A debreceni srácok kivágták a rezet

Az elmúlt hét végén Szolnok rendezte meg az idei VI. korcsoportos kosárlabda diákolimpiát. Debrecent a lányoknál a Tóth Árpád Gimnázium képviselte, a DEAC felnőtt csapatát is irányító Bajusz György vezetésével, míg a fiúkat a Kossuth gimnázium, Asztalos József irányításával. A csapatokat gyakorlatilag a középiskolás DEAC játékosok alkották.
A lányok sajnos sérülésektől és betegségektől megtizedelve érkeztek, sőt a pechsorozat a tornán is folytatódott, így az is csoda, hogy minden mérkőzését le tudta játszani a rendkívül fiatal átlagéletkorú együttes. Sajnos győztes meccs nélkül a nyolcadik helyen végzett a gárda, ám a játék nagyon reménykeltő volt a későbbiekre nézve.
A csapat legjobbja Gál Annamária lett, aki a DEAC-nak is oszlopos tagja.
A Tóth Árpád Gimnázium csapatának eredményei:
Tóth Árpád Gimnázium-Dunakeszi, Radnóti M 55:74
Tóth Árpád Gimnázium - Nagykanizsa Mező-Thúry 44:65
Tóth Árpád Gimnázium-Nyíregyháza, Vasvári 37-60
Mérkőzés a 7. helyért:
Tóth Árpád Gimnázium-Szolnok, Szolgáltatási 58-63
A fiúknál nagy volt a várakozás, hiszen a végső sikerre is komoly esélyekkel pályázatott a DEAC. A csoportban nem is találtak legyőzőre a debreceniek, még szoros mérkőzésük sem nagyon volt, így önbizalommal telve várhatták a Sopron elleni elődöntőt, ahol néhány rossz döntésnek és a katasztrofális játékvezetésnek köszönhetően pár ponttal alulmaradt a cívisvárosi gárda.
A bronzéremért folytatott csatában, az egyszer már legyőzött Kaposvárt ismét sikerült térdre kényszeríteni, megszerezve ezzel a bronzérmet.
A torna All-Star csapatába bekerült Nagy Botond, míg a csapat legjobbja Nagy Benedek lett.
Csoportmérkőzések:
Kossuth Lajos Gimnázium-Kecskemét, Bányai 71-58
Kossuth Lajos Gimnázium-Paks, Vak Bottyán 86-62
Kossuth Lajos Gimnázium-Kaposvár, Munkácsy 88-67
Elődöntő:
Kossuth Lajos Gimnázium-Sopron, Berzsenyi 77-82
Mérkőzés a III. helyért
Kossuth Lajos Gimnázium-Kaposvár, Munkácsy 74-68.
















































