Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A volt Loki-csatár egyre jobbat nyújt Olaszországban

| 2010. 10. 21. | 14:37:00
Debrecen – A hétvégén a Roma ellen egy gólt és egy felső léces lövést jegyző Rudolf Gergely először szerepelt kezdőként a Genoában, s ismét kitett magáért: kiharcolt egy büntetőt és adott egy gólpasszt.
A volt Loki-csatár egyre jobbat nyújt Olaszországban
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Grosseto elleni kupameccsen rosszul alakult az északiak sorsa, hisz szünet után a másodosztályban vitézkedő toszkánok megszerezték a vezetést: Freddi talált be Scarpi kapujába. A kezdőként pályára lépő magyar már az első félidőben is „hallatott magáról”. Előbb egy Toninak szánt szemfüles passzal, majd egy fejessel próbálkozott – ekkor még nem volt szerencséje, mint ahogy a második játékrész elején sem, amikor Narciso a jobb alsóból piszkálta ki lövését.

Az olasz beszámolók alapján a pálya bal szélét „kisajátító” Rudolf nagy pillanata a 81. percben érkezett el. Ekkor erőszakosan labdát szerzett a tizenhatos előterében, betört a büntetőfelületre, ám felrúgták – Toni értékesítette a tizenegyest. A Genoa igyekezett még a rendes játékidőben eldönteni a meccset, viszont Toni, majd Mesto is hibázott.

A hosszabbításban aztán ismét a magyar és két ex-bundesligás dolgozott össze: a rendkívül agilis, s a genovai klub honlapja szerint a szurkolók által többször is megtapsolt Rudolf szerzett labdát, s a Rafinhától visszakapott kényszerítő után Tonihoz továbbított, aki nem vacakolt, öt méterről a hálóba lőtt – a Genoa megúszta a toszkánok szorongatását.

Olasz-kupa, 3. forduló:
Genoa-Grosseto (II.) 2-1 (0-0, 1-1, 1-1) - h.u.
Luigi Ferraris. Vezette: Peruzzo
Gól: Toni (82., 118., az első 11-esből), illetve Freddi (51.)
Genoa: Scarpi - Tomovic, Moretti, Kaladze - Rafinha, Hardzsa (Destro, 56.), Zuculini (Chico, 53.), Modesto (Mesto, 76.) - Rudolf, Toni, Palladino
Grosseto: Narciso (Mangiapelo, 71.) - Bruscagnin, Freddi, Federici, Mora - Papini, Allegretti (Giovio, 92.), Asante - Alessandro, Greco, Statella (Palombi, 64.)

Forrás: fn.hu

További híreink
Ötezren nézték a magyarok edzését Debrecenben
Ötezren nézték a magyarok edzését Debrecenben
Megérdemlik a szurkolók, hogy lássák a játékosokat - így Rossi.
Történelmi meccset vív a magyar válogatott Debrecenben
Történelmi meccset vív a magyar válogatott Debrecenben
A Közép-ázsiai ország válogatottja pillanatnyilag a 109. helyen áll a FIFA-ranglistán.
Útlezárás a Magyarország–Kazahsztán meccs miatt
Útlezárás a Magyarország–Kazahsztán meccs miatt
Változik a forgalmi rend Debrecenben.
Válogatott: két kulcsember nem jön Debrecenbe
Válogatott: két kulcsember nem jön Debrecenbe
Kazahsztán lesz a magyarok ellenfele.
Szoboszlaié az év legszebb liverpooli gólja
Szoboszlaié az év legszebb liverpooli gólja
A szurkolók szavazatai alapján.
Varga duplája kellett a magyar győzelemhez
Varga duplája kellett a magyar győzelemhez
Finnország ellen nyert a válogatott.
Yacouba Silue távozott Debrecenből
Yacouba Silue távozott Debrecenből
Az OFK Beograd játékosa lett.
Teljes a DVSC szakmai stábja
Teljes a DVSC szakmai stábja
A debreceni csapatot 9 fős stáb irányítja.
Szoboszlaiék nyilvános edzést tartanak Debrecenben
Szoboszlaiék nyilvános edzést tartanak Debrecenben
A jelképes árú jegyeket pénteken 12 órától lehet megvásárolni.
Kapusedzőt szerződtetett a DVSC
Kapusedzőt szerződtetett a DVSC
Korábban márdolgozott Debrecenben.
Intelligens és szerény – mondják az új Loki-edzőről
Intelligens és szerény – mondják az új Loki-edzőről
Bogdán Ádám szerint vonzó a debreceni kispad.
Szoboszlai Dominik kétharmados győzelme
Szoboszlai Dominik kétharmados győzelme
A szavazatok több mint kétharmadát begyűjtve érdemelte ki az elismerést.
Hirdetés
Hirdetés
Tíz világkonyha a Nagyerdőn
Tíz világkonyha a Nagyerdőn
Június 12-én kezdődik a 10. Debreceni Gourmet Fesztivál.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Ötezren nézték a magyarok edzését Debrecenben
Ötezren nézték a magyarok edzését Debrecenben
Megérdemlik a szurkolók, hogy lássák a játékosokat - így Rossi.
Hirdetés
Hirdetés
A Nagyállomás is szóba került az Országgyűlésben
A Nagyállomás is szóba került az Országgyűlésben
A debreceni tiszások hozták szóba.
Vissza kellett tolni egy vonatot Debrecenbe
Vissza kellett tolni egy vonatot Debrecenbe
Elromlott, elzárta a pályát.
Új elnöke van a DK-nak
Új elnöke van a DK-nak
Az elnökválasztáson eredetileg két jelölt indult, de egyikük visszalépett.
Gazdaság
Augusztusban érkezhet az iskolakezdési támogatás
Ám úgy tűnik, nem mindenki ugyanannyit kap majd.
Nem csak lakni, élni is lehet Bojton
A fejlesztések mellett a közösségépítésre is egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek a faluban.
Nem elég a Sziget-kék, még bocsok is születtek
Egyre nehezebb a verseny a debreceni állatkert számára, de nem csak ők küzdenek a jegyvásárlókért.
Nőtt a gyereklétszám, megújult az óvoda Kismarján
Három év alatt felújítások, új programok és egyre több beiratkozó érkezett a Tarka-Barka Óvodába.
Támogatott tartalom
Debrecenben a lehetőségek városa épül
Debrecenben a lehetőségek városa épül
Nagyvállalatok és helyi cégek egyaránt toboroznak.
 Megnyílt Debrecen új prémium szépségszalonja
Megnyílt Debrecen új prémium szépségszalonja
Professzionális szolgáltatások a L’Essence De Luxe-ban.
Borünnep Debrecenben: idén is jön a FestiWine
Borünnep Debrecenben: idén is jön a FestiWine
A rendezvényt hagyományosan zenei és szabadidős programok is kiegészítik.
Ha nyár, akkor GSV-napok!
Ha nyár, akkor GSV-napok!
Az év legnagyobb építőanyagvására Debrecenben.