Nem csak lelátó, sportkomplexum épül Esztárban
Most még a pályától 200-250 méterre lévő sportcsarnok öltözőjében lehet csak szerelést cserélni.
Négy nap alatt 40 sértett és ötmillió forint kár Debrecenben
A Marketplace-en meghirdetett árukkal kapcsolatban színlelt vásárlási szándékot.
Negyvenéves az ember, aki elsőként jött világra apás szüléssel Debrecenben
Az első vidéki klinika a debreceni, amely meglépte ezt.
Küzdelmes meccsen győzte le a Fehérvárt a Loki
A második félidőben „megette” ellenfelét a DVSC az idény utolsó hazai mérkőzésén.
Rangos díjat vehetett át Debrecen polgármestere
Papp László közös sikernek tartja az elismerést.
Most megy
A világszínvonal megérkezett a Debreceni Egyetemre
A szakmai fórum fókuszában a Da Vinci robotsebészeti rendszer és a mesterséges intelligencia szerepelt.
Az udvarról terjedt át a tűz az újlétai lakóházra
A Rákóczi utcába vonultak a szakemberek.
Nyíradonyi baleset szemtanúit keresik
A motoros súlyosan megsérült.
Tömeges rosszullét a csengeri börtön építése közben
Összesen 24-en kerültek kórházba.
Kívül-belül megújul a védőnői rendelő Berekböszörményben
Kiválasztották a kivitelezőt.
A gyorsabb elektromos rollerekre kötelezőt kell kötni júliustól
Minden üzemben tartó saját felelőssége, hogy ellenőrizze gépjárműve nettó tömegét, illetve tervezési sebességét.
Szex és politika: ítélet született az ördög ügyvédje-perben
Borkai Zsoltról az interneten pornográf felvételeket hoztak nyilvánosságra.
Emelik a tétet Debrecenben: ezúttal Grand Prix-kvalifikációt láthatunk
Pünkösdhétfőn nagy nevek húzzák majd a gázt.
Négy önkormányzati épületet korszerűsítenek Napkoron
Gazdaságosabb lesz a működés.
Nyírábrányi közlekedési baleset szemtanúit keresik
A motoros súlyosan megsérült.
Zöldül és szépül Berettyóújfalu
Berettyószentmárton is érintett.
Helyben járó
Élőzenés est Debrecen legújabb szórakozóhelyén
Minden korosztály otthon érezheti magát
Labdarúgó NB I: elkészült a záróforduló menetrendje
A 33. forduló összes mérkőzését élőben közvetítik az M4 Sporton, az M4 Sport+-on és az m4sport.hu-n.
Újabb lezárás a debreceni vasúti átjáróban
A DKV az utasok megértését és türelmét kéri.
Világszínvonalú eljárások az 50 éves urológiai klinikán
Európa élvonalában a debreceni intézmény.
Monostorpályi úti baleset: négy embert vittek kórházba
A debreceni karambolban egy személygépkocsi és egy kisteherautó ütközött össze.
Baleset Debrecenben délben
Sérült is lehet.
Felnőttek számára indulnak szakképzések Hajdú-Biharban, 18 településen
Több mint hatszáz embert vonnának be.
Kezdődik a debreceni virágosztás
Lakcímkártyát vigyenek!
Támogatott tartalom
A jövő kórháza az egészséges kórházi dolgozókon múlik
6 millió mozgással töltött perc. Díjat kapott a Debreceni Egyetem Klinikai Központ is.
A Termál Hotel és a Régi Vigadó is megújul
Építési vállalkozót keres az Aquaticum Debrecen Kft.
Munkaruhákat vásárolna a debreceni vállalat
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.
Madarak és fák hónapja Debrecen város kisvasútjával
Fészekleső túra, madárgyűrűzés, interaktív foglalkozás és erdei túra is lesz.
Campus
Családbarát tevékenységéért díjazták a debreceni klinikai központot
A dolgozók testi-lelki egészségének megőrzését is fontosnak tartják.
Nem szabadulhatnak a Debreceni Egyetemtől a sárgulók
Ötvenedik alkalommal szekerezték, táncolták végig Debrecen utcáit a végzős „agrárosok”.
Ahol nincs várólista; új ambulanciát és eszközöket adtak át a debreceni szemklinikán
A világ élvonalában a szemklinika tevékenysége - hangzott el.
Tisza Tibor kijelentése meghökkentette a debreceni hallgatóságot
Szakemberek osztották meg gondolataikat a Debredceni Egyetem kurzusán.
Elkötelezett oktatóját és kutatóját gyászolja a Debreceni Egyetem
Elhunyt Borbély György professzor.
Új típusú képzés üzletembereknek Debrecenben
A tervek szerint szeptemberben induló képzésre előreláthatólag augusztustól lehet majd jelentkezni.
Miért ünnepeljük a kutyánk születésnapját?
Az előadás a kutyákkal kialakított kapcsolatok vizsgálatának tapasztalatait mutatja be a debreceni könyvesboltban.
A Magyar Tudományos Akadémia tüntette ki a Debreceni Egyetem professzorát
Kiemelkedő tudományos munkásságát ismerték el.
Bűn és bűnhődés
Nádudvari halálos gázolás: elítélik a 83 éves sofőrt
A zebrán ütötte el a 24 éves édesanyát és kisgyermekét. A nő meghalt.
Dobócsillaggal is támadtak már vasutasokra
2023-ban 78 esetben szenvedtek el erőszakos támadást jegyvizsgálók.
Nem volt jó ötlet gravírozni az alvázszámot
Egy román férfit fogtak el a biharkeresztesi rendőrök,.
Súlyos bántalmazás egy szabolcsi egyházi általános iskolában
Négy lány úgy megrugdosta az iskolaudvaron a 10 éves kisfiút, hogy életmentő műtétet kellett rajta végrehajtani.
Drónokkal buktatnának le még több szabályszegőt Berettyóújfaluban
A rendőrkapitány a lopások emelkedése miatt óva int a túlzott jóhiszeműségtől.
Minden, ami sport
Magyar Kupa: megvédte címét a Debrecen!
A DEAC 2-0-ra nyert a döntőben.
Nys türelmes támadása sárga trikót ért a Kékestetőn, Dina a legjobb magyar
Következik a Tour de Hongrie legnehezebben kiszámítható végkimenetelű szakasza.
A klubhűség mintapéldája: Ferenczi János hosszabbított a DVSC-vel
Már a 9. helyen áll a debreceni szereplési örökranglistán.