Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Úszás: Debrecenben nem szokás a csúszás

| 2012. 05. 24. | 10:32:39
Megelőlegezte a közönség a bizalmat, számban és hangban is felnőtt végre a feladathoz a debreceni nézősereg. És a műsor percre pontos!
Úszás: Debrecenben nem szokás a csúszás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A keddi „ínséges” nap után a magyar úszók szerdán elkényeztették a szurkolókat: az Európa bajnokság harmadik versenynapján négy magyar érem is született. Körülbelül 90 százalékban telt lelátók fogadták a rajtkőre álló modern gladiátorokat. Igaz, kis biztatásra, de végre zúgott az egész csarnok, Szántó Dávid pedig annak érdekében, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki magukból a magyar versenyzők, időről-időre felrázta az el-elbambuló közönséget. Mindennek meg is lett az eredménye: előbb Kis Gergő és Gyurta Gergely, aztán Kozma Dominik hálálták meg a lelkes biztatást, és szereztek érmeket. A nap előfutamain megszerzett döntős helyek pedig a csütörtöki nap reményeit fokozzák, ismét izgulhatunk majd éremesélyeseinkért.

Reméljük, téved a kapitány

Cseh Laci a 200 pillangó előfutama után 10 perccel, kicsit fáradtan sem hagyta cserben a magyar szurkolókat, és aranyat szerzett 200 vegyesen. Régi nagy ellenfele, az osztrák Marcus Rogan arcán ikszedik párharcuk előtt már nem láttam azt az elszántságot és reményt, amit néhány éve még igen: hogy talán most sikerül... Sjoestroem és Biedermann a nap nyertesei, Britta Steffen a vesztese volt, ezüsttel vigasztalódhatott. Három nap után, most már általános tapasztalatból írjuk: dicséret illeti a szervezőbizottságot is: szinte hihetetlen, hogy egy ilyen volumenű esemény egy perc csúszás nélkül lebonyolítható. Vagy csak nem ezt szoktuk meg? Nem baj, öröm, hogy itt most tényleg minden olajozottan működik. A nap záróeseményeként jó volt meghallgatni a magyar himnuszt. Három nap után 7 érem a mérlegünk. Minden tiszteletünk mellett nagyon bízunk abban, hogy Kiss László kapitány ezúttal téved majd, és a magyar csapat tíznél több érmet zsebel be vasárnap estig...

- patrikov -

További híreink
Negyvenéves a salakkirály, Rafael Nadal
Negyvenéves a salakkirály, Rafael Nadal
Csodagyerekből lett világsztár.
TAMAraton Berettyóújfaluban: közel 300-an futottak
TAMAraton Berettyóújfaluban: közel 300-an futottak
Az idei esemény több újdonságot is tartogatott a résztvevők számára.
Kozák Luca országos csúccsal nyert
Kozák Luca országos csúccsal nyert
A debreceni sportoló 100 méter gáton diadalmaskodott.
Kósa Lajos utódja várja a pénzt
Kósa Lajos utódja várja a pénzt
Számolnak azzal, hogy az állami szerepvállalás kevesebb lehet.
Lázár János bejelentette lemondását
Lázár János bejelentette lemondását
Május 29-ei hatállyal távozik.
Debreceni bronzérem Peruban
Debreceni bronzérem Peruban
A magyar párharcból Battai került ki győztesen.
Debreceni a második leggyorsabb férfi
Debreceni a második leggyorsabb férfi
Csak az olimpikon tudta megelőzni.
Célfotóval győzött a debreceni gátfutó
Célfotóval győzött a debreceni gátfutó
Kozák Luca Olaszországban nyert.
Svéd győztes a Tour de Hongrie-n
Svéd győztes a Tour de Hongrie-n
Valter Attila 9. lett.
Kósa Lajos vajon bizalmat kap ismét elnökként?
Kósa Lajos vajon bizalmat kap ismét elnökként?
A debreceni politikusnak két kihívója lesz.
Nagydíjat nyert a debreceni lovas
Nagydíjat nyert a debreceni lovas
Ő volt a legjobb az összevetésben.
Tömegbukással rajtolt az idei első háromhetes
Tömegbukással rajtolt az idei első háromhetes
Jonas Vingegaard a Giro d'Italia legnagyobb esélyese.
Hirdetés
Hirdetés
Izraelből érkezik a Loki új balhátvédje
Izraelből érkezik a Loki új balhátvédje
Rotem Keller 2022-ben megfordult a DVTK-nál.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Milliókat fizetett, hogy bírósági végrehajtó legyen
Milliókat fizetett, hogy bírósági végrehajtó legyen
Debrecenben tárgyalják a büntetőügyet.
Hirdetés
Hirdetés
Százhetvenezer autós még nem fizetett
Százhetvenezer autós még nem fizetett
Nem érdemes halogatni az ügyintézést.
Növényvédőszer-maradék lehet a borsban
Növényvédőszer-maradék lehet a borsban
Elrendelték a termékvisszahívást.
Gazdaság
Fizetésemelés: Debrecenben is demonstráltak
Sztrájkot is kilátásba helyeztek.
Felfüggesztették a devizahiteles pereket
Hatályba lépett a törvény.
Cipőt hív vissza az ALDI
Határérték feletti vegyi anyagok lehetnek benne.
Google hirdetés vagy SEO?
Melyikre van inkább szüksége egy vállalkozásnak?
Már szűknek bizonyulnak az intézmények Bocskaikertben
A folyamatosan növekvő lakosságszám miatt bölcsődei, óvodai és iskolai fejlesztésekre készül az önkormányzat.
42-es: komplett burkolatfelújításra lenne szükség
Kátyúzás, sebességkorlátozás és szakaszos felújítások tartják életben a nemzetközi főutat.
Támogatott tartalom
Amikor Hajdúböszörményre figyel az ország
Amikor Hajdúböszörményre figyel az ország
A mezővárosban 26 éves hagyományt ápolnak.
Nem csak a környékről járnak a berettyóújfalui strandra
Nem csak a környékről járnak a berettyóújfalui strandra
A Bihar Termálligetbe Romániából, és nyugat-európai lakókocsis turisták is érkeznek.
Debrecenben a lehetőségek városa épül
Debrecenben a lehetőségek városa épül
Nagyvállalatok és helyi cégek egyaránt toboroznak.
 Megnyílt Debrecen új prémium szépségszalonja
Megnyílt Debrecen új prémium szépségszalonja
Professzionális szolgáltatások a L’Essence De Luxe-ban.