Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Nagy pofont osztott ki a Kecskemét

| 2011. 11. 12. | 12:23:43
Kecskemét – Súlyos, majd 30 pontos vereségbe szaladt bele Kecskeméten a Factum Sport. A Debrecen ötödik vereségét könyvelheti el.
Nagy pofont osztott ki a Kecskemét
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az első negyedben a kecskemétiek tűntek frissebbeknek, és ami még ennél is fontosabb pontosabbaknak, a Debrecen indiszponáltan és sok hibával kezdte a meccset. Tíz perc után 20-8 volt az állás. A második játékrészben összekapta magát a Factum, és egy nagy rohanással – főként Justin Ingram feljavult játékának és az eredményesebb dobószázaléknak a köszönhetően – hat perc alatt egyre zárkózott, sőt 27-25-re már vezetett is, ámSztojan Ivkovics, a KSE szakmai igazgatója ekkor kért időt, ezt követően büntetők sorozatával és Vukadinov zsákolásával ismét tíz fölé nőtt a különbség, a szünetben 38-27 volt a Kecskemétnek.

A folytatásban a Kecskemét az első negyedben mutatott arcát vette elő, és a Debrecen is. A negyed derekánál az egymásutánban következett Wittmann csont nélküli tripla és látványos Vukadinov kosár arra késztette Mika Turunent 58-34-nél, hogy időt kérjen. Az átütő változás azonban a fejmosás ellenére sem következett be, az utolsó etapnak 68-46-s hazai vezetéssel vághattak neki a felek. A  záró negyedben a Debrecen lélekben már feladta, a KSE pedig a biztos győzelem tudatában arra is tudott figyelni, szórakoztatóbb játékkal zárja a találkozót. Az összességében alacsony színvonalú mérkőzést magabiztosan, 94-65-re nyerte Sztojan Ivkovics együttese.

Férfi Kosárlabda NB I A, 6. forduló
Kecskeméti KSE - Factum Sport Debrecen 94-65 (20-8, 18-19, 30-19, 26-19)
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok, 400 néző
Vezette: dr. Vígh, Kiss L., Maár (Bodrogváry)
Kecskemét: Kelley 13/3, WITTMANN 15/3, RADONJICS 14/9, Dénes 2, Bencze 9. Csere: Csorvási M. 4, VUKADINOV 22, Mészáros M., HEGEDŰS G. 12/6, Puszta 3/3. Szakmai igazgatóü: Sztojan Ivkovics.
Factum: INGRAM 24/3, Kaluha 10/9, Kovács I., Izzo 2, SZABÓ M. 16/6. Csere: Mondzinger 7/3, Papp T., Takács D. 6. Vezetőedző: Mika Turunen.

Sztojan Ivkovics: - Egy harmincpontos győzelem után úgy gondolom, hogy elégedett lehetek, főleg, hogy régebben Kecskeméten örültünk, hogy egyáltalán nyertünk egy-egy meccsen. Játszhattunk volna jobban is, de nem volt rossz. Olyan szakaszában járunk a bajnokságnak, amikor próbálgatom a csapatomat. A második negyedben az én hibám is volt, hogy a Factum feljött kicsit.
Mika Turunen: - A vereségnek nem örülük, de a 10. és a 15. perc között szépen jöttünk fel. Utána azonban volt egy olyan szakaszunk is, ami rettenetesre sikeredett. A kinti dobásaink közül sok teljesen rosszul sült el, néha homályt alkottak a dobók. A több lepattanónknak örülök, de a kétpontosokban és az eladott labdákban jelentős volt a hátrányunk.

További híreink
A DEAC-nál kitartanak a vezetőedző mellett
A DEAC-nál kitartanak a vezetőedző mellett
Pethő Ákos irányítja a csapatot a következő idényben is.
Többszörös orrcsonttörést szenvedett a volt debreceni
Többszörös orrcsonttörést szenvedett a volt debreceni
A finálé pénteki, harmadik meccsén sérült meg.
Vereség: nyolcadik helyen zárt a Debrecen
Vereség: nyolcadik helyen zárt a Debrecen
A DEAC hazai pályán kapott ki.
Debreceni szezonbúcsú hazai pályán
Debreceni szezonbúcsú hazai pályán
Az utolsó meccset vívja a DEAC.
Hajós Alfréd Aranyplakettet kapott Becsky István
Hajós Alfréd Aranyplakettet kapott Becsky István
A Debrecenben végzett szervezői és vezetői munkásságáért.
Hátrányba kerültek a debreceniek
Hátrányba kerültek a debreceniek
Ráadásul hazai pályán.
Elbuktak a debreceniek Kaposváron
Elbuktak a debreceniek Kaposváron
Nem jutottak be a legjobb négy közé.
Egyenlített a DEAC, Kaposváron dől el minden
Egyenlített a DEAC, Kaposváron dől el minden
A debrecenieknek idegenbeli bravúrra lesz szükségük a továbbjutáshoz.
Méretes zakót kaptak a debreceniek Kaposváron
Méretes zakót kaptak a debreceniek Kaposváron
A somogyiak ismét vezetnek a párharcban.
Hárompontos DEAC-siker: egyenlítettek a negyeddöntőben
Hárompontos DEAC-siker: egyenlítettek a negyeddöntőben
Hazai pályán diadalmaskodtak a debreceniek.
Rájátszás: hátrányban a Debrecen
Rájátszás: hátrányban a Debrecen
A meccs hajrájáig volt esély a győzelemre.
Hirdetés
Hirdetés
Megszenvedett a győzelemért a magyar válogatott Debrecenben
Megszenvedett a győzelemért a magyar válogatott Debrecenben
Kemény meccsen nyertek a mieink a Nagyerdei Stadionban.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Gajdos László: Magyarország előtt új lehetőségek nyílnak
Gajdos László: Magyarország előtt új lehetőségek nyílnak
A miniszter szerint az elmúlt években Magyarország számos európai lehetőségtől esett el.
Hirdetés
Hirdetés
Pedagógusokat díjaztak a Debreceni Egyetemen
Pedagógusokat díjaztak a Debreceni Egyetemen
A világ gyorsan változik, de van, ami elengedhetetlen.
Baleset Józsán: terelőútvonalon a buszok
Baleset Józsán: terelőútvonalon a buszok
A Bocskai István utcában történt.
Gazdaság
Lendületet vett Tiszagyulaháza fejlődése
Az utak, a közösségi terek és a turisztikai beruházások állnak a középpontban.
Augusztusban érkezhet az iskolakezdési támogatás
Ám úgy tűnik, nem mindenki ugyanannyit kap majd.
Nem csak lakni, élni is lehet Bojton
A fejlesztések mellett a közösségépítésre is egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek a faluban.
Komádiban még mindig sokaknak kapaszkodó a közmunka
A közfoglalkoztatás egyszerre jelent megélhetést és városfenntartást – mondja a polgármester.
Nem elég a Sziget-kék, még bocsok is születtek
Egyre nehezebb a verseny a debreceni állatkert számára, de nem csak ők küzdenek a jegyvásárlókért.
Támogatott tartalom
Nem csak a környékről járnak a berettyóújfalui strandra
Nem csak a környékről járnak a berettyóújfalui strandra
A Bihar Termálligetbe Romániából, és nyugat-európai lakókocsis turisták is érkeznek.
Debrecenben a lehetőségek városa épül
Debrecenben a lehetőségek városa épül
Nagyvállalatok és helyi cégek egyaránt toboroznak.
 Megnyílt Debrecen új prémium szépségszalonja
Megnyílt Debrecen új prémium szépségszalonja
Professzionális szolgáltatások a L’Essence De Luxe-ban.
Borünnep Debrecenben: idén is jön a FestiWine
Borünnep Debrecenben: idén is jön a FestiWine
A rendezvényt hagyományosan zenei és szabadidős programok is kiegészítik.