Hirdetés
Már csak ez hiányzott! Fidel Castro megszólalt foci-vb-ügyben!
| 2010. 07. 06. | 15:54:33
Havanna – Fidel Castro, Kuba korábbi kommunista államfője szerint a dél-amerikai csapatokat a bírói ítéletek is sújtják a világbajnokságon. Castro nem is lesz kíváncsi a döntőre.

A hosszas beszédeiről híres Castro szerint a mai elődöntőben Uruguay válogatottjának sem csak a hollandokkal kell majd megmérkőznie, hanem az üzbég játékvezetővel is. Arra nem tért ki, mi az oka ennek a szerinte megmutatkozó elfogultságnak.
– A futballszurkolók túlnyomó többsége azt sem tudja, melyik kontinensen van Uruguay, de nekem úgy tűnik, a játékvezetők a dél-amerikai csapatok ellen vannak - mondta Castro. - Így volt akkor is, amikor a brazilok kiestek Hollandia ellen: fontos pillanatban kerültek emberhátrányba, aminek nem kellett volna megtörténnie. A döntő, két európai ország között, olyan színtelen és jelentéktelen lesz, mint még soha a sportág történetében.
samsungsport.hu
További híreink

Társukat gyászolják a debreceni ultrák
Orbázi Csaba 47 éves korában hunyt el.

Csalódás: nem kaptak szabadkártyát a magyarok
Lemaradtak a világbajnokságról.

Hetényi Zoltán marad a DEAC kapujában
Vannak még tervei Debrecenben.

Miskolcról Debrecenbe: a Loki szerződtette Macsó Mátét
A fiatal középpályás aláírta a szerződését.

Ötezren nézték a magyarok edzését Debrecenben
Megérdemlik a szurkolók, hogy lássák a játékosokat - így Rossi.

Fogadta a polgármester Debrecen ifjú bajnokait
Papp László támogatásáról biztosította debreceni utánpótlásnevelést.

Történelmi meccset vív a magyar válogatott Debrecenben
A Közép-ázsiai ország válogatottja pillanatnyilag a 109. helyen áll a FIFA-ranglistán.

Útlezárás a Magyarország–Kazahsztán meccs miatt
Változik a forgalmi rend Debrecenben.

Hetvenéves Besenyei Péter
Számos nagyszerű eredményt ért el.

Válogatott: két kulcsember nem jön Debrecenbe
Kazahsztán lesz a magyarok ellenfele.

Drámai csata után aranyérmes a debreceni csapat
A DVSC megnyerte az ifjúsági kézilabdaligát.

Bajnoki címet ünnepelnek a debreceniek
Ötödik aranyérmét szerezte a DEAC.

Debrecenben tárgyalják az elalvó mozdonyvezető ügyét
Több, a vasúti forgalmi utasításban rögzített szabályt megszegett.
Olvasta már?

Társukat gyászolják a debreceni ultrák
Orbázi Csaba 47 éves korában hunyt el.

Baleset az autópályán: nyolc gyerek sérült meg
Kisbusz szaladt bele egy kamionba.

Ismét Orbán lehet a Fidesz elnöke
Várhatóan nem lesz kihívója.

Csalódás: nem kaptak szabadkártyát a magyarok
Lemaradtak a világbajnokságról.
Gazdaság
Lendületet vett Tiszagyulaháza fejlődése
Az utak, a közösségi terek és a turisztikai beruházások állnak a középpontban.
Augusztusban érkezhet az iskolakezdési támogatás
Ám úgy tűnik, nem mindenki ugyanannyit kap majd.
Nem csak lakni, élni is lehet Bojton
A fejlesztések mellett a közösségépítésre is egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek a faluban.
Komádiban még mindig sokaknak kapaszkodó a közmunka
A közfoglalkoztatás egyszerre jelent megélhetést és városfenntartást – mondja a polgármester.
Nemek közötti bérszakadék: lépni kellene a kormánynak
Uniós jogszabály írja elő.
Nem elég a Sziget-kék, még bocsok is születtek
Egyre nehezebb a verseny a debreceni állatkert számára, de nem csak ők küzdenek a jegyvásárlókért.
Támogatott tartalom

Nem csak a környékről járnak a berettyóújfalui strandra
A Bihar Termálligetbe Romániából, és nyugat-európai lakókocsis turisták is érkeznek.

Debrecenben a lehetőségek városa épül
Nagyvállalatok és helyi cégek egyaránt toboroznak.

Megnyílt Debrecen új prémium szépségszalonja
Professzionális szolgáltatások a L’Essence De Luxe-ban.

Borünnep Debrecenben: idén is jön a FestiWine
A rendezvényt hagyományosan zenei és szabadidős programok is kiegészítik.



























