiszen Coulibaly buktatása miatt 11-est rúghatott a Loki: a büntetőt a sértett értékesítette (0-1), így a piros-fehérek előnnyel vonulhattak pihenőre.
A második félidőben eleinte elég izgalommentes volt a mérkőzés, aztán jött az újabb találat: a 62. percben Coulibaly duplázott! Egy kissé kaotikus Loki-akció végén pattant a labda a csatár elé, ő pedig 8 méterről a jobb alsóba gurított (0-2). Ezzel el is dőlt a meglehetősen sok szabálytalansággal tarkított összecsapás, amelyen a DVSC nem játszott jól, viszont legalább győzött és nem kapott gólt (ide tartozik, hogy Verpecz remekül védett). Egyelőre mindenesetre maradjunk abban, hogy ez a siker talán némileg biztató a jövőre nézve: a visszavágót március 30-án, szerdán játsszák Debrecenben.
Ligakupa, elődöntő, 1. mérkőzés:
Haladás-DVSC 0-2 (0-1).
Szombathely, 600 néző. Vezette: Szilasi (Lémon, Takács).
Haladás: Rózsa – Schimmer (Csontos, 36.), Nagy II.G., Korolovszky, Tóth P. - Sluka, Molnár B. (Lattenstein, 70.), Irhás (Sipos N., 59.), Halmosi – Oross (Nagy I. G., 67.), Fodrek. Edző: Aczél Zoltán.
Debrecen: Verpecz - Nikolov, Mijadinoszki, Szűcs, Fodor - Farkas II. B. (Szakály, 40.), Bódi, Ramos (Lucas, 79.), Yannick (Mokánszki, 72.)– Salami (Dombi, 40.), Coulibaly. Edző: Zdenek Scasny.
Sárga lap: Nagy II.G. (44.), Tóth P. (61.), Csontos (84.), illetve Yannick (7.), Ramos (72.), Fodor (85.).
Gól: Coulibaly (44. - 11-esből, 62.).
















































