Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Meggyőző játékkal vertük a briteket

| 2013. 04. 14. | 23:51:54
A házigazda magyar jégkorong-válogatott győzelemmel kezdett a Budapesten zajló divízió 1/A-s világbajnokságon.
Meggyőző játékkal vertük a briteket
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A kapuban Szuper Levente kezdett, aki az elmúlt idényt kihagyta, ám így is meggyőzte Chernomaz kapitányt, hogy első számú kapusként számítson rá. Az első harmadban nagy mezőnyfölényben játszottak a hazaiak, sok volt a lövés, a testjáték, Murphy azonban mindent védett, ugyanakkor David Phillips távoli lövése Szuper lábvédői között utat talált. A folytatásban sikerült gyorsan egyenlíteni Nagy Gergő kapáslövésével. Maradt a nyomás, Vas Márton egy kipattanót értékesített, ezzel már a magyaroknál volt az előny. Szirányi kiállítását góllal büntette a brit gárda, ám ezzel sem tört meg a lendület, mert előbb Ladányi, majd később Vas János talált be. Utóbbi gólját végül rúgó mozdulat miatt nem adták meg. A harmadik harmadban főleg az ellentámadásokra játszott a magyar csapat. Az 52. percben Szuper védett óriásit, és a kontrát követően Sikorcin lőtt hatalmas gólt. A hajrában sok volt a kiállítás, az utolsó perceket végig támadták a britek, de nem sikerült gólt szerezniük.

Hétfőn Koreával találkozik a magyar válogatott.

Eredmény, 1. forduló:
Magyarország - Nagy-Britannia 4-2 (0-1, 3-1, 1-0)
Papp László Budapest Sportaréna, 8500 néző. Vezette: Meszynski (lengyel), St. Jacques (kanadai), Szergejev (szerb), Hull (kanadai)
Nagy-Britannia: Murphy – D. Phillips, Meyers, Myers, Tait, Hill – Lee, Weaver, Peacock, Dowd, Shields – Richardson, Thomas, Clarke, Davies, Lachowicz – Boothroyd, Nell, Farmer, Owen, J. Phillips. Szövetségi kapitány: Tony Hand
Magyarország: Szuper – Sille, Szirányi B., Sofron, Bartalis, Ladányi – Gőz, Horváth A., Hári, Vas J., Mihály Á. – Vas M., Tokaji, Kovács Cs., Sikorcin, Benk – Pozsgai, Szélig, Magosi, Nagy K., Nagy G. Szövetségi kapitány: Rich Chernomaz
Gól: 16:06 D. Phillips (Tait, Hill – 1–0), 22:09 Nagy G. (Ladányi, Vas M. – ee., 1–1), 28:12 Vas M. (Vas J., Hári – 1–2), 30:52 Shields (Dowd, Weaver – ee., 2–2), 36:37 Ladányi (Nagy K., Szélig – 2–3), 51:52 Sikorcin (Horváth A. – 2–4)
Kiállítás: 10, ill. 10 perc

Rich Chernomaz szövetségi kapitány: "Nagyon nehéz volt a kezdés, nagy volt az elvárás a játékosokkal szemben a jó rajt miatt. Az elején még nem mentek be a helyzetek, de végig ragaszkodtunk a taktikánkhoz, és ez eredményre vezetett. Büszke vagyok a csapatomra, és külön köszönet a világ legnagyszerűbb szurkolótáborának."

korábban:
Kazahsztán-Japán 5-2
Olaszország-Koreai Köztársaság 4-0

További híreink
Hetényi Zoltán marad a DEAC kapujában
Hetényi Zoltán marad a DEAC kapujában
Vannak még tervei Debrecenben.
Több jégkorongozótól elköszönt a DEAC
Több jégkorongozótól elköszönt a DEAC
Elkezdődött a következő szezon keretének kialakítása az új szabályok figyelembevételével.
Jégkorong-vb: hosszabbításban dőlt el a döntő
Jégkorong-vb: hosszabbításban dőlt el a döntő
Finnország ötödször végzett az élen.
A végén még kaptak egy nagy zakót a magyarok
A végén még kaptak egy nagy zakót a magyarok
Ezzel együtt jövőre is a világelitben folytathajták.
Kiütötték a magyarokat Svájcban
Kiütötték a magyarokat Svájcban
Eggyel kevesebbet kaptunk, mint tavaly.
Átalakul a DEAC bajnoksága
Átalakul a DEAC bajnoksága
Kérdés, hogy a debreceniek ehhez miként alkalmazkodnak.
Jégkorong-vb: nem csak bennmaradnának a magyarok
Jégkorong-vb: nem csak bennmaradnának a magyarok
A válogatott első ellenfele Finnország lesz.
Ez egy vállalható magyar vereség
Ez egy vállalható magyar vereség
Önbizalmat adhat a vb-nyitányra.
Válogatott: az utolsó debreceni is kikerült
Válogatott: az utolsó debreceni is kikerült
Korábban Mihalik Gergőnek és Molnár Dávidnak köszönték meg a részvételt.
Hirdetés
Hirdetés
Vádat emeltek az Integritás Hatóság elnöke ellen
Vádat emeltek az Integritás Hatóság elnöke ellen
A többi között hivatali visszaélés miatt.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
A magyar–kazah meccs miatt lezártak egy mélygarázst
A magyar–kazah meccs miatt lezártak egy mélygarázst
A Nagyerdei Stadionhoz inkább busszal, villamossal menjenek!
Hirdetés
Hirdetés
Jön a nyár csodája: elkezdődött a tiszavirágzás
Jön a nyár csodája: elkezdődött a tiszavirágzás
Tilos a védett állatok élő vagy elhullott példányainak gyűjtése, befogása, elpusztítása.
Nemzetközi díjakat nyert a Nagyerdőbe tervezett kiállítóépület
Nemzetközi díjakat nyert a Nagyerdőbe tervezett kiállítóépület
Az Architizer A+Awards az építészet Oscar-díja.
Hetényi Zoltán marad a DEAC kapujában
Hetényi Zoltán marad a DEAC kapujában
Vannak még tervei Debrecenben.
Gazdaság
Lendületet vett Tiszagyulaháza fejlődése
Az utak, a közösségi terek és a turisztikai beruházások állnak a középpontban.
Augusztusban érkezhet az iskolakezdési támogatás
Ám úgy tűnik, nem mindenki ugyanannyit kap majd.
Nem csak lakni, élni is lehet Bojton
A fejlesztések mellett a közösségépítésre is egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek a faluban.
Komádiban még mindig sokaknak kapaszkodó a közmunka
A közfoglalkoztatás egyszerre jelent megélhetést és városfenntartást – mondja a polgármester.
Nem elég a Sziget-kék, még bocsok is születtek
Egyre nehezebb a verseny a debreceni állatkert számára, de nem csak ők küzdenek a jegyvásárlókért.
Támogatott tartalom
Nem csak a környékről járnak a berettyóújfalui strandra
Nem csak a környékről járnak a berettyóújfalui strandra
A Bihar Termálligetbe Romániából, és nyugat-európai lakókocsis turisták is érkeznek.
Debrecenben a lehetőségek városa épül
Debrecenben a lehetőségek városa épül
Nagyvállalatok és helyi cégek egyaránt toboroznak.
 Megnyílt Debrecen új prémium szépségszalonja
Megnyílt Debrecen új prémium szépségszalonja
Professzionális szolgáltatások a L’Essence De Luxe-ban.
Borünnep Debrecenben: idén is jön a FestiWine
Borünnep Debrecenben: idén is jön a FestiWine
A rendezvényt hagyományosan zenei és szabadidős programok is kiegészítik.