Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A debreceni Veizer Roland is bemutatkozik a BL-ben!

| 2010. 10. 18. | 09:56:26
Debrecen – A keddi Marseille–Zsolna összecsapáson Veizer Roland játékvezető Vad II IIstván segítőjeként működik közre. Utoljára Szilágyi Sándor tündökölt ilyen magasságokban Debrecenből.
A debreceni Veizer Roland is bemutatkozik a BL-ben!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) játékvezetői bizottságának döntése szerint a keddi Olympique Marseille-Zilina találkozón mutatkozhat be a legrangosabb kontinentális sorozatban, a Bajnokok Ligájában Vad István, s vele együtt a jelenleg legmagasabban jegyzett debreceni bíró, Veizer Roland. A debreceni játékvezető ezúttal az alapvonal mögött, amolyan gólbíróként működik közre. Ismert, a gyakori hibák miatt a nemzetközi szövetség azt teszteli, hogy a kapuk mögött/mellett is játékvezetőt foglalkoztat, mégpedig a több szem többet lát elve szerint.

Veizer Roland egyébként hasonló karrierre pályázik, mint Vad II István, aki alig három és féléves nemzetközi kerettagság után, a BL-ben meccseket vezető sípmesterek legfiatalabbjaként, 31 évesen kapta első megbízatását. A franciaországi mérkőzésen Veizer Roland mellett Vadot Ring György, Szpisják Zsolt, Bognár Tamás és Andó Szabó Sándor segíti majd.

Debreceni játékvezető ilyen magasságokban már elég régen tündökölt, utoljára a kilencvenes évek derekán láttunk Bajnokok Ligája-mérkőzésen szűkebb pátriánk képviselőjét, Szilágyi Sándort – a DVSC jelenlegi klubigazgatóját –, aki Puhl Sándornak lengetett számos BL-meccsen.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
A talajra ömlött a mosószer egy hajdúhadházi telephelyen
A talajra ömlött a mosószer egy hajdúhadházi telephelyen
A cég szerint a környéken élő szegények rongálják, csapolják a tartályaikat.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Nemzetgazdasági Minisztérium: 2024-ben 5-6 százalékkal nőhet a reálbér
Tavaly a béremelkedés inkluzív módon valósult meg, hiszen az alacsonyabb keresetűek bére nagyobb ütemben növekedett.
Végre! Elkezdenék a Margit téri uszoda felújítását
Sok a munka. Kiírták a pályázatot.
Földutak kaphatnak aszfaltot Vámospércsen
Várják a kivitelezők jelentkezését.
Munkagépek a Tócóskertben; valamit muszáj lesz kezdeni a leromlott parkolóházzal
Június végére elkészül a szervizút részbeni megújítása.
Egyre több a külföldi vendég Debrecenben
Kijöttek az április adatok.
Támogatott tartalom
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
FIZETETT POLITIKAI TARTALOM. Kanizsay György Béla, az egyesület polgármesterjelöltje alapjaiban változtatná meg a fürdőváros működését.
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
A dolgozói létszám megduplázódik a bővítéssel.
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
A födém belső vízszigetelése tönkrement.