Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Debrecen feltartózhatatlan!

| 2011. 02. 07. | 11:55:58
Debrecen – Utcahosszal vezeti az OB I/B tabelláját a Debreceni Hokiklub, mely a legutóbbi fordulóban idegenben verte a bajnoki címvédő Szegedet.
A Debrecen feltartózhatatlan!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A 13. percben az emberelőnyben lévő debreceniek játékos-edzője, György József váltotta gólra Szőcs Botond passzát (0-1). Nem egészen hat perccel később névrokona, György István villant, így már 2-0-ra vezettek a vendégek. A második harmad elején, a játékrész első felében szinte végig emberelőnyben játszó tiszapartiak szépíteni tudtak, Miodrag Guzina használta ki Mokrai Ádám fegyelmit is érő kiállítását (1-2). Egyenlítésre csak reménye volt Kalocsa László vezetőedző, ám ez is szertefoszlott, amikor a 38. percben Szőcs visszakapta a gólpasszt György Józseftől (1-3). A záró játékrészben csak úgy sorjáztak a kiállítások és a fegyelmik, azonban egyik csapat sem tudott élni az emberelőnyös helyzetekkel. A végén Barabás Sándor Lászlónak sikerült mattolnia a szegedi védelmet (1-4), majd Bogdan Jankovic szépített még az eredményen (2-4) kilenc másodperccel a vége előtt.

A Debrecen e győzelmével már gyakorlatilag a középszakasz első helyezettje.

Tisza Volán-Spartak – Debreceni HK 2-4 (0-2, 1-1, 1-1)
Szeged, műjégpálya, 100 néző. Vezette: Incze, Berger, Deák.
Tisza Volán-Spartak: Vidakovic – Fehérvári, Bosnjak, Jankovic, Leckovic, Cukovic – Guzina, Neskovic, Mohai, Varga D., Egyed – Nikolic, Bosnyák, Ambrus, Veres, Maslac – Plavsic. Vezetőedző: Kalocsa László.
Debreceni HK: Máthé – Molnár Zs., Szőcs, György J., György I., Barabás – Hegedüs, Nagy Z., Bálint, Razov, Fábián – Kelemen, Mokrai, Pál, Túróczy, Elekes Darabont. Játékos-edző: György József.
Gólszerzők: Guzina (25′), Jankovic (60′), ill. György J. (13′), György I. (19′), Szőcs (38′), Barabás (58′).
Kiállítások: 24 perc + fegyelmi büntetés (Cukovic), ill. 70 perc + fegyelmi büntetés (Mokrai, György I., Pál) + végleges fegyelmi büntetés (György I.).

Az állás:
1. Debrecen 24 pont
2. Szeged 12
4. Jégtörők 9
3. MAC 9

Hirdetés
További híreink
Egy visszatérő a debreceniek első igazolása
Egy visszatérő a debreceniek első igazolása
Csatárt szerződtetett a DEAC.
Távozott Debrecenből az egyik legjobb csatár
Távozott Debrecenből az egyik legjobb csatár
Visszatér sikerei helyszínére.
Erste Liga: szeptemberben rajtol az alapszakasz
Erste Liga: szeptemberben rajtol az alapszakasz
A debreceniek hamarosan jégre lépnek.
A debreceni élsportoló az államtudományok doktora
A debreceni élsportoló az államtudományok doktora
Íme, összeegyeztethető a profi sport és a tanulás.
Mártonffy Máté örül, hogy Debrecenben folytatja
Mártonffy Máté örül, hogy Debrecenben folytatja
Úgy érzi, a DEAC-nál tud a legtöbbet fejlődni.
Debrecenben marad a fiatal kapus
Debrecenben marad a fiatal kapus
Szerződést hosszabbított.
Magyar játékost draftoltak az NHL-ben
Magyar játékost draftoltak az NHL-ben
Legutóbb 2002-ben történt ilyen.
Debrecenben marad a rutinos védő
Debrecenben marad a rutinos védő
A következő szezonban is a DEAC-ot erősíti.
Haranghy Bence a DEAC-nál marad
Haranghy Bence a DEAC-nál marad
A következő szezonban is számíthat a 21 éves hátvédre a Debreceni Egyetem jégkorongcsapata.
Amerika legnépszerűbb csapata 53 év után bajnok
Amerika legnépszerűbb csapata 53 év után bajnok
Manhattanben vasárnap reggelig tartott az ünneplés.
Hirdetés
Hirdetés
Ellenállási nyilatkozatot tett közzé a Fidesz
Ellenállási nyilatkozatot tett közzé a Fidesz
Kiemelték: a mai naptól az a küldetésük, hogy helyreállítsák a demokratikus jogállamot.
Hirdetés
Hirdetés
Így változhat a tanév rendje
Így változhat a tanév rendje
A témahetek megszervezése is rugalmasabbá válik.
Bóka János a Fidesz-frakció új vezetője
Bóka János a Fidesz-frakció új vezetője
Gulyás Gergely nemrég mondott le a tisztségről.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Két meteorraj érkezik július utolsó éjszakáján
Két meteorraj érkezik július utolsó éjszakáján
Szabad szemmel is láthatóak lesznek.
Állatvédők hőség elleni csomagra pályázhatnak
Állatvédők hőség elleni csomagra pályázhatnak
A tartós használatra szánt eszközöket a nyertes szervezetnek két évig állatvédelmi célra kell használniuk.
Étrend-kiegészítőt hív vissza a hatóság
Étrend-kiegészítőt hív vissza a hatóság
A megengedettnél magasabb cinktartalma miatt.
Kimaradó megállók Debrecenben
Kimaradó megállók Debrecenben
Újabb ideiglenes megállóhely kialakítására nincs lehetőség.
Gazdaság
Nincs megállás. Ismét drágultak az üzemanyagok
A változás várhatóan fokozatosan jelenik meg a hazai töltőállomások áraiban
Pörgésben a magyar használtautó-piac
Már 4,4 millió autó van Magyarországon.
Kétezer forintot fizet a Temu a magyaroknak
Mindenki kap értesítést, aki 2023 novembere és 2024 szeptembere között vásárolt a weboldalon.
Ismét nekifut a görparknak Berettyóújfalu
A sportpark területén alakítanák ki.
Földutat aszfaltoznak Debrecenben
Megoldják a csapadékvíz-elvezetést is.
Támogatott tartalom
Kincsem lenyűgözi Hajdúszoboszlót
Kincsem lenyűgözi Hajdúszoboszlót
Pintér Tibor társulata hozza el a nagysikerű zenés művet.
Az egész családnak szól a XXXI. Szoboszlói Folkhétvége
Az egész családnak szól a XXXI. Szoboszlói Folkhétvége
Három nap a népzene és a hagyományok jegyében.
Élményekkel teli nyár vár a Nagyerdei Kultúrparkban
Élményekkel teli nyár vár a Nagyerdei Kultúrparkban
Minden korosztály talál olyan programot, amely felejthetetlen élményt nyújt.
Fedezd fel a Zoo Debrecent naplemente után!
Fedezd fel a Zoo Debrecent naplemente után!
Esti séták különleges hangulatban.