A fradisták is emberek, Prukner szerint

Szombaton a Siófok lesz a Fradi ellenfele. A rossz emlékű újpesti meccs után Prukner László nem volt irigylésre méltó helyzetben.
sport
– Az ismert körülmények miatt nehéz mérkőzésre számítok, nagy lelki nyomás alatt fogunk játszani – kezdte Prukner László. – Mindenki elhiheti, hogy az Újpest ellen is a győzelem volt a célunk, nagyon sajnáljuk, hogy így alakult. Természetesen most is a három pont megszerzéséért lépünk pályára, és szeretnénk, ha a bajnokság végén, olyan helyen végeznénk, ami méltó a Ferencváros múltjához. A Siófok egy lelkes újonccsapat, stabil védőjátékkal, és több korábbi NB I-es játékossal. Támadó pontrúgásokban erősek, erre különösen figyelünk majd. Fel kell állnunk a padlóról, ehhez a szurkolók biztatására is szükségünk lesz. Szeretnénk, ha ezúttal is buzdítanának minket, mellénk állnának ebben a nagyon nehéz helyzetben, hiszen a játékosaink nem gazemberek, ők is csak emberek, akik hibázhatnak, és akik ugyanúgy el vannak keseredve, mint a szimpatizánsaink. Azt szeretném, ha a csapat és a szurkolók újra egymásra találnának.
Soproni Liga, 7. forduló:
Szeptember 16., csütörtök:
19:00: MTK–Vasas
Szeptember 17., péntek:
17:00: Kaposvár–Paks – tv: Sport M
19:00: ZTE–Videoton – elmarad
Szeptember 18., szombat:
15:00: Szolnok–Győr – tv: Sport 1
17:30: FTC–Siófok – tv: Sport 2
18:00: Haladás–Honvéd
19:00: Pápa–Kecskemét
Szeptember 19., vasárnap:
17:30 Debrecen–Újpest – tv: Sport2
Az állás:

















































