Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Íme, itt az újabb Loki-botrány!

| 2010. 11. 10. | 14:33:32
Debrecen – Most aztán nem lehet elmondani, hogy a DVSC a béke szigete. A futballisták után a bokszolók is egymásnak estek. Megrendült a bizalom, és súlyos következményekkel járhat az ügy.
Íme, itt az újabb Loki-botrány!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A DVSC bokszcsapatának egyik legnagyobb reménysége, a korosztályos válogatott Hinger Gábor favoritként érkezett a berekböszörményi ifjúsági országos bajnokságra. Az elődöntőig minden az előre megírt forgatókönyv szerint zajlott, ott azonban kikapott a vasasos Sinkó Zoltántól. Illetve nem kapott ki, csak éppen 3–2-es pontozással nem ő nyert. Ilyen a boksz! – mondjuk mi, hiszen számos alkalommal nem az nyer, aki megérdemelné, hanem cseppet sem rejtélyes oknál kifolyólag a másik. Hinger apuka, József számára ez nem vigasz, s azért hívta fel a Cívishírt, hogy elpanaszolja bánatát. A szülő, aki fia bokszpályafutását eddig maximálisan támogatta, nem csak a bírókból ábrándult ki.

„A pestiek vigasztaltak”

– Egyértelműen csalás történt, amit az is bizonyít, hogy az eredményhirdetés előtt öt percig számolták a pontozólapokat. Ki kellett hozni a Vasas versenyzőjét győztesnek, mert addig már „túl sok” debreceni került be a legjobb négy közé. Meggyőződésem szerint a fiam ennek lett az áldozata. A legjobban az bánt, hogy nem a debreceniek jöttek oda vigasztalni minket, hanem a pestiek, és érdekes módon a DVSC vezetői nem csaptak nagy patáliát, pedig láttuk már őket durván reklamálni egy-egy kétes ítélet után. Az én fiam ezek szerint nem ért annyit. Emiatt megrendült a bizalmam a DVSC bokszcsapatának vezetésében, én nem akarok ennek a cirkusznak a részese lenni – mondta kertelés nélkül, indulatosan Hinger József, aki eddig lelkes híve és támogatója is volt a DVSC bokszklubjának.

„Mit tehettünk volna?”

Bár név szerint nem említette, nyilvánvalóan Szabó Sándor klubmenedzsernek is szóltak a Hinger apuka indulatos szavai. A sportszerűség jegyében megkérdeztük a nemrégiben Hajós Alfréd-díjjal kitüntetett sportvezetőt, mit szól.
– Sajnálom a történteket, de az nem igaz, hogy nem álltunk ki Gábor mellett, amikor jogtalanul lepontozták. Igenis együtt éreztünk vele, másrészt nem tudunk felmenni a szorítóba, és helyette pofonokat osztogatni az ellenfélnek. Mit tudtunk volna segíteni? Miután az eredményt kihirdetik, nincs mit tenni, mert az szent és sérthetetlen. Sajnos nem először vesznek el tőlünk meccset, és nem is ez volt az utolsó, mint ahogyan nem először fordul elő, hogy egy csalódott szülő minket talál meg. Remélem, hogy Hingerék alszanak rá néhányat, és meggondolják magukat. Kár lenne Gábor tehetségét és eddigi munkáját veszni hagyni – mondta Szabó Sándor, a DVSC bokszklubjának első embere.

Hinger Gábor egyelőre otthon vigasztalódik, és nem látogatja az edzéseket. Nem tudja, mit hoz a jövő, egyelőre nincs kedve lemenni az edzőterembe. Az ügy legsúlyosabb következménye az lehet, ha ígéretes pályafutásának véget vet. Mi abban a nagy igazságban bízunk, hogy a jó sportolót a kudarc tovább erősíti és edzi, márpedig Hinger Gábor egy kifejezetten jó sportoló.

BeA

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Józsán a templomkertben tartanak ütős családi napot
Józsán a templomkertben tartanak ütős családi napot
A debreceni városrészben gazdag programokkal készülnek.
Lőrincz Tamás váltja Németh Szilárdot
Lőrincz Tamás váltja Németh Szilárdot
Németh Szilárdot a közgyűlésen a szövetség tiszteletbeli elnökének választották.
Gyászol a magyar sport: elhunyt a legendás ökölvívóedző
Gyászol a magyar sport: elhunyt a legendás ökölvívóedző
Szántó Imre, vagy ahogy mindenki hívta, Öcsi bácsi 82 éves volt.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Németh Zsanett
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Németh Zsanett
Az Eb-ezüstérmes birkózó 11. emeleti lakásának erkélyéről a mélybe zuhant.
Hirdetés
Hirdetés
Kiemelt híreink
Ingatlanok, amelyeket Debrecen városa átadott
Közcélokat tartott szem előtt a város közgyűlése, amikor átengedte a használatot.
Elkezdték a próbagyártást a CATL debreceni gyárában
Továbbra is a Kínán kívüli legnagyobb gyártóbázist hoznák létre a városban.
A DVSC nem fogadja el az MLSZ magyarázatát
A debreceni klub a közösségi oldalán reagált a szövetség érvelésére.
AZ MLSZ így látta a DVSC–Vasas vitás eseteit
A debreceni talákozót több vitatott szituáció borzolta az idegeket.
Végig hajtania kellett a debrecenieknek Vácon
A harmadik mérkőzését is megnyerte a DVSC kézilabda csapata.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hajdú-Bihar
Kínai fesztivált rendeznek Debrecenben
Számos programmal várják az érdeklődőket.
Internetes csalók ellen emeltek vádat Debrecenben
Pénzmosás miatt kell felelniük.
Új helyen íródik tovább a Kiss-Virág Cukrászda története
Tágasabb üzletben, a megszokott ízekkel várják a vendégeket Debrecenben.
Hajnalban buktak le Debrecenben a hadházi tolvajok
Két kerékpárral és egy rollerrel várták a vonatot.
Baleset Debrecennél, az autópályán
A járművekben öten utaztak.