Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Videoton kikapni jár Debrecenbe

| 2013. 05. 12. | 20:22:28
A Vidi szerzett vezetést, de a Loki fordítani tudott, és a helyzetek alapján megérdemelten győzött!
A Videoton kikapni jár Debrecenbe
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Talán a tavasz eddigi legnagyobb nézőszáma jött össze az Oláh Gábor utcai stadionban, de így sem volt telt ház. A közönség igazán első mozgalmas félidőt láthatott, két gól, kihagyott tizenegyes és további nagy-nagy kimaradt lehetőségek borzolták az idegeket mindkét oldalon. Nyílt sisakkal játszottak a csapatok, a bajnoki címért még hajtó Videoton talán többet kezdeményezett, de a DVSC-nek legalább annyi lehetősége volt. Hazai oldalon a legaktívabbnak Ferenczi János bizonyult, aki három ígéretes  lövést is Tujvel kapujára küldött. Nagy kár, hogy a fiatal Lokista kihagyta a Coulibaly buktatásáért megítélt abszolút jogos büntetőt! Ekkor már vezetett a Videoton, miután a 29. percben Kovács lövését Verpecz csak kiütni tudta, de épp Torghelle elé, akinek közelről már alamizsna volt betalálni (0-1).

A kihagyott büntető nem szegte kedvét a debrecenieknek, és rövid idő után sikerült is egyenlíteni! A 39. percben Bernáth jobb oldali beívelése után Bódi szerezte meg a labdát, és 15 méterről ballal kilőtte a bal alsót (1-1) . A félidő hajrájában mindkét gárda szerezhetett volna gól, a legnagyobb kimaradt lehetőség Ferenczi János számlájára írható, aki százszázalékos ziccerben követett el technikai hibát, szemtől szembe állt a kapussal, de hosszan tolta meg a labdát!

A második félidőt egy Kovács-kapufa vezette fel, de utána a DVSC vette kézbe a meccset. Futószalagon dolgozta ki a helyzeteket a Kondás-gárda, amíg Kulcsár Tamás, a Pölöskeyt váltó csereember ki nem egyenlített. Az 57. percben debreceni támadó Szolnoki hibáját kihasználva csapott le a labdára, kicselezte Juhászt és a Vidi kapusát is, majd elegánsan az üresen maradt kapuba helyezett (2-1)! A vezetés megszerzése után visszavett a tempóból a hajdúsági legénység, és ismét a Videoton birtokolta többet a labdát, de komoly helyzetet azonban nem tudott kialakítani. A Loki többször feltehette volna az i-re a pontot, de kontráiból nem tudta kihozni a maximumot, pedig megvolt rá a lehetősége.

A DVSC hosszú idő után tudott nyerni rangadót!

Labdarúgó NB I., 27. forduló
DVSC-Videoton 2-1 (1-1)
Debrecen, 7000 néző. Vezette: Vad II (Erős, Albert)
DVSC: Verpecz – Bernáth, Máté, Mészáros, Korhut (Szűcs 75.) - Spitzmüller – Pölöskey (Kulcsár 46.), Bódi, Czvitkovics, Ferenczi (Sidibe 84.) – Coulibaly
Videoton: Tujvel – Brachi, Vinicius (Caneira 31.), Juhász, Szolnoki – Mitrovics, Gomes – Gyurcsó, Kovács I. (Szekeres 73.), Paraiba (Alvarez 63.) - Torghelle
Gól: Torghelle (29.), Bódi (39.), Kulcsár (57.)
Sárga lap: Paraiba (16.), Juhász (36.), Brachi (61.), Coulibaly (92.)

További híreink
Miskolcról Debrecenbe: a Loki szerződtette Macsó Mátét
Miskolcról Debrecenbe: a Loki szerződtette Macsó Mátét
A fiatal középpályás aláírta a szerződését.
Ötezren nézték a magyarok edzését Debrecenben
Ötezren nézték a magyarok edzését Debrecenben
Megérdemlik a szurkolók, hogy lássák a játékosokat - így Rossi.
Történelmi meccset vív a magyar válogatott Debrecenben
Történelmi meccset vív a magyar válogatott Debrecenben
A Közép-ázsiai ország válogatottja pillanatnyilag a 109. helyen áll a FIFA-ranglistán.
Útlezárás a Magyarország–Kazahsztán meccs miatt
Útlezárás a Magyarország–Kazahsztán meccs miatt
Változik a forgalmi rend Debrecenben.
Válogatott: két kulcsember nem jön Debrecenbe
Válogatott: két kulcsember nem jön Debrecenbe
Kazahsztán lesz a magyarok ellenfele.
Szoboszlaié az év legszebb liverpooli gólja
Szoboszlaié az év legszebb liverpooli gólja
A szurkolók szavazatai alapján.
Varga duplája kellett a magyar győzelemhez
Varga duplája kellett a magyar győzelemhez
Finnország ellen nyert a válogatott.
Yacouba Silue távozott Debrecenből
Yacouba Silue távozott Debrecenből
Az OFK Beograd játékosa lett.
Teljes a DVSC szakmai stábja
Teljes a DVSC szakmai stábja
A debreceni csapatot 9 fős stáb irányítja.
Szoboszlaiék nyilvános edzést tartanak Debrecenben
Szoboszlaiék nyilvános edzést tartanak Debrecenben
A jelképes árú jegyeket pénteken 12 órától lehet megvásárolni.
Kapusedzőt szerződtetett a DVSC
Kapusedzőt szerződtetett a DVSC
Korábban márdolgozott Debrecenben.
Intelligens és szerény – mondják az új Loki-edzőről
Intelligens és szerény – mondják az új Loki-edzőről
Bogdán Ádám szerint vonzó a debreceni kispad.
Hirdetés
Hirdetés
Ismét Orbán lehet a Fidesz elnöke
Ismét Orbán lehet a Fidesz elnöke
Várhatóan nem lesz kihívója.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Csalódás: nem kaptak szabadkártyát a magyarok
Csalódás: nem kaptak szabadkártyát a magyarok
Lemaradtak a világbajnokságról.
Hirdetés
Hirdetés
Közelebb az aszfaltozáshoz három debreceni utca
Közelebb az aszfaltozáshoz három debreceni utca
A tervezésre írtak ki pályázatot.
Négy utcában aszfaltoznának Egyeken
Négy utcában aszfaltoznának Egyeken
Kiírták a pályázatot.
Vádat emeltek az Integritás Hatóság elnöke ellen
Vádat emeltek az Integritás Hatóság elnöke ellen
A többi között hivatali visszaélés miatt.
Gazdaság
Lendületet vett Tiszagyulaháza fejlődése
Az utak, a közösségi terek és a turisztikai beruházások állnak a középpontban.
Augusztusban érkezhet az iskolakezdési támogatás
Ám úgy tűnik, nem mindenki ugyanannyit kap majd.
Nem csak lakni, élni is lehet Bojton
A fejlesztések mellett a közösségépítésre is egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek a faluban.
Komádiban még mindig sokaknak kapaszkodó a közmunka
A közfoglalkoztatás egyszerre jelent megélhetést és városfenntartást – mondja a polgármester.
Nem elég a Sziget-kék, még bocsok is születtek
Egyre nehezebb a verseny a debreceni állatkert számára, de nem csak ők küzdenek a jegyvásárlókért.
Támogatott tartalom
Nem csak a környékről járnak a berettyóújfalui strandra
Nem csak a környékről járnak a berettyóújfalui strandra
A Bihar Termálligetbe Romániából, és nyugat-európai lakókocsis turisták is érkeznek.
Debrecenben a lehetőségek városa épül
Debrecenben a lehetőségek városa épül
Nagyvállalatok és helyi cégek egyaránt toboroznak.
 Megnyílt Debrecen új prémium szépségszalonja
Megnyílt Debrecen új prémium szépségszalonja
Professzionális szolgáltatások a L’Essence De Luxe-ban.
Borünnep Debrecenben: idén is jön a FestiWine
Borünnep Debrecenben: idén is jön a FestiWine
A rendezvényt hagyományosan zenei és szabadidős programok is kiegészítik.