Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A téglási focititok nyomában

| 2010. 10. 18. | 12:00:14
Téglás – Tavasszal még középcsapat volt, most azonban tíz forduló után tíz győzelemmel áll a Megye I-ben a Téglás, pedig a nyáron nem erősített Messivel, Ibrahimoviccsal és Kakával sem. Mourinhója azonban van a csapatnak!
A téglási focititok nyomában
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A téglási legények olyan magabiztosan verik az ellenfeleiket, hogy már az ötödik forduló tájékán kezdtük elhinni, jó kis csapat kovácsolódott össze az északi hajdúvárosban. Eltelt immár tíz forduló, és a Kocsis László edzette társaságot még megszorítani sem tudták, a legutóbb aratott 3–0-s győzelem – a Létavértes ellen – például szerénynek mondható az eddigi öt-hat-hét gólos diadalok tükrében. A siker értékét – téglási szempontból – növeli, hogy a csapat 99 százalékban helyi nevelésű fiatalt vonultat fel, tehát nem az a gyakorlat érvényesül, hogy a magasabb osztályokból kiöregedett debreceni futballistákkal töltik fel a keretet, nem kevés pénzért. Tégláson egyszerűen és abszolút demokratikusan oldják meg a fiúk javadalmazását: senki nem kap semmit.

Kocsis László edző, akit a Cívishír már számos alkalommal sikerkovácsnak nevezett, rendkívül szerényen nyilatkozott, amikor a csapat sikereinek a titkáról kérdeztük. A szakembernek, aki bár debreceni illetőségű, akár szobrot is emelhetnének Tégláson, hiszen az elmúlt két és fél évtizedben a település apraja-nagyját okította a helyi általános iskolában a sport irátni alázatra, az egymás iránti szeretetre, tiszteletre, jó modorra. Kocsis tanár úr – ahogy az egész város ismeri és nevezi – természetesen a mostani csapatának a tagjait is tanította egytől egyig.



Futballszakmailag elemezve a helyzetet: a csapat szerkezetileg ideálisnak mondható, s miután Kocsis László a mourinhói edzői filozófára épít, azaz ars poeticája a racionális, a keret adta lehetőségeket maximálisan kihasználó stratégia, az eredmények csak úgy jönnek. Azt mi tesszük hozzá, hogy a Kocsis tanár úr által magasztalt, s példaképnek is tekintett José Mourinho csapataira nem jellemző az öt-hat gólos győzelmek sorozata, a Téglásra azonban igen!

Az anyagiakhoz visszatérve: külön dicséretes a téglási klubvezetők – elükön Szabó Imre klubelnök egykori kiváló futballista – hozzáállása, hiszen nem pénzzel hatnak a labdarúgókra, hanem a játék, a futball lehetőségével. Kocsis László szerint a fiúk önmaguktól, illetve az öltöző hangulatától motiváltak – csak van benne valami mourinhói! –, no meg tisztelettudóak, amit a tréner ugyanolyan szinten értékel, mint a futballtudást. A csapatból egyedül ő kap pénzt, de az szinte mind elmegy a telefonszámlájára, mert egy személyben edző, menedzser, pszichiáter és intéző, tehát az 55 éves mester nem a téglási gázsiból fogja majd körbeutazni a Földet boldog nyugdíjas évei alatt.

– Meglátjuk, mit játszunk Sándor Tamásékkal – mondta a jövőt firtató kérdésünkre Téglás Mourinhója, hozzátéve, hogy az NB III. egyelőre nem téma a településen és a csapatban sem. Szerintünk csak szerénykedett, mert azt tapasztaltuk, hogyTéglás népe rendkívül büszkén tekint eddig százszázalékos csapatára, és az önkormányzat talán tudat alatt már az NB III-as szereplésre készül, hiszen ezekben a hetekben 55 millió forintból csinosítják a pályát.

A következő fordulóban egyébként szuperrangadót rendeznek a Megye I-ben, hiszen a listavezető téglásiak éppen a második helyezett, Sándor Tamás, Kerekes Zsombor, Madar Csaba, Szatmári Csaba nevével fémjelzett Báránd otthonába látogat.

BeA

Megye I., 11. forduló:

 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hamarosan naposra, szárazra fordul az időjárás Hajdú-Biharban
Hamarosan naposra, szárazra fordul az időjárás Hajdú-Biharban
A hét elején sok lesz az eső, és jég is eshet.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Nemzetgazdasági Minisztérium: 2024-ben 5-6 százalékkal nőhet a reálbér
Tavaly a béremelkedés inkluzív módon valósult meg, hiszen az alacsonyabb keresetűek bére nagyobb ütemben növekedett.
Végre! Elkezdenék a Margit téri uszoda felújítását
Sok a munka. Kiírták a pályázatot.
Földutak kaphatnak aszfaltot Vámospércsen
Várják a kivitelezők jelentkezését.
Munkagépek a Tócóskertben; valamit muszáj lesz kezdeni a leromlott parkolóházzal
Június végére elkészül a szervizút részbeni megújítása.
Egyre több a külföldi vendég Debrecenben
Kijöttek az április adatok.
Támogatott tartalom
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
FIZETETT POLITIKAI TARTALOM. Kanizsay György Béla, az egyesület polgármesterjelöltje alapjaiban változtatná meg a fürdőváros működését.
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
A dolgozói létszám megduplázódik a bővítéssel.
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
A födém belső vízszigetelése tönkrement.