Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Így próbálják jóvá tenni, amit nagyon elszúrtak

| 2014. 12. 18. | 11:04:35
Debrecen ebből már kimarad.
Így próbálják jóvá tenni, amit nagyon elszúrtak
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Jegyakciót hirdet a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) a női Európa-bajnokság hétvégén sorra kerülő budapesti záró összecsapásaira. A MKSZ honlapjának szerdai beszámolója alapján minden megvásárolt jegy mellé egy ajándék belépő is jár, ez azokra is vonatkozik, akik már korábban biztosították helyüket a torna zárószakaszára. Az akció a VIP-jegyekre nem vonatkozik.

A plusz ajándékjegyek kiváltására az első jegy vásárlásának helyszínén van lehetőség az első jegy bemutatásával. Az interneten vásárolt jegyek esetén a plusz belépő iránti igényt a szurkolók az info@tex.hu email címre küldött levéllel tudják leadni.

A fővárosi Papp László Sportarénában pénteken 15.30 órától az ötödik helyért játszanak majd, ezt követően 18.00 és 20.30 órától elődöntőket rendeznek. A bronzmérkőzésre és a fináléra vasárnap kerül sor.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
„Verselő padokat” avattak Debrecenben
„Verselő padokat” avattak Debrecenben
Méltó módon emlékeznek azokra a nagy irodalmi klasszikusokra, akik a cívisvárosból indultak vagy Debrecenhez kötődnek.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Végre! Elkezdenék a Margit téri uszoda felújítását
Sok a munka. Kiírták a pályázatot.
Földutak kaphatnak aszfaltot Vámospércsen
Várják a kivitelezők jelentkezését.
Munkagépek a Tócóskertben; valamit muszáj lesz kezdeni a leromlott parkolóházzal
Június végére elkészül a szervizút részbeni megújítása.
Egyre több a külföldi vendég Debrecenben
Kijöttek az április adatok.
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
A dolgozói létszám megduplázódik a bővítéssel.
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
A födém belső vízszigetelése tönkrement.
Támogatott tartalom
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
FIZETETT POLITIKAI TARTALOM. Kanizsay György Béla, az egyesület polgármesterjelöltje alapjaiban változtatná meg a fürdőváros működését.
Comic Con őrület Budapesten: rekordszámú rajongó ünnepelte a popkultúrát
Comic Con őrület Budapesten: rekordszámú rajongó ünnepelte a popkultúrát
Óriási sikerrel zárult a hétvégi Budapest Mastercard Comic Con, amelyre minden eddiginél többen voltak kíváncsiak.