A románok megrendeznék az EB-t, pedig csarnokuk sincs

Ebben az évben decemberben Hollandiára figyelt volna a kézilabdasport szerelmeseinek tábora. A női Európa-bajnokság nem marad el, csupán más házigazdát keresnek neki. Az idő nagyon sürgeti az európai szövetséget (EHF), de egyelőre titkolóznak. A hétfőn közzétett közleményben csupán annyi szerepel, hogy a hollandok nem vállalják a házigazda szerepét, ennek okait azonban nem részletezi. Az EHF annyit mondott, már több ország képviselőivel is tárgyalásokat folytat a rendezésről.
Nekünk nem kell
A házigazda-lehetőség nem igazán keltette fel a magyarországi szakszövetség érdeklődését.
„Ami az előttünk álló feladatokat illeti, Magyarország pályázik a 2013-as férfi ifjúsági világbajnokság rendezési jogára, valamint megkezdtük a 2014-es magyar-horvát közös rendezésű felnőtt női Európa-bajnokság szervezési előkészületeit. Jelenleg ezekre a versenyekre koncentrálunk” – nyilatkozta Vetési Iván, az MKSZ elnöke.
Románia ráharapott
A Román Kézilabda Szövetség (FRH) elnöke, Cristian Gaţu megvizsgálta a lehetőségeket, és ezek alapján megteszi az első lépéseket, hogy Románia szervezhesse a kontinensbajnokságot. A négy csoporthoz négy rendező város kell, Piatra Neamţ, Bukarest, Craiova, valamint Kolozsvár lehetne a négy helyszín – mondta az elnök.
A kép eléggé ködös, mivel Piatra Neamţ-on még nem hitelesítették a sportarénát, Kolozsváron pedig fel sem épült, a munkálatok két hónapja állnak. Nem beszélve arról, hogy a négy helyszín eléggé távol, több száz kilométerre esik egymástól – írja a manna.ro.
















































