Hirdetés
Borbás és a DVSC pechje
| 2010. 10. 15. | 12:23:18
Debrecen – Érzékeny veszteség érte a Lokit a nagy menetelés közepette: a Lipcsében súlyos kézsérülést szenvedtett Borbás Ritát pénten megműtik.

Hirdetés
Rita már a szerda esti meccs utáni vacsorán sínbe tett kézzel vett részt, s már akkor szinte biztosnak tűnt: eltört a bal kezén a kézközépcsontja. A hazaérkezés után elvégzett vizsgálatok megerősítették a diagnózist, így Rita kezét pénteken műti meg a csapatorvos Bazsó Tamás. Felépülése előre láthatóan négy-hat hétig tart, azaz tétmeccsen valószínűleg csak az Európa-bajnokság miatt beiktatott szünet után szerepelhet – írja a dvsckezilabda.hu.
Hirdetés
Hirdetés
További híreink

Debreceni rangadó: a harmadik fogadja a negyediket
Szeptember óta az Alba igazi csapattá értett.

Fontos pontokat hullajtott el a Debrecen
Feljutás ebből így nemigen lesz.

Tizennyolc gólos győzelem a Hódosban
Kötelező bajnoki győzelem a Kozármisleny ellen.

Hosszabbított irányítójával a Debrecen
A fiatal játékos 2028-ig marad a Loki játékosa.

Távozik a Loki svédje, akit meg sem ismerhettünk
Pedig nagy reményekkel érkezett Debrecenbe.

Kézi Eb: vereséggel búcsúztak a magyarok
Végig volt esély egy szebb eredmény elérésére.

A svédek a bírókkal sem tudták legyőzni a magyarokat
A magyar szurkolók csalást emlegetnek.

Fradi-verés Debrecenben
Győzelemmel indította a „tavaszt” a DEAC.

Messze van még a dán iskola
Kikapott a DVSC a Bajnokok Ligája egyik legjobb csapatától.

Negyven éve szerezte első trófeáját a DVSC
A debreceniek a Ferencvárost győzték le.

Kézilabda Európa-bajnokság: kikaptak a magyarok
Nagyon szoros küzdelemben maradtak alul.

Ép porcikája nem maradt a debrecenieknek Győrben
Revansot vett a sztárcsapat, negyedóra alatt lerendezték a Lokit.
Olvasta már?

Vízilabda Eb: az aranyéremért játszhatnak a magyarok
Legyőzték a görögöket.

Komoly szigorítás jön a kávék terén
A koffeintartalomra vonatkozóan is új szabályokat vezetnek be.

Nyolcéves fiát vonta be a drogárusításba
Az anya a gyerekei előtt is fogyasztott tiltott szert. +Videó

Ismét jár a tiszacsegei komp
A veszélyes uszadék elvonult.
Gazdaság
Hatalmas telket árvereznek a Derék utcán
Minőségi lakásállomány növelésére fordítanák az árát.
Fordulat a Dósa nádor téri ingatlanok ügyében
Közleményt adott ki a Debreceni Vagyonkezelő Zrt.
Így vallottak a vagyonukról Kósa Lajosék
Nyilvánossá vált a hajdú-bihari parlamenti képviselők vagyonnyilatkozata.
NAV: érkeznek az igazolások
Öt évig meg kell őrizni.
Hajdúnánási „összjáték”: az utolsó szó jogán
Versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési eljárásban bűntette miatt emeltek vádat.
Ingyenes készpénzfelvétel 300 ezer forintig
Egyformán díjmentes a saját és az idegen automata használatának esetében is.
Támogatott tartalom

INVADO ajtók a Gulyás Tüzépen
Amikor a minőség találkozik az otthon stílusával.

Lapterjesztőt keres a vagyonkezelő Debrecenben
Ajánlattételi felhívás.

Az EVE Energy európai bázisa Debrecenben épül
Globális iparági mérce az akkumulátorgyártásban. (X)

Új vezető a Richter debreceni telephelyének élén
A szakember több mint 20 év ipari és gyógyszeripari tapasztalattal rendelkezik.




























