2010-01-31 12:09
0 hozzászólás
|
|||||||||
|
|||||||||
A debreceniek két győzelem után fogadják a Derék utcai jégcsarnokban a tavalyi bajnoki döntőben legyőzött Dunaújvárosi Jégtörök csapatát, és ez azért hírértékű, mert egy négymeccses nyeretlen sorozat követően nyertek idegenben Szegeden, illetve hazai pályán a MAC ellen. A mezőny kiegyensúlyozottságára jellemző, hogy az alapszakaszban máris rengeteg keresztbeverés történt, pedig sok van még hátra. A vasárnapi vendég, az egykori élvonalbeli és válogatott játékosokat felvonultató Jégtörők, a szintén egykori OB I-esekre épülő MAC, illetve a címvédő Debreceni Hokiklub közül bárki bármikor legyőzhet bárkit, így ezek a csaták szinteb mindig rendkívüli izgalmakat tartogatnak. Kivételt képez a legutóbbi Jégtörők–MAC összecsapás, amelyen 9–1-re nyertek az újvárosiak. A debrecenik ebben a sorozatban egy győzelmet és egy vereséget könyvelhettek el eddig a Jégtörőkkel szemben. Debrecenben 5–4-re a DHK, Dunaújvárosban 4–1-re Vargyasék diadalmaskodtak. Ebben a kiírásban kétszer játszanak egymással oda-vissza a csapatok, a DHK–Jégtörők párharcban is még két meccs van hátra az alapszakaszból. A vasárnap esti találkozó rendkívüli téttel is bír a nagy presztízsharc mellett, hiszen a jobb alapszakaszbeli helyezés sokat jelenthet majd a végelszámolásnál. A debreceni közönség szurkolása szárnyakat adhat Györgyéknek! A belépés ingyenes! Jégkorong OB I/B, alapszakasz:
|
|||||||||
|
|
|||||||||
( Szima Gábor is azt mondja, lesz stadion! )
: (BavyArravieve): "<a href=http://gettrueviagranow.com/#fwitm>buy viagra 50 mg</a> - &l..."
( „Ott sosincs rendőr, ahol szükség lenne rá!” )
: (Kleine Móriczka): "Patricia! Van egy köbcenti sperma lefagyasztva Alextől, ha érdekel írj nyugodtan..."
( Még ilyet! ByeAlex bejött Európának! )
: (Keresztes lovag): "Siíta! A nagyképű araboknak forró olajjal és és sült Koránnal is szolgálhatok..."
( Ágoston Tibor: Nem hagyjuk abba! )
: (Siíta gyroszos-nak): "Te barom, többet ártottál a fajtádnak mint az itt vergődő ezer hozzád hasonló ny..."
( Ágoston Tibor: Nem hagyjuk abba! )
: Lopott debreceni biciklik keresik gazdájukat!
: Elhunyt Károlyi Ákos, a kiváló debreceni sportoló
: ByeAlex, a legkisebb királyfi és az ő Kedvese, amitől jó ...
: Anyád! Minden idők legjobb magyar reklámja!
: Elkezdték a debreceni kísértetház kipucolását!
: Ágoston Tibor: Nem hagyjuk abba!
: Elindult a magyarok hada
: Halál az egykori GÖCS-nél
: Bankrablás Debrecenben!




