Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Két hajdúsági döntőzik!

| 2010. 02. 12. | 17:34:34
Debrecen - Soha rosszabb a Bocskait! Kalucza Norbert és Varga Miklós is döntőt vívhat a húsz nemzet bunyósait felvonultató nagy nemzetközi viadalon! + Az elődöntők eredményei! +Képgaléria
Két hajdúsági döntőzik!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Kalucza Norbert a légsúlyban nem panaszkodhatott a sorsolásra, hiszen a döntőig vezető úton csak magyarokkal találkozott, míg a másik ágon aprították egymást a nagymenők. Az első 51 kg-os elődöntőben például kubai-orosz ringcsatát láthattunk, azaz vártuk, kivel bokszol majd a debreceni a szombati aranyderbin.

Igen, már előre odaadtuk Kaluczának a győzelmet, nem a hazai pálya előnye miatt, hanem annál az egyszerű oknál fogva, hogy Berna Dávid gyengébb bokszoló. A meccsen ez ki is derült, a debreceni a második menet után 6-3-ra vezetett, amikor Berna feladta a meccset. Addig kétszer is számoltak rá, úgy tűnt, hogy egy Kalucza-pofont követően szemsérülést szenvedett, ezért nem vállalta tovább az áldozat szerepét.

A DVSC-s nemzetközi formájáról majd a szombati döntők során bizonyosodhatunk meg, amikor az orosz-verő kubai, Regalado ellen húz kesztyűt. Gyötör a kíváncsiság!

Varga egy kőkemény meccsen biztosította részvételét az elődöntőben a könnyűsúlyúaknál, és ott sem várt rá könnyebb feladat, illetve ellenfél, a fehérorosz Szafarjanc. Egy pillanatig sem udvariaskodtak a fiúk, hanem bődületes pofonokkal „üdvözölték” egymást. Az első menet 2-2-es eredménye szoros folytatást sejtetett, de Varga szárnyakat kapott a másodikban, és állva hagyta a beloruszt (7-3), aki a harmadikban mindent bevetett, hogy fordítson, de nem járt sikerrel.

A sámsoni legény a döntőben a lengyel Michat Syrowatkával csap össze. Megelőzve a tisztelt bokszrajongó olvasónk kérdését: igen, ebben a súlyban is indult kubai és orosz, csak éppen kiestek a selejtezők során.

A Bocskai-emlékverseny döntőit tehát kettős hajdúsági érdekeltséggel rendezik meg szombaton délután 16 órától az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban.

Az elődöntők eredményei:

48 kg:

Lakatos István (Kecskemét)-Kanalas Róbert (pécs) p. gy. (6-1)
David Ajrapetjan (orosz)-Daniel Metallon Ramoz (kubai) p.gy (8-2)

51 kg
Orlando Regalado Ajete (kubai)-Misa Alojan (orosz) p.gy. (5-4)
Berna Dávid (KSI)-Kalucza Norbert (Debrecen), Berna feladta a 3. menetben

54 kg:
Viszlan Daljaev (orosz)
-Marcos Forestal Cautin (kubai) p. gy. (5-1)
Vjacseszlav Gojan (moldáv)-Andrew Selby (walesi) p. gy (3-4)

57 kg:
Livan Herrera Cabodevilla (kubai)
-Oualid Belaoura (francia) p.gy. (5-2)
Szergej Vodopjanov (orosz)-Dimitrij Zsukov (fehérorosz) p. gy. (3-2)

60 kg:
Michat Syrowatka (lengyel)-Thomas Stalker (angol) p. gy. (7-5)
Vazgen Szafarjanc (fehérorosz)-Varga Miklós (Hajdúsásmon) p. gy. (3-11)

64 kg:
Roniel Iglesias Sotolongo (kubai
)-Bradley Sounders (angol) p. gy. (6-2)
Samir Machrouch (francia)-Tar Péter (Hranek BC, Budapest), Tar feladta az 1. menetben

69 kg:
Kamil Szeremeta (lengyel)-Andrej Zamkovoj (orosz) p. gy. (1-5)
Jaoid Chiguer (francia)-Bacskai Balázs (Vasas) p. gy. (3-11)

75 kg:
Makszim Gazizov (orosz)-Ahmed Barki (marokkói) p. gy. (7-1)
Viktor Kotyuzsanszkij (moldáv)-Vitalij Bondarenko (fehérorosz) p. gy. (7-6)

81 kg:
Obed Mbwakongo (angol)-Jose Larduet Gomez (kubai) p. gy. (3-8)
Grim Tahiri (osztrák)-Nikita Ivanov (orosz), döntő fölény a 2. menetben

91 kg:
Eugenius Tutkus (litván)-John M’Bumba (francia) p. gy. (2-4)
Stephen Simmons (skót)-Egor Mehoncev (orosz), Simmons sérülés miatt nem állt ki

+91 kg:
Bernáth István (Kispest)-Yousef Abedelghani (izraeli) p. gy. (1-6)
Nijaz Fajzulin (orosz)-Roberto Alfonso Acea (kubai) p. gy. (3-4)

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Le- és kiütésekkel tarkított Bocskai-finálék
Le- és kiütésekkel tarkított Bocskai-finálék
Véget ért a debreceni pofonparádé.
A végéhez közelednek a debreceni ringcsaták
A végéhez közelednek a debreceni ringcsaták
Már csak elődöntők és döntők vannak hátra.
Zajlik a pofonparádé Debrecenben
Zajlik a pofonparádé Debrecenben
Az első nap legnevesebb magyar fellépője kikapott.
Kalucza Norbert 64 menetet áldozott mestere emlékének
Kalucza Norbert 64 menetet áldozott mestere emlékének
A debreceni olimpikon számára Deél István több volt mint edző.
A Debreceni Egyetem is beszáll a bunyóba
A Debreceni Egyetem is beszáll a bunyóba
19 ország 243 sportolója vesz részt a 2026-os Bocskain.
Balogh Norbert, a thaiboksz debreceni szerelmese
Balogh Norbert, a thaiboksz debreceni szerelmese
Kiváló harcos volt, aki ma már a fiataloknak adja át a tudását.
Elhunyt Deél István, a debreceni sikerkovács
Elhunyt Deél István, a debreceni sikerkovács
A legsikeresebb debreceni bokszedző volt.
Kemény öklű férfiak és nők csapnak össze Debrecenben
Kemény öklű férfiak és nők csapnak össze Debrecenben
A 70. Bocskai-emlékverseny igazi sportcsemegét ígér.
Anthony Joshua megúszta a súlyos balesetet
Anthony Joshua megúszta a súlyos balesetet
Ketten meghaltak, de ő csak könnyebben sérült.
Veres Tibor pusztakezes Európa-bajnok a vendégünk
Veres Tibor pusztakezes Európa-bajnok a vendégünk
A debreceni sportoló álma a vb-cím és Amerika.
A hajdúszoboszlóiaké a vármegyei dicsőség
A hajdúszoboszlóiaké a vármegyei dicsőség
A nehézségek ellenére imponáló magabiztossággal nyerték a debreceni döntőt.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Református bölcsődével gazdagodott Nádudvar
Református bölcsődével gazdagodott Nádudvar
A Reménység bölcsőde átadásával a kisgyermekes családok számára is új lehetőség nyílt a településen.
Hirdetés
Hirdetés
Magyar Péter Bécsben csináltat drogtesztet
Magyar Péter Bécsben csináltat drogtesztet
A TISZA-kormány alatt rendszeres alkohol- és drogtesztet végeztetnek - írja.
Az MSZP felszólítja a Demokratikus Koalíciót
Az MSZP felszólítja a Demokratikus Koalíciót
Hátra kell lépni az ország érdekében - írta Komjáthi Imre Dobrev Klárának.
Gazdaság
Debreceni MÁV-székház: vannak érdeklődők
A vasúttársaság vezetőjét a március elején leszakadt kőlap miatt is kérdeztük.
Bihardancsházán a napelemekre kértek egyházi áldást
Ünnepélyesen adták át a szociális intézmény energetikai fejlesztését a kistelepülésen.
Új aluljárót kapna a Nagyállomás
A debreceni pályaudvaron újabb nyolc térfigyelő kamerákat szerelnek fel.
Lukács-fityisz és Angyalföld téri akadálypálya
Könnyítések a panelprogramban, lejár a MODEM vezetőjének megbízása, tilalom Pallagon.
Esőért fohászkodnak az őszi vetések
A fejlődésnek indult növényeknek kellene a csapadék.
Pallagi svindlire figyelmeztettek
Sürgősségi előterjesztés a debreceni közgyűlésen.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Új promóció: Hot Buzzer-napok Debrecenben
Új promóció: Hot Buzzer-napok Debrecenben
Egy grátisz gombnyomással azonnali nyeremények várnak rád!
Pályát mutattak a diákoknak Püspökladányban
Pályát mutattak a diákoknak Püspökladányban
A Karacs rendezvénye egyszerre szólt a családoknak, a továbbtanulásról és az intézmény pozitívumairól.
Otthoni kávézás új szinten
Otthoni kávézás új szinten
Eszpresszó kávéfőző választási útmutató.
Karbantartókat keres a Debreceni Hőszolgáltató Zrt.
Karbantartókat keres a Debreceni Hőszolgáltató Zrt.
157 hőközpont műszerész és villanyszerelő munkáinak elvégzésére írtak ki pályázatot
Hirdetés