2012-08-18 20:19
7 hozzászólás
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A rotációs stratégiát Kondás-mester hanyagolta a pécsi kiránduláson, okult a kaposvári vereségből, vagy nem, mindenesetre egy erős Lokomotív kezdett a Supka-gárda ellen. A Loki azonban nem robogott, még csak nem is zakatolt, csak döcögött. A Pécs megtette azt, ami a tudásából tellett, ment előre, no nem brazilosan, de akaratosan, és gyakrabban veszélyeztetett, mint a bajnokcsapat. A félidő derekán például Bajzát egy szépségdíjas kapáslövéssel kínálta meg Polekszicset, s ha ezt nem a Loki ellen teszi, akkor azt mondjuk, hogy gólt érdemelt volna. Plekszi rutinból védett, és volt még két-három közbeavatkozása, de semmi több. Sajnos a debreceniek még ennyit sem mutattak, az első kaput eltaláló lövés Szakály nevéhez fűződött, de csak a 38. percben, addig jobbára csak a mezőnyben adogattak, illetve védekeztek a hajdúságiak. A Loki tüze takarékon égett az első félidőben, vagy még úgy se. Szünet után jött Bouadla, és ez némi reményt adott a folytatást illetően, de Okoronkwo rögtön a második félidő elején átgyalogolt a debreceni védősoron, és 15 méterről kíméletlenül bevarrta a debreceni kapuba a labdát (47. p.: 1-0). Hirtelen bajba került a DVSC, váltani kellett, jött Sidibe! Sajnos nem ő lépett elő, hanem ismét Okoronkwo, aki egy szép szabadrúgás kombináció résztvevőjeként gólpasszt adott Krejcinek (61. p.: 2-0). A trauma után támadásba lendült a Loki, és miután Rezest karatés mozdulattal földre vitték a pécsi tizenhatoson belül, Coulibaly tizenegyesből szépített (70. p.: 2-1). Mindössze öt perc telt el, amikor Dibusz portás adott egy gólpasszt Coulibalynak. Ez úgy történt, hogy a nagy tehetségként számon tartott fiatal hálóőr a kapujából kifutva a Loki támadója lábára fejelte a labdát, aki kapásból az üresen maradt kapuba ívélt, mintegy 30 méterről (75. p.: 2-2). Coulibaly természetesen nem állt meg kettőnél (79. p.: 2-3), a harmadikat Szakály és Sidibe hathatós közreműködésével hozta össze, a lényeg, hogy mindössze 8 perc alatt fordított a DVSC!, A hajrát pedig kibekkelte rutinból. Necces, de szép volt, fiúk! Labdarúgó NB I., 4. forduló:
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
( Válasz arra, hol van Erőss Zsolt )
: (Vivfairy): "Zugzwang-gal kell,hogy egyetèrtsek,holott abszolút laikus vagyok a hegy..."
( Válasz arra, hol van Erőss Zsolt )
: (Lucky): "Bimmer! Meg, baszki!..."
( Nem mindenki örült Orbánnak Debrecenben )
: (fbarbi): "Zugzwang, nagyon egyetértek azzal amit irtál, jól megfogalmaztad amit én is gond..."
( Válasz arra, hol van Erőss Zsolt )
: (Allison): "Ha a hegymászók, túzázók és az ezekhez hasonló hobbit űzők valóban annyival jobb..."
( Válasz arra, hol van Erőss Zsolt )
: Megszólal a menekültek által megtámadott lány
: Mire a mentők kiértek, újraélesztett egy embert a Nagyál ...
: Nem mindenki örült Orbánnak Debrecenben
: Tüntetés és blokád készül Debrecenben!
: Íme, Szebeni István nyílt levele
: Ez komoly??? Nem fedezték fel, hogy megérkeztek az új vi ...
: Mától Erőss Zsolt nevét viseli a sportcsarnok a szülővár ...
: Hemzsegni fognak a rendőrök Debrecenben
: A szexmániás magyar úszónő egy kajakos sztárral is össze ...




