Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ki tud elköpni nyolc méterre?

| 2014. 12. 17. | 16:20:45
Nem történt incidens Debrecenben – erre a következtetésre jutott a szervező bizottság.
Ki tud elköpni nyolc méterre?
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A női kézilabda Európa-bajnokság szervezőbizottságának vizsgálata szerint semmiféle incidens nem történt a hétfői magyar-dán mérkőzést követően a kispadoknál.

A hazai szövetség (MKSZ) közleményben emlékeztetett arra, hogy a dán sajtóban, majd a magyar médiumokban is megjelentek olyan információk, melyek szerint a debreceni találkozó után Sandra Toftot, a dánok kapusát, miközben a kispadon ült, a szurkolók leköpdösték. Az Eb szervezőbizottsága az MKSZ megbízásából megvizsgálta az esetet, és kiderült, hogy semmiféle incidens nem történt a kispadoknál - olvasható a tájékoztatásban.

Az MKSZ és a szervezőbizottság jelzi, hogy a kispadok mögötti szurkolói zóna a cserejátékosoktól túl messze, mintegy nyolc méterre kezdődik, ráadásul a kispad nagy része mögött a statisztikai asztal található. A közleményből az is kiderül, hogy a dánok semmiféle panaszt nem jeleztek sem a zsűrinek, sem az Európai Kézilabda Szövetségnek (EHF), sem a szervezőknek, sem csapatkísérőjüknek.

Az MKSZ szerint a norvég csapat sem tud semmi olyantól, amitől tartana. A magyarok ma este 20.30-kor mérkőznek a norvégokkal.

A középdöntő I. csoportjának állása: 1. (és már elődöntős) Norvégia 8 pont, 2. Dánia 5, 3. Spanyolország 4 (102-99), 4. Magyarország 4 (95-92), 5. Románia 3, 6. Lengyelország 0
    A mai utolsó forduló programja:
Lengyelország-Románia 16.00
Spanyolország-Dánia 18.15
Magyarország-Norvégia 20.30

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Debrecen haszonélvezője a kormány iparosítási politikájának - így a kormánybiztos
Debrecen haszonélvezője a kormány iparosítási politikájának - így a kormánybiztos
Nem véletlen, hogy a Mercedes és a BMW is itt építkezik.
Gazdaság
Új típusú képzés üzletembereknek Debrecenben
A tervek szerint szeptemberben induló képzésre előreláthatólag augusztustól lehet majd jelentkezni.
Felújítanak a Hatvan utcán 32 parkolóhelyet
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.
Támogatott tartalom
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Furka Andrea a Richter Érdemérem különdíját kapta. .
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Ismét festmény- és műtárgyárverést tartanak Debrecenben.
AI-ok randiznak a Betone új podcastjában
AI-ok randiznak a Betone új podcastjában
A Betone kiderítette, elveheti-e az AI az kreatív szakemberek munkáját.