2012-05-15 10:00
0 hozzászólás
|
|||||||||
|
|||||||||
A 77 éves szakember az m1 csatorna Ma reggel című műsorában kedden kiemelte: a Barcelona átlövője három évig hitegette a közvéleményt, szövetséget, játékostársakat. Laurencz arra utalt ezzel, hogy Nagy 2009 óta nem szerepelt a nemzeti együttesben, s néhány hete megkapta a spanyol állampolgárságot, ám a hírek szerint visszatér Magyarországra, Veszprémbe tart mesés összegért, és van rá esély, hogy a magyar válogatottal a londoni olimpián játszhasson. A női válogatottat 1996-ban olimpiai bronzéremig vezető tréner hangsúlyozta: ő a csapat egyik legnagyobb szurkolója, de ha Nagy ismét magyar színekben szerepelne, akkor az morális csőd lenne, és a londoni mérkőzéseket nem fogja nyomon követni. Laurencz kitért a női klubok hétvégi európai kupadöntőire. Véleménye szerint a Bajnokok Ligája fináléját idegenben lőtt kevesebb gól miatt elveszítő Győr ezen a szinten nem tud jól védekezni. Hozzátette: ha már az első, hazai mérkőzésen Haraldsen nem védett volna remekül, akkor az ETO ott kikapott volna. A Győr a múlt nyáron szerződtetett három világklasszis támadójátékost, majd egy külföldi edzőt, és csak magukat okolhatják, hogy nem tudtak jobbak lenni a montenegrói Buducsnoszt Podgoricánál. "Szerencsére a Fradi rám cáfolt - jegyezte meg Laurencz utalva arra, hogy a zöld-fehérek bravúrral megvédték címüket a KEK-ben a dán Viborg ellen. - Ezzel együtt büszkék lehetünk arra, hogy a két legrangosabb értékű kupában döntősök voltunk, sajnos, csak az egyik tudott győzni." Az NB I döntőjét éppen ez a két csapat vívja, és a második találkozónak szerdán az 1-0-ás hátrányban lévő FTC lesz a házigazdája.
|
|||||||||
|
|
|||||||||
( Romokban a debreceni belváros egy része )
: (perszepersze): "Milyen nagy kár hogy Orbán nem zsidó! Különben Merkelék kérnének bocsánatot!..."
( Orbán Viktor kihúzta a gyufát a németeknél )
: (Bórenbucknak és Kondenzátornak): "Van egy sekélyes ötletem, adjátok meg a háztömbötök, házatok címét. Oda irányítj..."
( Köztéri vécét alapítottak a hajléktalanok )
: (ürülék): "Tán bennfentes vagy, hogy ingyé\\\' pisilsz a Fórumban? Parkolni lehet ingyen, p..."
( Köztéri vécét alapítottak a hajléktalanok )
: (kondenzátor): "Szőke, te hol élsz? Valószínűleg kávézni és üdítőzni járnak a hajléktalanok a Fó..."
( Köztéri vécét alapítottak a hajléktalanok )
: Óriási felfordulás lesz Debrecenben
: Elhunyt Károlyi Ákos, a kiváló debreceni sportoló
: Köztéri vécét alapítottak a hajléktalanok
: Ez a helyzet a belvárosi Békás-tóval
: Elvágta két gyermeke torkát az apa
: Ágoston Tibor: Nem hagyjuk abba!
: Anyád! Minden idők legjobb magyar reklámja!
: ByeAlex, a legkisebb királyfi és az ő Kedvese, amitől jó ...
: Romokban a debreceni belváros egy része




