Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Fájó debreceni vereség

| 2012. 02. 01. | 20:45:28
Debrecen – Tragikus első negyedet követően a Factum csak rohant az eredmény után, ráadásul Ingramék rengeteg hibával játszottak, így elkerülhetetlen volt a Sopron elleni vereség.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Debreceni szempontból vérszegény első félidőt hozott az alsóházi rangadó szerdán az Oláh Gábor utcán. A Factum 20 perc alatt mindössze 30 pontot volt képes összehozni, jellemző a gyenge debreceni kezdésere, hogy az első negyed után 8-22 állt az eredményjelző táblán. Bár a 15. percben már 20 ponttal mentek a vendégek, a féidő végére 15 pontra csökkent a Debrecen hátránya. A harmadik negyed soproni kosarakkal kezdődött, ám Ingram megrázta magát, zsinórban 10 pontot szórt és máris ott loholt a Factum a vendégek nyakán. A Sopron egy időkéréssel rendezte sorait, aminek meglett az eredménye: az utolsó negyedre 13 pontos vendégvezetéssel fordultak a felek. A záró negyed újabb debreceni rohammal kezdődött, a Factum 4 pontra felzárkózott, sőt a fordításra is meglett volna az esély, ám a Debrecen nem tudott élni a lehetőséggel, Ingram és Szabó keze is megremegett. A Sopron ismét meglépett, de három perccel a vége előtt Schachtner két kosarával a Factum ismét zárkózott. Ám ezúttal ez is kevés volt, az idő szorításában játszó debreceniek többször is hibáztak, ráadásul Szabó Miklós is kipontozódott, a Sopron újabb levegővételhez jutott, amivel élt is. A végén hiába próbált büntetőkkel operálni a Factum, a vendégek abban is jobbnak bizonyultak és végül megérdemelten nyerték meg a találkozót.

Férfi Kosárlabda NB I A, 17. forduló
Factum Sport Debrecen - Soproni KC 75-85 (8-22, 22-23, 22-20, 23-20)
Oláh Gábor utcai Sportcsarnok, 300 néző
Vezette: Győrffy P. A., Hegedűs T., Gál J. (Bodrogváry)
Factum Sport: INGRAM 27/9, Boros 3/3, PERRIN 14/6, SCHACHTNER 21, Szabó M. 10 Csere: Kaluha -, Kovács -, Takács -, Stretea -
Soproni KC: THOMAS 22/6, RUBIN 30/15, Molnár A. 3, Takács 6/6, EGEMONYE 13 Csere: Vesztergom 5/3, Boldizsár -, Keresztes 6, Lakatos -
Kipontózódott: Szabó M. (35. perc)

Raúl Jiménez: Jobban játszott ma a Sopron, mint mi. Az, hogy most már meccsek óta rosszul kezdünk, egyértelműen javításra szorul. A harmadik negyedben próbáltunk nagy erőfeszítéseket tenni a fordításért, de amikor feljöttünk 5 pontra, sokat hibáztunk. Dolgozni, javulni kell még sokat.
Meszlényi Róbert: Nagyon jól kezdtünk, s bár voltak hullámvölgyeink, végig tartani tudtuk a ritmust, s az előnyt. A végén a koncentrált játékunkkal tudtuk hozni ezt a nagyon fontos idegenbeli győzelmet.

További híreink
A DEAC-nál kitartanak a vezetőedző mellett
A DEAC-nál kitartanak a vezetőedző mellett
Pethő Ákos irányítja a csapatot a következő idényben is.
Többszörös orrcsonttörést szenvedett a volt debreceni
Többszörös orrcsonttörést szenvedett a volt debreceni
A finálé pénteki, harmadik meccsén sérült meg.
Vereség: nyolcadik helyen zárt a Debrecen
Vereség: nyolcadik helyen zárt a Debrecen
A DEAC hazai pályán kapott ki.
Debreceni szezonbúcsú hazai pályán
Debreceni szezonbúcsú hazai pályán
Az utolsó meccset vívja a DEAC.
Hajós Alfréd Aranyplakettet kapott Becsky István
Hajós Alfréd Aranyplakettet kapott Becsky István
A Debrecenben végzett szervezői és vezetői munkásságáért.
Hátrányba kerültek a debreceniek
Hátrányba kerültek a debreceniek
Ráadásul hazai pályán.
Elbuktak a debreceniek Kaposváron
Elbuktak a debreceniek Kaposváron
Nem jutottak be a legjobb négy közé.
Egyenlített a DEAC, Kaposváron dől el minden
Egyenlített a DEAC, Kaposváron dől el minden
A debrecenieknek idegenbeli bravúrra lesz szükségük a továbbjutáshoz.
Méretes zakót kaptak a debreceniek Kaposváron
Méretes zakót kaptak a debreceniek Kaposváron
A somogyiak ismét vezetnek a párharcban.
Hárompontos DEAC-siker: egyenlítettek a negyeddöntőben
Hárompontos DEAC-siker: egyenlítettek a negyeddöntőben
Hazai pályán diadalmaskodtak a debreceniek.
Rájátszás: hátrányban a Debrecen
Rájátszás: hátrányban a Debrecen
A meccs hajrájáig volt esély a győzelemre.
Hirdetés
Hirdetés
Baleset Józsán: terelőútvonalon a buszok
Baleset Józsán: terelőútvonalon a buszok
A Bocskai István utcában történt.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Debrecenben tárgyalják az elalvó mozdonyvezető ügyét
Debrecenben tárgyalják az elalvó mozdonyvezető ügyét
Több, a vasúti forgalmi utasításban rögzített szabályt megszegett.
Hirdetés
Hirdetés
Társukat gyászolják a debreceni ultrák
Társukat gyászolják a debreceni ultrák
Orbázi Csaba 47 éves korában hunyt el.
Baleset az autópályán: nyolc gyerek sérült meg
Baleset az autópályán: nyolc gyerek sérült meg
Kisbusz szaladt bele egy kamionba.
Ismét Orbán lehet a Fidesz elnöke
Ismét Orbán lehet a Fidesz elnöke
Várhatóan nem lesz kihívója.
Gazdaság
Lendületet vett Tiszagyulaháza fejlődése
Az utak, a közösségi terek és a turisztikai beruházások állnak a középpontban.
Augusztusban érkezhet az iskolakezdési támogatás
Ám úgy tűnik, nem mindenki ugyanannyit kap majd.
Nem csak lakni, élni is lehet Bojton
A fejlesztések mellett a közösségépítésre is egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek a faluban.
Komádiban még mindig sokaknak kapaszkodó a közmunka
A közfoglalkoztatás egyszerre jelent megélhetést és városfenntartást – mondja a polgármester.
Nem elég a Sziget-kék, még bocsok is születtek
Egyre nehezebb a verseny a debreceni állatkert számára, de nem csak ők küzdenek a jegyvásárlókért.
Támogatott tartalom
Nem csak a környékről járnak a berettyóújfalui strandra
Nem csak a környékről járnak a berettyóújfalui strandra
A Bihar Termálligetbe Romániából, és nyugat-európai lakókocsis turisták is érkeznek.
Debrecenben a lehetőségek városa épül
Debrecenben a lehetőségek városa épül
Nagyvállalatok és helyi cégek egyaránt toboroznak.
 Megnyílt Debrecen új prémium szépségszalonja
Megnyílt Debrecen új prémium szépségszalonja
Professzionális szolgáltatások a L’Essence De Luxe-ban.
Borünnep Debrecenben: idén is jön a FestiWine
Borünnep Debrecenben: idén is jön a FestiWine
A rendezvényt hagyományosan zenei és szabadidős programok is kiegészítik.